Gyermeke, miután a rendszerváltásról szóló rendhagyó történelemórán meghallgatta az Országgyűlés elnökét, hazafelé indulva elolvassa az iskola bejáratánál kifüggesztett nemzeti együttműködési nyilatkozatot. Mielőtt kilépne, táskájából, az államtitkár asszonytól kapott Nemzeti Hitvallás mellől előveszi pénztárcáját, hogy zsebpénzéből százast dobjon egy perselybe a csíksomlyói gyerekek népviseletére. 

Lehetséges ez, tényleg? 

A gyereknek adandó nevelés és oktatás megválasztása rendesen a szülő joga és felelőssége. Amikor az állam ebbe beavatkozik, akkor a család szabadságát korlátozza abban, hogy saját meggyőződésük, értékválasztásaik szerint alakíthassák életüket. Az államnak erre bizonyos mértékig joga van, sőt, ez kötelessége is: annyiban, amennyiben ezt a gyermek érdekei, oktatáshoz való joga és méltóságának biztosítása megkívánja. Az állam annak érdekében és csakis annyiban korlátozhatja a szülő nevelési szabadságát, hogy a gyermekek nevelése-oktatása az alapvető jogaikat maradéktalanul tiszteletben tartva és esélyeik kiegyenlítésére törekedve valósuljon meg. Ez egyúttal az állami beavatkozás határait is kijelöli: meghatározott világnézet, erkölcsiség vagy a közérdek előmozdítására – bármilyen társadalmi támogatottságot is vélelmezzünk mögötte – az államnak már nincs joga a család helyett dönteni.  

MTI / Varga György

Általánosan elfogadott, hogy a gyermek érdekeit szolgálja, ha egy meghatározott életkortól egy bizonyos kor eléréséig – a tankötelezettség alapján – részt vesz a közoktatási rendszerben. A vita most arról folyik, hogy hol húzódjanak ezek az életkori határok. Ugyancsak elfogadott, hogy a közoktatás terén az államnak tartalmi jellegű szabályozásra is lehetősége van: meghatározhatja azt a minimumot és azokat a kereteket, aminek minden iskolában minden gyermek nevelése és oktatása során érvényesülnie kell. Ezek között a keretek között alakítják ki az egyes iskolák és pedagógusok a nevelés-oktatás konkrét módszereit és tartalmát. 

Általános igény, hogy az állami, az iskolai és a pedagógusi döntések legyenek politikailag semlegesek. Hiszen a politikának az iskolában nincs semmi keresnivalója. Ez az igény azonban csak annyiban jogos, hogy az oktatás a rivális politikai programok tekintetében legyen semleges. A nevelés és oktatás állami szabályozása alkotmányosan egyébként politikailag meghatározott. A törvényi kereteknek a politikai közösséget összekötő értékeken kell alapulniuk; ezeket az alkotmányos értékeket pedig nemcsak az oktatásról szóló jogszabályoknak kell közvetíteniük, hanem a pedagógusoknak is kötelességük átadni a gyerekeknek. Az iskolának elkötelezettnek kell lennie közös politikai értékeink mellett. A pedagógus például nem hagyhatja szó nélkül a gyerek száját elhagyó cigányozást, világossá kell tennie és állást kell foglalni arról, hogy az ilyen megnyilvánulás alkotmányos értékeinkkel, az egyenlő emberi méltóság eszméjével összeegyeztethetetlen és elfogadhatatlan. 

Az iskolának emellett egyik elsődleges feladata a demokráciára nevelés. Felelős azért, hogy olyan polgárokat neveljen, akik képesek eligazodni a politikai viszonyokban, képesek megalapozott egyéni véleményeket kialakítani és ütköztetni, és ezáltal módjuk lesz arra, hogy tudatosan és felelősen vegyenek majd részt a demokratikus közéletben. Ahogyan a történelem-, irodalom- vagy földrajzóráról nem lehet kitiltani a közélet eseményeinek – a tananyaghoz kapcsolódó – megtárgyalását, ennek helye kell legyen a szünetekben vagy épp az osztálykiránduláson is. 

De mi szab határt?

Sem az állami szabályozás, sem az iskola vagy a pedagógus nem hozhatja a gyermeket vagy szüleit olyan helyzetbe, amely meghasonlásra kényszerítené, amely összeegyeztethetetlen lenne világnézeti meggyőződésével. Ezt garantálja, hogy a tankötelezettség teljesítéséhez mindenki számára aránytalan terhek nélkül hozzáférhetőnek kell lennie a világnézetileg semleges óvodának, iskolának. 

A közoktatási törvény és azzal szó szerint egyezően az új nemzeti köznevelési törvényjavaslat általános tilalomként mondja ki, hogy a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható. Kifejezett jogszabályi rendelkezés tiltja (és úgy tűnik, továbbra is tiltani fogja) a pártpolitikai tevékenységet mindenkinek – nemcsak az oktatási szereplőknek –, a pártpolitikának az iskolában tehát valóban nincs helye. 

Az iskola sajátos világ, részben kényszerű közösség, amelyet kölcsönös függőségi viszonyok jellemeznek. A pedagógusok közalkalmazotti, a tanulók és szüleik tanulói jogviszonyukat nem váltogathatják szabadon. A tanár függ a munkáltatói jogokat gyakorló igazgatótól, a diák és a szülő az osztályzatot adó tanártól. Éppen e kiszolgáltottságok miatt a pártpolitika tilalma nemcsak azt jelenti, hogy az állam vagy az iskola nem kötelezheti az oktatási szereplőket pártpolitikai tevékenységre vagy állásfoglalásra. Ezeket lehetőségként sem kínálhatja számukra, a gyermek és szülője ugyanis ilyenkor sincs abban a helyzetben, hogy szabadon döntsön. Bármilyen reakció is kövesse a pártpolitikai megnyilvánulást: a gyermek és a szülő akár támogatólag, akár ellenzőleg reagál, akár nem reagál, abból legalábbis következtetni lehet pártpolitikai nézeteikre. Ez egy olyan közösségben történik, ahova másnap is vissza kell menniük, és ahol a pedagógusok a későbbiekben már ennek ismeretében hoznak nap mint nap a gyermeket érintő döntéseket. 

A világnézeti elköteleződés és a pártpolitika tehát tilos; az alkotmányos értékek közvetítése viszont az iskola kötelező feladata. Akkor hát mi a baj azzal, hogy a házelnök rendhagyó történelemórát tartott a rendszerváltásról? Azzal, hogy a diákokkal megismertetik az ország Alaptörvényének bevezető gondolatait? Vagy éppen azzal, hogy Isten nevében az erdélyi árva gyermekek megsegítésére kérik a tanulókat? Ezek nem közös politikai értékeink? 

Jövőre ezek már a nemzet hivatalos értékei lesznek. Az ország új Alaptörvénye által válnak azzá, amely a világnézeti semlegesség talajáról elmozduló értékrendszerbe ágyazva deklarálja őket. Az Alaptörvény elköteleződik egy ideológia, sőt, egy – az Alaptörvényt egyedül megalkotó pártszövetség által képviselt – pártpolitikai nézetrendszer mellett. Ami tehát ma még az iskolától távol tartandó pártpolitika, az holnap az Alaptörvény és annak értelmezése. Így a pártpolitika az alaptörvényi értékek köntösébe bújva válhat az iskolai nevelés-oktatás kötelező részévé. 

Somody Bernadette – Vissy Beatrix