DVD-hamisítót fogtak el Békés megyében
Közel 10 ezer hamis DVD filmet állított elő és értékesített az a 27 éves gyulai fiatalember, akit Szegeden vettek őrizetbe Szegeden - közölte a rendőrség sajtótájékoztatón Békéscsabán kedden.
Közel 10 ezer hamis DVD filmet állított elő és értékesített az a 27 éves gyulai fiatalember, akit Szegeden vettek őrizetbe Szegeden - közölte a rendőrség sajtótájékoztatón Békéscsabán kedden.
MTI
Holland, olasz és belga tudósok újfajta generátorokat próbálnak ki, hogy hatékonyabbá és olcsóbbá tegyék a szélenergia kihasználását - jelentette kedden a De Standaard című belga napilap.
MTI
Polgári és büntetőjogi felelősséggel is tartozhat a gyalázkodásért és Schmidt Mária hamis telefonlistájáért egy szélsőjobboldali portál. Az igazságügyi tárca szigorú vizsgálatot sürget. Schmidt Mária jogászokkal konzultál - írja a Népszabadság.
HavariaPress
Az IBM egyik amerikai kutatóközpontjában olyan mikro-áramkörbe építhető optikai fény-késleltetőt készítettek, amely 0,5 nanoszekundum ideig csapdába ejti, késlelteti a fényt, mielőtt továbbengedné. Az átmeneti adattárolónak is használható eszköz kifejlesztésével fontos akadályt hárítottak el az elektronok helyett fotonokkal operáló optikai számítógépek megszületéséhez vezető úton.
MTI
Bill Gates, a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriáscég alapító-elnöke útjára indította a cég legújabb operációs rendszere, a Windows Vista régóta halogatott kiskereskedelmi forgalmazását.
MTI
Az amerikai bíróságok egyre többször hivatkoznak döntéseik indokolásában a wikipédiára, az internetes világháló szabadon szerkeszthető és hozzáférhető enciklopédájára - állapította meg a hétfői The New York Times.
MTI
Gyakran előfordul, hogy egy olyan számot dúdolunk melynek legnagyobb bánatunkra nem jut eszedbe a neve és az előadója? Ilyen helyzetben segít a Midomi nevű oldal keresője, mely képes felismerni a keresett számot nem több mint tíz másodperc alatt.
hvg.hu
Nagy precizitású lézeres egérrel, vékony, Lightscribe-kompatibilis DVD-íróval, akár 2 gigabájtnyi adat tárolására képes USB-kulccsal és méretben kicsi, de számolási teljesítményében nagy asztali PC-vel indítja az újévet a Lenovo.
hvg.hu
Sikerült feltörnie a nagyfelbontású DVD-ket (HD-DVD) védő kódokat egy digitális kalózoknak, és ezzel megkerülnie a másolásvédelmet – erősítette meg a HDTV mögötti konzorcium.
BBC
Reklámbevételeiből fogja támogatni a feltöltött videoklipek készítőit a YouTube, hogy ösztönözze a felhasználók kreativitását - jelentette be a videomegosztó portál egyik alapítója, Chad Hurley a Financial Times londoni gazdasági napilap hétfői tudósítása szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
A Times szerint egy kormányok közti, klímaváltozást vizsgáló bizottság jelentése szerint az emberiségnek mindössze tíz éve maradt a környezeti változások megfékezésére, mielőtt olyan, visszafordíthatatlan változások következnek be, amelyek a bolygó egyes részeit lakhatatlanná változtatnák.
hvg.hu
Évek óta tartó stagnálás után ismét virágzik és új szerepet keres a kaliforniai Szilícium-völgy, amely egyebek között a Google, az Apple és az Intel szülőhazája. A 2005 második negyedétől a tavalyi év második negyedéig tartó időszakban 33 ezer új munkahely képződött a térségben, ez 2001 óta az első növekedés.
MTI
A legutóbbi kutatások szerint ha a mai ütemben folytatódik a globális felmelegedés, az Északi-sark jege annyira megolvad, hogy a híres-hírhedt Északnyugati Átjáró akadálytalanul hajózható lesz és ezzel 7 ezer kilométerrel megrövidül a New York és Tokió közötti út.
MTI
A terhesség alatti mérsékelt koffeinfogyasztás nem vezet koraszüléshez, vagy kis súlyú babák születéséhez - állítja ugyanaz a dán kutatócsoport, amely korábban már kimutatta, hogy a túlzott kávézás, a napi 8, vagy több csésze fokozza a halvaszületések veszélyét.
MTI
A gerincvelő nem egyszerűen csak végrehajtja az agy utasításait, hanem az agyhoz hasonlóan önállóan működik, az egyes idegszálak aktivitásában ugyanis ugyanaz a rendszertelenség észlelhető meg, mint az agyi idegsejteknél - figyelték meg dán és litván neurológusok.
MTI
Japán tudósok rádióhullámokon alapuló detektort fejlesztettek ki, amely a TNT-t és egyéb robbanóanyagokat is kimutatja nemcsak aknákban, hanem poggyászokban is.
MTI
Furcsa, a jogszerűség határát súroló módját választotta politikai hirdetéseinek közzétételére a Belgiumban működő francia nacionalista párt: több közszereplő nevét „megvásárolta” a Google AdSense szolgáltatásán keresztül, s e nevekhez kapcsolta politikai tartalmú üzenetét.
euractiv.hu
Irán közel van ahhoz, hogy műholdat bocsásson fel a világűrbe, ami hadiipara erősödésének újabb jele - írta csütörtökön az Aviation Week című amerikai szaklap internetes honlapján.
MTI
Az Oracle bemutatta Management Pack for Linux nevű szoftvercsomagját, amely a vállalat Unbreakable Linux programjának résztvevői számára kínál átfogó vállalati felügyeleti megoldást.
hvg.hu
A "Gömböc", Domokos Gábor és Várkonyi Péter találmánya szerepel a világ egyik vezető matematikai szaklapja, a The Mathematical Intelligencer címlapján.
MTI