Van egy hároméves ritmus, ami megszakadt a Fidesz hatalomátvételével. 2002-ben, 2005-ben, 2008-ban a nyilvánosság megbolydult, és aránylag komoly meg komolytalan emberek elkezdtek foglalkozni az állambiztonsági múlttal. Hogy ha már olyan irtóborzasztóan utáljuk a kommunistákat, meg félünk még egy csecsemőtenyérnyi vörös csillagtól is, akkor hadd lehessen már tudni, csak úgy kényelmesen, mint a decens posztkommunista országokban szokás, ki volt a rendszer öklénél tiszt meg ügynök. Hogy ne csak úgy szivárogtassák, titkolják meg negligálják az infókat, ahogy az ún. demokratikus pártoknak jólesik.

Ilyenkor a menetrend az volt, hogy a független és közmédia megkérdezett valami megbízhatóan „jobboldali” hátterű úriembert, lehetőleg bajuszosat. A bajusz lehetett szépen nyírt vagy lompos, mint a kutya farka. A nyírott bajszú exminiszter (gy. k. Gálszécsy) ilyenkor elmondta, hogy nincs olyan őrült ország, amelyik szélnek ereszti a titkosszolgálatát, felfedi az ügynökeit, szükség van a felhalmozott szakértelemre stb. A lompos bajszú exminiszter (momentán parlamenti elnök) meg elmondta, hogy mi a szélsőségek között lavírozunk, se szélnek nem eresztjük a régi gárdát, se intaktan meg nem őrizzük, hanem lehetőséget adunk a volt állambiztonságiaknak, hogy a nemzetet szolgálják (a nemzet szolgálata pedig, ezt ki vitathatná, egyenértékű a Fidesz szolgálatával).

Más szakemberek arra hivatkoztak, hogy a régi gárdára már csak azért is szükség van, mert Magyarország belekerült a világ politikai vérkeringésébe, és így a terrorveszély is megnőtt, tehát nem lehet nélkülözni a régi gárda terrorelhárítási tapasztalatát. Később kiderült, hogy a szakértelem körülbelül annyiban állt, hogy ha valami rettenetes hírű terrorista megjelent Magyarországon, udvariasan megkérték, utazzon már tovább, amit az illető általában meg is tett, mert nem Magyarországon akart terrorizálni. Carlosszal ezt nem sikerült megoldani, öt évig dekkolt a Rózsadombon háborítatlan nyugalomban (sőt, az elején ő fogta rá a pisztolyt megfigyelőjére, s vitte be a rendőrségre), míg az amerikaiak meg nem unták, és oda nem szóltak a magyar szakembereknek, hogy tessék már minimálisan együttműködni a kultúrvilággal, ha nehezükre esik is.

Nos, ezt a szakértelmet hasznosította az a nemzetbiztonsági apparátus, amit Gyurcsányék állítólag – Kövér László indulatos helyzetfölmérése szerint – szétvertek. A NER jegyében nyilván megkezdődött az újjáépítés, de úgy látszik, nem sikerült elég gyorsan, mert 2010 szeptemberében Orbánék létrehoztak egy új titkosszolgálatot Terrorelhárítási Központ néven (figyeljünk: a terrorelhárítás az egyik fő érv, amiért Kelet-Közép-Európában utolsóként sértetlenül őrizgették a kommunista kémelhárítás és hírszerzés „szakember”-állományát). A dolog természeténél fogva nem tudni, mi történt, csak annyi látható, hogy a TEK a magyar CIA, FBI, Delta Force és Chuck Norris egyben.

