Hal négy végtaggal: átmenet az óceánból a szárazföldre

Egy 370 millió évvel ezelőtt élt, négy végtagú hal, a Ventastega curonica koponyája és vállcsontja újabb magyarázatként szolgál a halak és a magasabb rendű emlősök közötti evolúcióra - írta legutóbbi számában a Nature című brit tudományos folyóirat.

MTI

Hol történnek a város legvadabb dolgai?

San Franciscóban már gombnyomásra, valós időben figyelhető meg, hogy a város fiataljai hol gyűlnek össze szórakozni. A Columbia University által kifejlesztett program többek között a Google Maps-t veszi alapul, és akár még azt is megmondja, hogyan közelítsük meg a leggyorsabban a legjobbnak ígérkező partyhelyet.

hvg.hu






Életveszélyes lehet a kórházakban az RFID

Zavarhatja életmentő orvosi műszerek működését a betegek csuklójára kötött azonosító, ha olyan rádióhullámokat bocsájt ki, mint a szállodai ajtókat nyitó kártyák. A veszélyre figyelmeztető vizsgálat eredményeit az amerikai orvostársaság hetilapja közölte.

MTI


Emberölési kísérlet volt a szórakozóhelyre dobott Molotov-koktél

Meleg szervezetek azt kérik az V. kerületi rendőrségtől, hogy ne rongálás bűncselekménye, hanem emberölési kísérlet miatt indítson nyomozást annak kapcsán, hogy péntekre virradóra Molotov-koktélt dobtak egy fővárosi szórakozóhely bejárati ajtajára - közölte a Szivárvány Misszió Alapítvány.

MTI








Megváltozik a genetikai állományunk

Minden egyén genomja - a szervezet DNS-ben kódolt teljes örökítő információja - megváltozik élete során környezeti vagy táplálkozási hatások következtében. Ez magyarázhatja az időskorban megjelenő olyan betegségeket, mint a rák - közölték amerikai kutatók szerdán publikált tanulmányukban.

MTI


Bill Gates befejezte

Bill Gates, a Microsoft alapító elnöke pénteken visszavonul a szoftverbirodalom napi ügyeinek irányításától, és ezentúl jótékony célú tevékenységekkel kíván foglalkozni.

MTI