Alexandra, a csiszolatlan gyémánt

Budapest legifjabb főpolgármester-helyettese még semmit sem tett le az asztalra, fantomfeladatköröket kap, tanulni nincs ideje, megszólalásai semmitmondóak. Igaz, a zenélő szökőkút dalkínálatát már megváltoztatta. Egy szédületes karrier margójára.


Török Gábor: Zavar a Fidesz táborában

Miközben az objektív jelek alapján nem kellene miért aggódniuk a Fidesz-vezetőknek, a viselkedésük mégis azt üzeni, hogy aggódnak – mondta Török Gábor politikai elemző a Heti Válaszban. A lap által szokásosan készített páros interjúban a kiugrott G. Fodor Gábor helyett ezúttal már Mráz Ágoston Sámuel volt a partnere.




Borókainak nagyon nem tetszett Orbán jóreggeltezése

Bár a veszprémi választás után Orbán Viktor környezetéből olyan szivárogtatások jelentek meg a sajtóban, hogy a kormányfő megértette a választók üzenetét, a Heti Válasz főszerkesztője a pénteki miniszterelnöki évértékelő beszéd alapján más következtetésre jut.




Egy szélhámos gittegyletről

A Fővárosi Törvényszék az egymás mellett létező valóságok közül választott magának egy tetszőlegeset: az Ökotárs gyanús volt, tehát legitim volt a házkutatás, tehát legitim volt a leszélhámosgittegyletezés.



Nyemcov és Putyin: a gyűlölet öl

Miért akarná a népszerűsége és ereje teljében lévő Putyin megöletni az elszigetelt ellenzéki politikust, miért akarna újabb okot adni a nyugati kritikákra? - gondolják, akik szerint Putyint érdekli a nyugati megítélése.


Szocialista? Ennyi erővel "fideszes" is lehetne a Buda-Cash-botrány

Látta már a Szocialista brókerbotrány 2-t? Jobb, mint az első! Ebben legalább négyszer annyi pénzt lopnak el a kommunisták milliárdosai az emberektől – legalábbis a kormányoldal ezt a narratívát erőlteti. A Fidesz rátolná az egész botrányt az ellenzékre, pedig több része is van a történetnek, amelynél a Fidesz-kormány ideje alatt vagy általa kijelölt, jelölt, pozícióba emelt személyek, vagy a parlamenti képviselők tehettek volna valamit azért, hogy ne fajuljon odáig a folyamat, hogy Magyarország talán legnagyobb brókerbotrányáról beszélünk most.



Seres: KGBéla kormányon

A belpolitikai lét határozza meg a külpolitikai tudatot. Márpedig maga a rendszer a hiba. Az a centrális erőterű rendszer, amelyet Orbán Viktor Kötcsén és Tusványoson is teljes nyíltsággal leírt.




Kétharmad után, babérok nélkül

„A választók döntését tiszteletben tartjuk, ugyanakkor tanulság: nem ülhetünk a babérjainkon” - ezt üzente Orbán Viktor a vesztes veszprémi választás után. Csakhogy a Fidesz nem ült a babérjain. A választók nem azért mondtak nemet a Fideszre Veszprémben, mert Orbán Viktor nem csinált semmit, hanem éppen azért, amit csinált.


Mémgyár: a közhírtévé új arculatán röhög az internet

Megihlette a photoshopmágusokat az új közszolgálati hírtévé arculata. Van, ahol Orbán Viktor bújik a műsorkészítők bőrébe, egy másik képen hosszú nyelvet eresztenek a riporterek. A hírtelevízióvá váló új M1 március 15-én indul, és a jelek szerint az lesz a jelmondata, hogy "Akkor. Amikor.".