Tudják, merik, teszik. Még.
Nem végeznek számításokat. Kivéve, amikor a saját pénzüket számolják.
Nem végeznek számításokat. Kivéve, amikor a saját pénzüket számolják.
Gomperz Tamás
Boldogabban fizetünk az M0-án is, ha tudjuk, hogy ebből lesz szép új vára a Miniszterelnök Úrnak.
Orbán Viktor leült a nép klaviatúrája mellé, és elpötyögte rajta a Sej, a mi lobogónkat technóverzióját. Az országnak pedig leesett.
Dercsényi Dávid
Ez az idei szilveszter Pesten még nem lesz olyan. Olyan, mint 1959 utolsó éjszakája a Havanna című filmben. A kormány emberei és hívei az egyik percben még a bárokban pezsgőznek, mulatnak, a következőben pedig fejveszetten rohannak az autóikhoz és menekülnek. Az utcákra tóduló nép meg nekilát ünnepelni a diktatúra nem teljesen váratlan, mégis hirtelen összeomlását.
Bruck András
Mi veszélyezteti gyermekeinket, az az elszórt néhány korrupciós eset, vagy a drog?
A kormánypárt kötelező drogtesztet akar. Van egy jobb javaslat, amelynek nem más issza meg a levét.
Gomperz Tamás
Kit érdekel a drága óra, a gyereknek vett lakás, ha a hatalomba kerülés előtt vette? De ez? Hogy életében nem dolgozott a versenyszférában, már az angol kiejtése is piacképtelen, de kormányra, önkormányzatba kerülve egyszerre meggazdagszik?
Seres László
Sailor Ripley tumblr-én fantasztikus dologra bukkantunk, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) képzeletbeli képeskönyvének három oldalára. Kíváncsian várjuk a folytatást!
hvg.hu
Nagy vihart váltott ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nemi erőszakról készített kisfilmje. Egy facebookos közvélemény-kutatás azt vizsgálta, hogy mi erről a felhasználók véleménye.
hvg.hu
Beindult a mémgyár arra a hírre, hogy Kocsis Máté józsefvárosi polgármester szerint érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára, így javasolni fogja a Fidesz-frakciónak, hogy készítsen jogszabálytervezetet a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra vonatkozó évenkénti kötelező drogtesztre. A Fidesz-frakció hétfőn tárgyal a javaslatról.
hvg.hu
Bayer Zsolt a fekete péntekről, a multikról és a CBA-bojkottról írt publicisztikát a Magyar Hírlapba, fejtegetését pedig azzal zárta, hogy szerinte nem marad más, mint "hazafiként meghirdetni", hogy aki csak teheti, az a CBA-ban vásároljon, ugyanis "a tisztességtelen hazaárulókkal szemben ezt kell tenni".
hvg.hu
Az állami rádióban a miniszterelnök belekapaszkodott a szenátor valóban tarthatatlan minősítésébe, hogy megkerülhesse az érdemi választ, amivel viszont tartozik nekünk.
- esel -
Tíz éve tartották azt a népszavazást, amely más mellett a határon túli magyaroknak adandó kettős állampolgárság kérdéséről is döntött. Az eredmény: eredménytelenség. Azaz közöny. A határokon túl viszont keserűséget, a politikai jobboldalon pedig indulatot váltott ki a döntés. Az előzmények messzire nyúlnak, a következmények máig hatnak.
Hont András
Végel László Kossuth-díjas, vajdasági író esszéje a jugoszláv időkről, a rendszerváltás utáni évekről, ezen időszakok magyar-magyar kapcsolatairól és arról, hogy van-e kiút a rezervátumlétből.
Végel László
Naponta szalmazsákon pihenik ki az előző esti csűrdöngölést, hogy reggel megint népviseletben etessék meg a házi turult – képzelik a magyarországiak a határon túliakról, véli Barak László felvidéki költő, író, szerkesztő.
Barak László
Magyarország nem nyert, Erdély viszont vesztett a kettős állampolgárság bevezetésével, állítja Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró.
Miként élte meg egy Kárpátaljáról elszármazott magyar újságíró a kettős állampolgárságról szól népszavazást? Gazda Albertnek, a Cink főszerkesztőjének írása.
Gazda Albert
A magyarokat a történelem szervilizmusra tanította. De ebből jövő sosem született – írja új könyvében Szalai Erzsébet. A szociológus, egyetemi tanár jövő héten mutatja be az "Autonómia vagy újkiszolgáltatottság" című kötetét.
Szalai Erzsébet