Egy nagy különbség van: úgy rémlik, Hajdu Jánoshoz képest, aki Orbán Viktor civil főtestőréből lett az új ütőerő feje, az FBI és a Delta Force is alulképzett és tapasztalatlan. Tonhauser László kiváló embere többrendbeli kiképzésen vett részt, „kétszer Izraelben, Ausztriában, Németországban, legalább tíz alkalommal az Egyesült Államokban, és még sok helyütt, mindent tud a szakmáról, hatszáz éles akció részese, kétezer bűnözőt fogott el a társaival”. Hogy titkosszolgálatilag mit tud, az természetesen titok, de az itt belinkelt riportban azt írják róla, hogy: „leghőbb vágya a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése és a gyilkosok üldözése. Ehhez képest az első három évben a BM speciális területén jeleskedik, aztán már a gyilkosok hajkurászása sem olyan fontos, és amikor a Forradalmi Rendőri Ezrednél (FRE) megalakulnak az akcióalosztályok, keresi a lehetőséget, hogyan férhetne be ő is a csapatba”.

A Zóna nem volt rossz online újság, de az csak természetes, hogy „a BM speciális területének” mibenlétére nem kérdezett rá az újságíró. Akkora titok ez még ma is? Nem szabadna valami közelebbit tudni róla? Nem szabadna. Ami a Forradalmi Rendőr Ezredet illeti, fő funkciója abban az időben, amikor Hajdu János belépett, azaz a nyolcvanas évek második felében a következő volt: „mindennemű ellenzéki tüntetés bomlasztása és megakadályozása közterületen a rendszer biztonsága szempontjából rendőri csapaterővel, kötelékben alkalmazott kényszerítő eszközökkel”.  Példák:

„1986. február 8-án A Duna Kör környezetvédelmi sétájának feloszlatása Budapesten.
1986. március 15-én Budapesten a fiatalok alternatív tüntetése Belváros–Lánchíd. A „Lánchídi Csata” tömegoszlatás.
1987. március 15-én megemlékezések feloszlatása Budapesten.
1987. június 16-án Nagy Imre és társai kivégzésének 29. évfordulójára való megemlékezés a
Batthyány-emlékmécsesnél, csoportokra osztott tömegoszlatás.”

Ehhez is kell szakértelem, szó se róla. (Vesszen Biszku!)

Arról Hajdu János nem tehet, hogy mire megkapta méltó pozícióját a Nemzeti Együttműködés rendszerében, ezek a nélkülözhetetlen képességek a tartós nem használat miatt kissé megkoptak. A TEK első fontosabb szereplésekor azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 2011. augusztus 20-án nem tudta megakadályozni, hogy egy zavart fiatalember az esztergomi érsek és a köztársasági elnök közelébe jusson, és ott fél percig ökörködjön. (Még ő is átjutott a kordonokon, rossz rágondolni, hogy mi történik, ha zavartalan az elméje.)

Clint Eastwood elbújhat. Leslie Nielsen viszont újra megtestesült. A folytatásos TEK-sitcom összefoglalását itt olvashatják. Arról a bravúrról, hogy az új titkosszolgálat főigazgatója nyolc rászegezett mikrofon előtt utalt titokban a rejtélyes körülmények között fogságba esett és kiszabadult exrendőrökhöz fűződő szakmai kapcsolatára, a minap írtunk. A műanyag pisztolyos Luke Skywalkert rettenthetetlenül letámadó kommandósok mai esete nyilván nem a befejező rész.

Szükség volt a TEK-re? Úgy kellett, mint egy falat kenyér. Most, hogy Hajdu János testőrzöttje végre sikeresen ráhúzta Magyarországra az igazi terrorveszélyt, kell nekünk egy igazi magyar titkos terrorelhárító szolgálat, amelyik a Duna Kör és – már akkor – liberális elméletírók megkergetésével trenírozott, a kádári Belügy speciális területében gyökerezik, és sikeresen keveri össze a forgatási stádiumban lévő vagy már bemutatott amcsi filmeket a valósággal. Ide nem tudta betenni a lábát az uniós, európatanácsos, washingtonos ellenzék keze, ez a TEK a miénk. Ha esetleg emberéletbe kerül a szakértelme, arra is lesz magyarázat.