Új majomfajtát fedeztek fel Afrikában
Egy új majomfaj leírása igazi zoológiai szenzációt jelent. A tudományos bravúrt két kutatócsoport vitte véghez, egymástól függetlenül és két különböző helyszínen.
Egy új majomfaj leírása igazi zoológiai szenzációt jelent. A tudományos bravúrt két kutatócsoport vitte véghez, egymástól függetlenül és két különböző helyszínen.
Néhány éven belül már kaphatók lesznek a férfiak számára kifejlesztett antibébi tabletták. Mivel a nők pirulái már több mint ötven éve forgalomban vannak, a gyártók nem kapkodták el a másik – mellesleg állandóan a nemzés elkerüléséért aggódó – nemnek szánt fogamzásgátlók kifejlesztését.
A Microsoft menedzsmentje vezetői levelek formájában igyekszik betekintést nyújtani a cég stratégiai szintű elképzeléseibe. Ezek az üzenetek az iparág legfontosabb problémáinak leküzdésével kapcsolatosak, és ismertetik a Microsoft állásfoglalását, valamint a vállalat főbb stratégiai lépéseit az adott területen. Bill Gates a társaság elnöke és technológiai vezetője a következő évtized várható változásait elemzi.
Magyarország az Európai Unióban második helyen áll az úgynevezett piacelemzési folyamat, azaz a távközlési piac liberalizációs folyamatának megvalósítása terén, és első helyen az új tagállamok között.
Az SAP szoftvercég új projektet kezdeményezett annak érdekében, hogy a kormányok segítséget kapjanak az IT-beruházások gazdasági, társadalmi és politikai értékének méréséhez. Az elköltött pénz megtérülésével ugyanis eddig nem nagyon lehetett elszámolni.
Marcali térségében 370 millió forint összértékű beruházással 34 önkormányzat elektronikus ügyintézésének informatikai infrastrukturális alapjait rakják le uniós támogatást is felhasználva.
Adatvédelmi szoftverek akadályozzák az „adatszivárgást” a Ricoh Hungary irodatechnikai eszközeiben. A SaveAs Kft-vel kötött együttműködési megállapodás értelmében az idei CeBIT-díjas EagleEye adatvédelmi szoftvert telepítik a gépekre, és ellátják az ügyfelek szoftverkövetési és hibaelhárítási feladatait is.
Száz éve, 1905. május 31-én indult próbaútjára az első magyar tervezésű autó, melyet Csonka János gépészmérnök készített a Magyar Posta számára.
A Grepton Informatikai Rt. közbeszerzési pályázat nyerteseként ez év májusától átvette a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) gondozásában lévő Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) üzemetetési feladatait.
A gépek problémáinak megoldásáig fel kellene függeszteni azon otthoni számítógép-használók internet-hozzáférését, akik tudtukon kívül kéretlen e-maileket (spam) terjesztenek – közölte a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC).
Elképzelhető-e, hogy az emberi sejtekkel emberi tulajdonságok kerüljenek az állatokba? Ezt a kérdést egyelőre csak etikai megközelítésből teszik fel, ám senki sem tudhatja, nem kell-e egy szép napon gyakorlati választ is adni rá.
A Samsung az év második felében Magyarországon is picra dobja három új harmadik generációs (3G) telefonját. Az SGH-Z130, az SGH-Z300 és az SGH-Z500 rendkívül fejlett multimédiás szolgáltatásokat kínál a hamarosan nálunk is kiépülő 3G-mobilhálózathoz.
Egy magyar cég, a Dension Audio System Kft. által kifejlesztett és gyártott rendszer, az ice>Link Plus, segítségével honosodhat meg az autókban a világ kétség kívül legismertebb mp3 lejátszója, az Apple iPod.
Annak ellenére, hogy korábban egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy átmegy a javaslat, az észt törvényhozás végül elfogadta az elektronikus szavazás megrendezéséhez szükséges módosítást, és ezzel megteremtette a jogi feltételeit, hogy a fővárosban októberben tartandó helyi választásokon az interneten is lehessen szavazni.
Glasgowban elindult a világ első városi szélessávú internetes televízióadása. A glasgow.tv célja, hogy a várost, annak látványosságait bemutassa, és az ott zajló eseményeket megmutassa a világ számára.
Az angol PanLogic piackutató-cég egyik legújabb vizsgálatában a 35-45 évesek internethez való viszonyát próbálta feltérképezni, és arra a megállapításra jutott, hogy azt alapvetően befolyásolják a családban lévő gyermekek.
Folytatják az antarktiszi Vosztok-tó fúrását orosz tudósok, hogy megtudják mit rejt a többmillió éve fagyott vizek mélye.
Az AIDS elleni oltóanyag kifejlesztésére követett eddigi stratégiák alapvetően tévesek, és a HIV-vírus felszíni alkotóelemeivel készített vakcinák nem ösztönzik az immunrendszert ellenanyagok termelésére, hanem ellenkezőleg: a jelek szerint elősegítik a fertőződést - állítja egy osztrák orvoscsoport.
Elérte a Naprendszer határát a Voyager 1 amerikai űrszonda, az első ember alkotta szerkezet, amelynek ez sikerült.
Az amerikai képviselőház kedden két törvénytervezetet is elfogadott, büntetendő cselekménynek minősítve az internetes felhasználók tevékenységét kikémlelő szoftverek (spyware) terjesztését.