szerző:
Tallián Miklós
Tetszett a cikk?

Matolcsy György már a sokadik csomagot jelenti be, ennek ezúttal nincs különösebb neve, pedig nyugodtan elnevezhették volna mondjuk Münchhausen-csomagnak, mivel az állam a saját hajánál fogva próbálja kirángatni magát a bajtól. Szó szerint, hiszen például az államkincstár megadóztatásáról van szó, ahol lényegében a költségvetési szervek tartják a pénzüket.

De nemcsak ez a baj a csomaggal. Ahhoz, hogy egy kiigazítás hosszú távon sikeres legyen, néhány alapvető követelménynek meg kellene felelnie, ezek:

Kiszámíthatóság: lehessen tudni, az egyes intézkedések miért kerülnek a csomagba, meddig tartanak, milyen hatást szeretnének elérni, és mik lehetnek az esetleges kellemetlen mellékhatások. Kevés olyan intézkedés volt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájában, amelyik ennek megfelelt volna, ez a csomag sem ilyen.

Makrogazdasági racionalitás: a költségvetés egyenlegének, sőt lehetőleg az elsődleges egyenlegének javításán túl a kiigazításnak arra kell irányulnia, hogy hosszabb távon kedvezőbb szabályozási környezet és gazdaságszerkezet alakuljon ki. A készpénzhasználat visszaszorítása és a számlaadási fegyelem erősítése ebből a szempontból mindenképp pozitív, de a csomag többi elemének ilyen hatása egészen biztosan nem lesz, az államkincstári adó meg minden, csak nem racionális.

Végrehajthatóság: a tervezett bevételeket és kiadáscsökkentést meg is kell tudni valósítani, ebben a csomagban pedig számos olyan lépés szerepel, ahol ez nyilvánvalóan lehetetlen (államkincstári adó), vagy pedig kiszámíthatatlan (adóbehajtás szigorítása). A maradék is szépen hangzik, de nagyon valószínű, hogy a hatás kisebb lesz az ígértnél, a tapasztalatok ezt mutatják.

Méltányosság: ez elég nehezen megfogható szempont, ugyanis a kiigazító csomagok mindenkinek fájnak, viszont két rétegre nem árt figyelni. Az egyik a versenyszféra legnagyobb hozzáadott értéket adó, teljes legalitásban és adóelkerülés nélkül dolgozó része, őket tovább terhelni méltánytalan (márpedig a járulékplafon eltörlése pont ezt teszi). A másik csoport a legszegényebbeké, akik egyáltalán nem biztos, hogy önhibájukból szegények, és akiket minden eszközzel a 47 ezer forintos bért adó közmunkaprogram felé igyekeznek terelni - ahol viszont igen sokszor olyan munkát végeznek, ami valódi értéket nem teremt (egy ároknak mindegy, hogy egyszer vagy ötvenszer pucolják ki hetente). A kormány ehelyett igyekszik az állami transzferek jobb módú haszonélvezőit védeni, ez mindenképp méltánytalan.

Az elemzőknek és a piacoknak persze tetszik a csomag, mert azt mutatja, a kormány igyekszik kifizetni a jó hozammal kecsegtető, kockázatos befektetéseket, és ennyi egyelőre elég. Viszont nekik nem dolguk aggódni az ország sorsáért, meg azért sem, hogy végül honnan keríti elő a kormány a pénzt. Nekik mindegy, ha az államkincstártól nem megy, majd megy máshonnan. Épp ezért volna érdemes meghallgatni a kormány által oly nagyon lenézett nemzetközi szervezetek véleményét is.

Magyarországon egyébként valódi piacpárti kiigazító csomag nem volt, csak ehhez hasonló kapkodás, a legközelebb a Bokros-csomag volt hozzá. De Bokros Lajos a hiedelmek ellenére mindig erős (de célzott) szolidáris elemeket tartalmazó rendszerek mellett érvelt. A Matolcsy-csomagban ezzel szemben sem a kedvező irányú makrogazdasági átalakulásra, sem a szolidaritásra nem kerül semmiféle hangsúly.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!