TGM: 25 év, takarodj!

A rendszerváltás már megbukott akkor, amikor még nyoma sem volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, megbukott már Orbán 2.0 előtt. A mostani tiltakozások szervezői nem egyezhetnek ki azokkal, akik ezért a bukásért felelősek: a „régi ellenzék” elbizonytalanodott, eszmétlen és gondolattalan apparatcsikjaival, de külső nyomásgyakorlással el lehetne érniük – hosszabb távon – valamiféle alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását.


Deutsch Tamás mondott egy jó Goodfriend-viccet

A Fidesz EP-képviselőjét és netes megmondóemberét az a hírcáfolat ihlette meg, miszerint André Goodfriend ideiglenes ügyvivőt Washington mégsem készül visszahívni Magyarországról, mert nagyon is elégedett a munkájával.




Seres: A tökéletes bűntény

Ellopják a MaNyupunkat, a Tescónkat, a voksunkat. Pedig sem idén, sem négy éve semmilyen felhatalmazást, biankó csekket nem írtunk alá semmilyen kormányzatnak, hogy erőszak-monopóliumát lealázásunkra, megzsarolásunkra és kifosztásunkra használhatja.







Kis János: Illiberális demokrácia nem létezik

Új könyvvel jelentkezik az egykori demokratikus ellenzék egyik vezetője, a rendszerváltás meghatározó alakja, Kis János filozófus. A „Mi a liberalizmus?” címet viselő munkájában többek közt vitába száll azzal a széles körben terjedő nézettel, amely szerint a liberalizmus és a demokrácia egymástól elválasztható fogalmak.




A Nemzet Schmittpalija

Fölmerül a kérdés, hogy a Nemzet Sportolója kitüntető cím melyik Schmitt Pálnak szól.







Mindenkit hülyének néz a "mert hülye azért nem vagyok" áruház?

Abban ugyan nincs hiba, hogy a karácsony előtti fogyasztói aktivitás felpörgetése érdekében a Fekete Péntek ne csak egy céghez kötődjön. De van-e olyan virágárus, aki komolyan azt gondolja, hogy levédetheti a Valentin napot? Új töltettel indul a konkurenciaharc.