Balavány György
Balavány György

Mintha a nyelvét nyújtogatná rám az automata, csak a nyelve a pénzem.

– Jó napot, Veszprémbe kérek egy teljes árút, retúr.

– Négyezer-hétötven. Ötvenese...? Köszönöm.

– Én kösz. Hanyasról is indul?

– Egyes. De ki van írva.

– Köszönöm, viszlát!

– Viszlát!

Lemértem, ez kb. harmincöt másodperc, ha az obligát szüttyögést is hozzáveszem az apró-előbogarászással, esernyő-letámasztással, táskanyitással-csukással. Amikor még volt a pályaudvaron az a nyavalyás ablak, mögötte pedig egy igazi, élő ember. Most pedig?

Pár napja elmentem Veszprémbe (nem azért, hanem egy barátomat meglátogatni). Megnéztem előtte a neten a menetrendi információkat. A vonat óra harminchétkor indul, tizennyolckor érkezem az újjáépített Kelenföldi pályaudvarra, az utazás várakozásteljes örömével. Keresem a jegypénztárat, mondják, hogy csak automata van. Hozzám lép egy gimnazistaforma lány, könnyes-riadt szemmel: bocsi, nem szoktam kunyerálni, halál ciki, de elhagytam a pénztárcám, haza kéne mennem Szombathelyre, még ezeröt hiányzik. Ööö, egy százast tudok adni. Jaj, köszi, tényleg bocs.

Jó, nézzünk egy automatát. Beállok a legrövidebb sorba, hárman előttem. Magas, borotvált fejű férfi „anyádat!” vakkantások közepette vásárol. Csóválom a fejem, összepillantva az előttem álló középkorú hölggyel.

©
Nézelődöm, míg sorra kerülök. Szép lett ez a pályaudvari aluljáró, legalább amennyire meg tudom ítélni; egyszerű, nem puccos, tágas, otthonos. Na, itt is vagyok a gépnél. Kicsit várni kell, még az előző utas blokkját tölti ki az automata. Hű, mennyi információ egy rakáson!  Nem hoztam a szemüvegem. Nem baj. Veszprém, Veszprém. Létezik, hogy nincs a listán? Semmi gond, itt egy tovább gomb. Aha, nem nyomni kell, csak érinteni, ez nagyon továbbment. Vissza, ez az. Válasszon jegytípust. Teljes árú. Nyomok egy okét. Jaj, nem jó. Vissza. Nekem retúr kell. Vagy vegyem meg kétszer? Nem, az soká tartana, biztosan van oda-vissza, vagy retúr gomb. Lamberg szívében kés, Retúr nyakán kötél. Vissza kéne léptetni. Hopp, nincs olyan. Művelet törlése. Hű, ez az egészet törölte. Megint választok célállomást, de lám, alakul a rutin, egyből továbbgörgetek. Valaki köhhent a hátam mögött. Milyen meleg van. Jó, ez nem fog menni egy kézzel. Letámasztom az ernyőt. Francnak hoztam ezt a hülye ernyőt, ragyog a nap, a meteorológia jó időt mondott, de én ugye, az örök bizalmatlan... az ernyő eldől, csattan. Nem érdekel. Veszprém, megvan, menettérti. Milyen hülye szó. Jegytípus: teljes árú. Tovább gomb. Mondom, tovább! Nézd már, az előbb csak érinteni kellett, most meg nyomom, és lefagy?

Köhintés. Hátrapillantok, állnak vagy nyolcan mögöttem.

Elölről. Veszprém, menettérti, teljes árú, tovább. Gyorsvonati pótjegy. Az kell erre a járatra? Ha rákattintok, mutat valami plusz infót? Nem mutat. Tovább. Nem megy tovább. Lefagy. Mert rákattintottam? Vagy mi van? Elölről, nem igaz már.  Száguld a kezem az érintőképernyőn. Gyorsvonat érkezik az egyes vágányra, mondja a hangosbemondó. A szignál, az nem változott semmit: táriritáririrá. Gyorsvonati pótjegy, hadd jöjjön. Négyezer-hétszázötven. Oké. Fizetés módja: készpénz. Helyezze be pénzt. Hova? Itt a bizonylatot adja ki, ez a kártya helye. Na, ez lesz az.  Előveszem a gondosan kikészített, gyűretlen tízezresem, szinte csak odaérintem, és sutty. Benyeli. A kis mohó. Aztán visszatolja. Megfordítom, biztos az a baj. Benyel, benntart, kitol. Mintha a nyelvét nyújtogatná rám az automata, csak a nyelve a pénzem.

