Nem tévedés, valóban a Földön épített űrállomást Kína
Kína szerint a világ minden tájáról érkeznek majd tudósok abba a komplexumba, ahol az űrbe szánt technológiákat lehet tesztelni ottani körülmények között, de a Földön.
Kína szerint a világ minden tájáról érkeznek majd tudósok abba a komplexumba, ahol az űrbe szánt technológiákat lehet tesztelni ottani körülmények között, de a Földön.
hvg.hu
Napokig izgatottan várta a világ, mi lesz a sorsa a Titan búvárhajónak, amely a Titanic roncsaihoz vitte volna a rajta tartózkodókat. A tragédia sajnos bekövetkezett, a mélytengeri kirándulást sem a hajó, sem az utasai nem élték túl. Vannak, akik ebből kovácsolnak maguknak hírnevet, például a TikTokon.
hvg.hu
Ma debütált Európában a Honor legújabb, kilencvenes sorozatszámú új okostelefonja. A kínai gyártó továbbfejlesztett kamerával és nagy akkuval kíván részesedést kiharapni a piacból.
A mesterséges intelligencia és a technológia körül fog forogni az a szegedi tárlat, ahol bárki MI által készített fotóját kiállíthatják – a nevezés már elindult, mutatjuk a részleteket.
hvg.hu
Egészségügyi funkciókat kaphat az Apple fülhallgatója, emellett hamarosan megtörténhet az USB-C-re történő átállás is hamarosan.
hvg.hu
A Meta a lehető legjobb időzítéssel indította el Threads nevű közösségi alkalmazását. Egyértelmű célja, hogy legyőzze a Twittert. A szolgáltatás Európában még nem érhető el, de megnéztük, hogyan működik, és mit érdemes tudni róla.
Nagyon sok felhasználó számítógépén lehetnek még mindig ott azok a kártékony programok, amiket a Chrome webáruházából töltöttek le a Google böngészőjéhez. Mutatjuk, melyekről van szó.
hvg.hu
Frissítette adatvédelmi szabályzatát a Google, és úgy tűnik, amivel csak lehet, meg fogja etetni a mesterséges intelligenciáját.
hvg.hu
A telefon, így az iPhone is normál üzemmódban hűvös, kellemes tapintású. Ha viszont túlzottan melegnek érezzük, az számos problémából adódhat, és számos problémához vezethet. Íme, a leggyakoribb okok, illetve a tanácsok, hogy mit tehetünk az ilyen esetekben.
hvg.hu
Finoman fogalmazva sem hétköznapi látvány az a hatalmas színház Las Vegas központjában, ami kívülről egy hatalmas, gömb alakú LED képernyő – mindez pedig remek alapot biztosít különféle dolgok megjelenítésére.
hvg.hu
Gyorsabb és pontosabb a repülőgépek átvizsgálása, ha azt nem emberre, hanem drónokra bízzák.
hvg.hu
Az ember négylábú barátai számára is fölöttébb fontos a közösségi aktivitás – állítják amerikai kutatók. Az Arizonai Állami Egyetem szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogy miként hat a társadalmi és fizikai környezet az egészségre, az öregedésre és az évek számára, és ehhez a kutyák viszonylag rövid élettartamuk miatt nagyszerű modellként szolgáltak.
HVG
A fizetőkapus tartalmakat is szó nélkül a felhasználók elé tárta a ChatGPT új, a webre is rálátó funkciója, így az OpenAI átmenetileg eltávolította azt a mobilappból – a jelek szerint azonban nem véglegesen.
hvg.hu
A demokráciákban nem megszokott eszközhöz folyamodhat Emmanuel Macron francia elnök, korlátozhatják ugyanis a fiatalok közösségi médiás hozzáférését – így megfékezve a politikai szerveződéseket és a radikalizálódást.
hvg.hu
Kína újra és újra rálicitál az eddig is irigylésre méltó vasúti sebességi rekordjaira. Most a lebegő mágnesvonatuk érte el az óránkénti 453 kilométeres sebességet – ezzel pedig környezetbarátabb alternatívája lehet a repülésnek is.
hvg.hu
Sokszor és sokan kongatták már meg a vészharangokat bolygónk jövőjével kapcsolatban. A legújabb előrejelzés sem fest rózsás képet, sőt. Portugáliai kutatók szerint olyan pokoli helyzet állhat elő, amelyből már nem lesz visszatérés. Talán most még nem késő cselekedni.
hvg.hu
A Twitter leváltására szánt Threads felhasználóinak száma az indulás óta folyamatosan nő, óránként átlagban több mint egymillió felhasználóval gyarapszik.
hvg.hu
Az internetezés elengedhetetlen kellékei a böngészők, amelyekhez sok esetben hűségesen ragaszkodnak a felhasználók. Vannak azonban mozgolódások, még ha ezek az erősorrendet egyelőre nem is bolygatják meg.
hvg.hu
Eredetileg páramérő eszközt akartak építeni az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói, ám az egyik diák elfelejtette bedugni a készüléket a konnektorba. Az viszont ennek ellenére is működött.
hvg.hu
A jelek szerint jól működik a Kína által fejlesztett új WS-15 hajtómű, ami a legfrissebb kínai fejlesztésként debütált J-20-as lopakodó vadászgép egyik legfontosabb alkatrésze.
hvg.hu