Kiszámíthatóság: lehessen tudni, az egyes intézkedések miért kerülnek a csomagba, meddig tartanak, milyen hatást szeretnének elérni, és mik lehetnek az esetleges kellemetlen mellékhatások. Kevés olyan intézkedés volt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájában, amelyik ennek megfelelt volna, ez a csomag sem ilyen.

Makrogazdasági racionalitás: a költségvetés egyenlegének, sőt lehetőleg az elsődleges egyenlegének javításán túl a kiigazításnak arra kell irányulnia, hogy hosszabb távon kedvezőbb szabályozási környezet és gazdaságszerkezet alakuljon ki. A készpénzhasználat visszaszorítása és a számlaadási fegyelem erősítése ebből a szempontból mindenképp pozitív, de a csomag többi elemének ilyen hatása egészen biztosan nem lesz, az államkincstári adó meg minden, csak nem racionális.

Végrehajthatóság: a tervezett bevételeket és kiadáscsökkentést meg is kell tudni valósítani, ebben a csomagban pedig számos olyan lépés szerepel, ahol ez nyilvánvalóan lehetetlen (államkincstári adó), vagy pedig kiszámíthatatlan (adóbehajtás szigorítása). A maradék is szépen hangzik, de nagyon valószínű, hogy a hatás kisebb lesz az ígértnél, a tapasztalatok ezt mutatják.

Méltányosság: ez elég nehezen megfogható szempont, ugyanis a kiigazító csomagok mindenkinek fájnak, viszont két rétegre nem árt figyelni. Az egyik a versenyszféra legnagyobb hozzáadott értéket adó, teljes legalitásban és adóelkerülés nélkül dolgozó része, őket tovább terhelni méltánytalan (márpedig a járulékplafon eltörlése pont ezt teszi). A másik csoport a legszegényebbeké, akik egyáltalán nem biztos, hogy önhibájukból szegények, és akiket minden eszközzel a 47 ezer forintos bért adó közmunkaprogram felé igyekeznek terelni - ahol viszont igen sokszor olyan munkát végeznek, ami valódi értéket nem teremt (egy ároknak mindegy, hogy egyszer vagy ötvenszer pucolják ki hetente). A kormány ehelyett igyekszik az állami transzferek jobb módú haszonélvezőit védeni, ez mindenképp méltánytalan.

Az elemzőknek és a piacoknak persze tetszik a csomag, mert azt mutatja, a kormány igyekszik kifizetni a jó hozammal kecsegtető, kockázatos befektetéseket, és ennyi egyelőre elég. Viszont nekik nem dolguk aggódni az ország sorsáért, meg azért sem, hogy végül honnan keríti elő a kormány a pénzt. Nekik mindegy, ha az államkincstártól nem megy, majd megy máshonnan. Épp ezért volna érdemes meghallgatni a kormány által oly nagyon lenézett nemzetközi szervezetek véleményét is.

Magyarországon egyébként valódi piacpárti kiigazító csomag nem volt, csak ehhez hasonló kapkodás, a legközelebb a Bokros-csomag volt hozzá. De Bokros Lajos a hiedelmek ellenére mindig erős (de célzott) szolidáris elemeket tartalmazó rendszerek mellett érvelt. A Matolcsy-csomagban ezzel szemben sem a kedvező irányú makrogazdasági átalakulásra, sem a szolidaritásra nem kerül semmiféle hangsúly.