Tegyen már be kisebb címletet, ez tízezrest nem vesz be, mondja  valaki. Megfordulok, már egész villámcsődület nézi, hova utazom, hányszor és mennyiért. Nincs kisebb, mondom, ennyi van, kész. Ha ez normális pénztár volna, lehetne tízessel fizetni; nem vagyok köteles az automatával kompatibilis címleteket hordani magamnál, buggyan ki belőlem a szabadságharcos. Ne filozofáljon már, hanem csinálja, mások is várnak, mondja egy szigorú, szemüveges hölgy, aki hasonlít az anyukámra.

Elrakom a pénzt, bankkártyát szedek elő. Fogy az idő. Egy tucat szempár mered minden mozdulatomra. Itt már nem lehet hibázni. Vissza. Csak a fizetés módjáig akartam visszajutni, mégis az elején vagyok. Az ujjaim szólót dobolnak az érintőképernyőn, célállomás, menettérti, pótjegy, fizetés módja: bankkártya. Helyezze be. Itt van, nesze. Kód, számlát-nyugtát nem kérek, jegynyomtatás folyamatban. Oké. Addig felveszem az ernyőm, kiveszem a jegyeket; tárca a táskába, jegy a zsebbe, és hátra se nézve otthagyom a közönséget.

Táriritáririrá. Harminchat. Honnét indul a veszprémi gyors? A szemem a Veszprém szót keresi a digitális táblán, az induló vonatok közt. Veszprém nincs a listán. A szombathelyi megáll Veszprémben? Megállítok egy kékruhás embert.

Elnézést, Veszprémbe...? Zavartan mosolyog. Was? Szaladgálok az emberek közt, elnézést, Veszprémbe...? Kábé a nyolcadik utas, aki talál: egyes vágány, de igyekezzen! Futok, pöfögve, mint egy régi gyors, vagy mint egy elhasznált személy. A peronon nincs vonat. Ehelnézést, mondom egy hölgynek, a veheszprémi... én is most késtem le, feleli bágyadtan. Két óra múlva indul a következő.

Odamegyek egy fémoszlophoz. Vastag, fényes. Nézem, nézegetem. Együtt vagyunk már csak a peronom, a fémoszlop meg én. Elképzelem, hogy átfogom, két kézzel, mint annó Sámson, és kitépem a helyéről. Aztán porrá zúzom ezzel az oszloppal az egész világot, de a pályaudvart minimum.

Bocsi, mondja valaki. Megfordulok, hát a gimnazistaforma lány. Ne haragudj, nem szoktam kunyerálni, tudom, hogy halál ciki... én ma már voltam, felelem szárazon. Ja igen, bocs.

Keresek egy vécét az újjáépített pályaudvaron, mert vécéznem kell. Nem kicsit, nagyon. Hát nincs vécé az újjáépített pályaudvaron. Nem tesz semmit, kibírom. Megyek addig a napra. Kelenföld, Etele tér. Ülök a padon, fölényesen vigyorog rám a nap, tehát  D-vitamin kúrát veszek, és majdnem két órán át csak nézem az embereket. A kéregetők színes csoportjai közt (az egyik csoport rikoltásokkal üdvözli a gimnazistaforma lányt) hamar felfedezem a rendszert, és eldöntöm, hogy írok róluk egyszer egy riportot.

És hát próbálok gondolkozni a technológiai fejlődésről, aminek tulajdonképpen lelkes híve szoktam lenni. Meg hogy a haladás, az mi is.

Már úgy értve, hogy honnan és hová. És melyik vágányról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A legnagyobb legendákat fotózta - meghalt Terry O'Neill

A legnagyobb legendákat fotózta - meghalt Terry O'Neill

Ez történt: közzétették a legerősebb androidos telefonok listáját

Ez történt: közzétették a legerősebb androidos telefonok listáját

Feje tetejére állított rendőrautó, könnygáz és lángok - nem nyugszanak a sárgamellényesek

Feje tetejére állított rendőrautó, könnygáz és lángok - nem nyugszanak a sárgamellényesek

Részeg volt a sofőr a 200E repülőtéri buszon

Részeg volt a sofőr a 200E repülőtéri buszon

Visszavonul vetélytársai territóriumáról a Microsoft

Visszavonul vetélytársai territóriumáról a Microsoft

A velencei árvíz már a La Fenice operaházat veszélyezteti

A velencei árvíz már a La Fenice operaházat veszélyezteti