Lebegő szobrok Hódmezővásárhelyen

Komlovszky-Szvet Tamás elektromágneses technikával készült lebegő szobrait is láthatja a közönség a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában vasárnap nyíló, Egyet fizet, tizenegyet kap! című kiállításon.

MTI

Nagy Testvér már nem csak figyel, fülel is

Tovább akarják fejleszteni a brit zártláncú biztonsági kamerákat a Portsmouthi Egyetem kutatói. A tervek szerint nemcsak bizonyos motívumokra tudnának koncentrálni a megfigyelőegységek, hanem még hangfelvételeket is tudnának készíteni. Nem meglepő módon sem a terv, sem az ezzel szembeni aggályok nem számítanak újnak.

Bari Máriusz


Nyilvánosságra hozták az amerikai katonai bázisok hollétét

Hiába küzdöttek éveken át a katonai szervek az ellen, hogy publikusan elérhetőek legyenek az amerikai katonai bázisok adatai, most mégis az FAA szövetségi repülési adminisztrációs szervezet tett ennek keresztbe. Egy új weboldalon pontos információk szerezhetőek a bázisok helyzetéről és belső felépítéséről.

hvg.hu


Kalapáccsal sem törhető a fémüveg

Ikozaéderes szerkezetű az üveg, egyszerre viselkedik folyadékként és szilárd halmazállapotúként, akár átlátszó, könnyed, de erős repülőgépet is lehetne belőle gyártani, fantáziálnak a Bristoli Egyetem kutatói a LiveScience értesülései szerint.

hvg.hu

Látta már a számítógép gondolatait? - videó

A mesterséges intelligencia már sokak fantáziáját megmozgatta. Könyvek, filmek születtek róla, ám sokan tagadják, hogy a gépek képesek önálló gondolkodásra. Talán őket is meggyőzi, amit saját szemükkel látnak.

hvg.hu