Szeretne azonnal értesülni a legfontosabb hírekről?
Az értesítések bekapcsolásához kattintson a "Kérem" gombra!
Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el: Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Köszönjük, hogy feliratkozott!
Hoppá!
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Már feliratkozott!
A böngészőjében az értesítés funkció le van tiltva!
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Mire kell az MMA-nak a Műcsarnok, a Hild-villa, meg az újabb milliárdokkal megdobott Pesti Vigadó? Mi indokolja ezt a fokú nagyvonalúságot, amit a kormány a közpénzünkkel kapcsolatban tanúsít?
„Hogyan lett a demokratából diktatórikus politikus?” – értetlenkednek sokan az 1989-es és mai Orbán Viktort összehasonlítva. A kérdésfelvetés azt sugallja, hogy a rendszerváltást követően Orbán gyökeresen megváltozott. Pedig a politikus egy tapodtat sem mozdult 89-hez képest. Akár egy beakadt lemezjátszó, ma is a Nagy Imre újratemetésén 1989-ben elmondott szónoklatát ismételgeti. Igaz, a beszéd más ügyet szolgált a rendszerváltás előtt és után. Míg 89-ben Orbán szónoklata a parlamentáris demokrácia létrejöttét segítette elő, ma beszűkítését célozza és lebontását készíti elő.
Köszönettel tartozunk a WHO-nak ezért a Hírcsárdába illő tökéletes paródiáért. Mert igen, nyilván az egészségünk lebegett Orbán szeme előtt a trafiktörvénnyel, mi más.
Röviden összefoglalnám a jogdíjvitát, egyúttal megjegyezve: Lars Ulrich kezd szimpatikusabb lenni számomra, mint a magyar zenészek többsége. Előbb ugyanis az Artisjust kéne megdönteni!
Már a Parlamentben is elhangzott: a kormány és hívei eddig meg voltak győződve arról, hogy a Tavares-jelentés az európai baloldal műve, de most már tudják: Magyarországon mondták tollba azt. A probléma, hogy tudásuk Herczog Edit szocialista EP-képviselőtől származik.
A válságból való kilábalását, mentális javulását és nemzetközi versenyképességét is komolyan kockára teszi az az ország, amelyik főműsoridőben Hajdú Pétert néz. A Hajdú Péter-jelenség megértése nélkül elképzelhetetlen a mai Magyarország megértése.
Klasszikus lose-lose szituációba kavarta magát a Mol-ügyben a cég, a magyar állam és az érintett is: a vállalat részvényárfolyama esik, a horvát-magyar kapcsolatok romlanak, Hernádi pedig az Interpol körözési listáján virít. És még mindig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy az ilyet ki lehet ülni. A hasonló nemzetközi botrányok sorra azt bizonyítják, hogy nem lehet.
A világ néha csodálkozva felkapja a fejét, hogy a Pussy Riot tagjai még mindig a kommunista érát idéző módon, embertelen körülmények közt raboskodnak. Putyin rendszere a velük szembeni föllépésben mutatja meg igazi arcát.
Eközben a Lajtán túl: amerikai publicisták a hiányzó költségvetés miatt leálló kormányzati szolgáltatásokról és Iránról, francia lapok a Nemzeti Frontról és a romákról való bánás- és beszédmódról írnak.
Balatoni Mónika az EMMI államtitkára bejelentette: a Fehér bot napjára, október 15-re megjelenik Weöres Sándor verseiből egy válogatás Braille-írásban. De valóban erre van szükségünk nekünk, vakoknak ?