Állami és magánpénzek egyetemi kutatásra
 

Állami és magánpénzek egyetemi kutatásra

A soproni székhelyű Nyugat-Magyarországi Egyetem több vállalattal együttműködve kutatásokat kezd a hulladékkezelés- és hasznosítás, valamint a megújuló energiatermelés kérdéskörében.

MTI MTI

Üstökösbe csapódni: ez a végső cél
 

Üstökösbe csapódni: ez a végső cél

Öngyilkos szonda indul a tervek szerint január 12-én a Tempel 1 üstököshöz: az amerikai űreszköz egyik egysége bevágódik az égitest felszínébe, hogy adatokat szolgáltasson a tudósoknak arról, mi rejtőzhet egy üstökös belsejében.

MTI MTI

Új majomfajtára leltek Indiában
 

Új majomfajtára leltek Indiában

Az Arunácsal (Macaca munzala) több mint száz éve az első újonnan leírt makákófajta, és "óriási jelentősége van a főemlősök e csoportjának alapos megismerése szempontjából" - mondta az indiai természetvédelmi alap (NCF) munkatársa, M. D. Madhuszudan, aki tagja volt az új majomfajtát felfedező csoportnak.

MTI MTI


Világháború a meleg fény alatt!
 

Világháború a meleg fény alatt!

A Eugen Systems fejlesztőcég új háborús stratégiai játékának kialakításakor nem csak a játék menetével, hanem a látvánnyal is el akarja bűvölni a közönséget. Szó szerint apró részletekbe hatolóan építenek fel egy olyan virtuális világot, amelyet aztán élethűen le is lehet rombolni.

PC Dome PC Dome



Új mobilkupon és mobiljegy rendszerek érkeznek
 

Új mobilkupon és mobiljegy rendszerek érkeznek

Új mobilkupon és mobiljegy vásárlási rendszert vezet be a magyar piacra a Mobilpont és a Dimoco. Ez a technológia mindarra képes, mint az eddig használt mágneskártyás megoldások, azzal a különbséggel, hogy a marketingkommunikációs csatorna, és a fogyasztó azonosítására alkalmazott eszköz azonos, ez pedig a vásárló mobiltelefonja.

hvg.hu hvg.hu

Felmondta a szolgálatot az amerikai rakétapajzs
 

Felmondta a szolgálatot az amerikai rakétapajzs

A sikertelen kísérlet feltehetően visszaveti azt a ballisztikus rakéták elleni "védőpajzs" kiépítésére irányuló tervet, amely például egy esetleges észak-koreai rakétatámadás elhárítására szolgálhatna.

MTI MTI

A hordozható PlayStation csak jövőre jön Európába
 

A hordozható PlayStation csak jövőre jön Európába

Felfokozott várakozás előzte meg Japánban Play Station Portable bemutatóját: több bolt rendkívüli nyitva tartással kezdi meg az érétkesítést, sőt sok helyen előrendelést is felvettek a hordozható szórakoztató eszközökre. A Sony Európában és az Egyesült Államokban 2005 első negyedévére tervezi a PSP premierjét.

hvg.hu hvg.hu

Világsiker az átlátszó beton
 

Világsiker az átlátszó beton

A Time magazin éves összeállításában az idei év nagy dobásai között szerepel a magyar Losonczi Áron átlátszó betonja. A szolnoki születésű mérnök üvegből és cementből kevert, legalább öt centiméteres vastagságú anyagából mennyezet, fal vagy éppen szobor is készíthető.

unknown unknown

Fotók iPodosítva
 

Fotók iPodosítva

Az Apple zenelejátszójának nem csupán formája és funkciói, de sikeres marketingkampánya is követőkre talált.

hvg.hu hvg.hu

Történelmi űrrekordra készül a Huygens
 

Történelmi űrrekordra készül a Huygens

Már csak egy hónap van hátra az űrhajózás eddigi egyik legizgalmasabb történéséig, amikor január 14-én a Cassini amerikai űrszondához csatolt Huygens belép a Szaturnusz óriásbolygó Titán nevű holdjának sűrű légkörébe.

MTI MTI



Víz nyomaira bukkantak a Marson
 

Víz nyomaira bukkantak a Marson

A Marson kutató Spirit amerikai önjáró laboratórium víz nyomaira bukkant, pontosabban egy olyan ásvány létét mutatta ki, amely csakis víz jelenlétében képződhetett - jelentették be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei.

MTI MTI

Megtalálták a pikkelysömör okát
 

Megtalálták a pikkelysömör okát

Amerikai tudósok megtalálták a pikkelysömör (pszoriázis) kiváltó okát. A felfedezés megnyithatja az utat a betegség hatékony gyógyítása felé.

unknown unknown



Vészesen fogy az élelem a Nemzetközi Űrállomáson
 

Vészesen fogy az élelem a Nemzetközi Űrállomáson

Vészesen fogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) élelmiszerkészlete, és ha a Progressz-M54 teherűrhajó karácsonykor nem tud eljutni a Föld körül majd 400 kilométeres magságban keringő bázisra, valószínűleg hazahozzák az ISS-en dolgozó két űrhajóst - közölték az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei.

MTI MTI