Rekordot döntött a vírusok mennyisége tavaly
A Panda Security 2008-as visszatekintéséből kiderül: 2008-ban rekordmennyiségű vírus öntötte el a gépeinket, jóval több, mint az azt megelőző 17 évben.
A Panda Security 2008-as visszatekintéséből kiderül: 2008-ban rekordmennyiségű vírus öntötte el a gépeinket, jóval több, mint az azt megelőző 17 évben.
Veszteséget könyvelt el a japán-svéd SonyEricsson mobiltelefon-gyártó a negyedik negyedben az egy évvel korábbi nyereség helyett a mobilkészülékek értékesítésének csökkenése miatt. A nagy mobilcégek közül elsőként jelentő cég vártnál rosszabb eredménye valószínűleg nem lesz egyedülálló a szakmában, a négyes számú gyártó, az amerikai Motorola már előre jelezte, hogy vesztesége keletkezett a negyedik negyedben. A Nokia január 22-én jelent.
A szolgáltatás nagyban megkönnyíti a mozilátogatók számára a...
A Hudson folyóba zuhant amerikai utasszállító repülőgép 150 utasa és ötfős személyzete csodával határos módon túlélte a kényszerleszállást. Megkérdeztük egy repülőgép kapitányát a vízreszállás fortélyairól.
A NASA egyik konferenciáján foglalta össze Michael Mumma, a Goddard űrközpont egyik kutatója kutatócsoportjának több éves munkáját. A Mars késő tavaszi és kora nyári időszakában metángejzíreket lehet megfigyelni a bolygó felszínén. Sokan azt mondják: ez vélhetően biológiai okok miatt jelenhet meg. A Marson tehát elméletileg élet is lehet, írja a Popular Mechanics.
A házassági tanácsadóknak hamarosan nem kell szócséplésbe bocsátkozniuk, ha egy házasság megmentésére készülnek, elég lesz a genetikai vizsgálat vagy a recept. Néhány kutató ugyanis a genetikai kompatibilitás feltérképezése mellett olyan vegyületeken dolgozik, amely a vonzalmak felkeltése érdekében manipulálni tudja az agyat.
Ezúttal egy olyan programkettőst mutat be a Techline, amelynek segítségével naprakész állapotban - és biztonságban - tarthatjuk jelszavainkat, PIN kódjainkat az asztali gépen, a notebookon és az iPhone-on egyaránt.
Képzeljünk el egy olyan házat, ahol az agy működtet az ajtók nyitásától, csukásától, a háztartási gépek be- és kikapcsolásáig mindent. Ez nem egy sci-fi, hanem a római La Sapienza egyetem csapatának eredménye, amellyel nagy lépést tettek előre a "domotika" területén.
A következő program a sok jelszóval és kóddal rendelkező Macesek nagy kedvence lehet, de...
Érdekes, hogy miközben TAG-elni is lehet már a Firefox 3-ban a könyvjelzőket, arra...
A Windows 7 bétájára nagy tömeg vetette rá magát, aki esetleg eddig kimaradt...
A BannerSnack tovább gyarapítja azoknak az online szolgáltatásoknak a sorát...
Magyarország egyetlen IMAX filmszínházában, a budapesti Cinema City...
Kínai internetes oldalakon továbbra is kapható a jó minőségű hamisított 100 jüanos bankjegy, jóllehet a készpénzforgalomban csúcsidőszaknak számító holdújévhez közeledve a káros weboldalak ellen már nagyszabású kampányt indítottak a kínai hatóságok.
Míg az európaiak egyharmada állítja, hogy sohasem iszik alkoholt, addig a magyarok 44 százaléka vallja ugyanezt - derül ki a GfK Csoport 2008 őszén végzett, alkoholfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből.
A Brit-szigetek közelében ciklon örvénylik, amelynek hatására arrafelé nagyrészt borult az ég, többfelé esik az eső. A Földközi-tenger középső medencéjében és a Kárpát-medence térségében mediterrán ciklon frontrendszere okoz borult időt, sokfelé esik az eső, a medencében ónos eső, északabbra havazás is előfordul.
Stressztűrő, ötven százalékkal nagyobb terméshozamot ígérő rizsfajta fejlesztésébe kezd egy nemzetközi kutatócsoport a Fülöp-szigeteken működő Nemzetközi Rizskutató Intézetben - jelentették be szerdán Manilában.
Ahhoz, hogy Rembrandt vagy Velázquez csodálatos festményeiben...
Június 29-én vezetik be a biometrikus útlevelet az Európai Unióban, Izlandon, Norvégiában, valamint Svájcban. Tizenkét éves kor alatt nem kell az EU-ban ujjlenyomatot venni és arcképet készíteni az útlevél kiállításához, viszont mindenkinek saját útlevéllel kell rendelkeznie - még a gyerekeknek is.
A világ tudósai figyelemmel kísérik Dubai egyik különleges városfejlesztési projektjét: itt a kietlen, forró, csaknem csapadék nélküli sivatag közepén építenek fel egy különleges, csaknem önfenntartó várost. Xeritown – vagyis Szárazváros – bravúros építészeti és technikai megoldásai az egész világ számára példaként szolgálhatnak majd, ha, mint valószínű, jön az elsivatagosodás.