Mint akinek a fogát húzzák

Épp csak annyit teszünk az energiahatékonyságért, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ne maradjunk szégyenben. Erősen ez a látszat, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy perbe akarja fogni Magyarországot, amiért majdnem egy éve késik az energiahatékonysági irányelv hazai átültetése, ezért azután az országgyűlés a kormány előterjesztésére elfogadta az irányelv bevezetéséről szóló törvényt. Az abban foglaltak megvalósítása nemcsak Brüsszelnek fontos, hanem alapvető nemzeti érdek is, a tervezetből mégis úgy tűnik, a minisztérium fő célja csak az, hogy a lehető leggyorsabban túl legyen a házi feladatán.

Az irányelv legfontosabb – és legtöbb megtakarítást hozó – intézkedése a 1,5 százalékos végfelhasználási energiamegtakarítási kötelezettség (VEK) lenne. A VEK alapján a szolgáltatóknak évente az általuk eladott energia 1,5 százalékának megfelelő új megtakarítást kell elérniük a végfogyasztók körében. Több tagállamban már létezik ez a rendszer, és általában úgy működik, hogy a szolgáltatók anyagilag támogatnak lakossági vagy vállalati energiahatékonysági beruházásokat. Az intézkedés jelentősége óriási: 2020-ra az éves megtakarítások akár két mai paksi blokk termelésével is felérhetnének.

A törvény azonban nem egy hazai VEK körvönalait fekteti le, hanem az irányelv egy kiskapuját kihasználva a kormány felelősségébe utalja a megtakarítás elérését. A százoldalnyi joganyagból és indoklásból azonban nem derül ki, mi a kormány pontos célja, ezért ami most következik, csupán spekuláció: ha az említett külföldi példa alapján a szolgáltatókat köteleznék energiahatékonysági intézkedésekre, az várhatóan növelné a költségeiket, és ezzel együtt az energia árát (legalábbis a vállalati fogyasztóknak, hiszen a lakossági energiaárat „rezsicsökkentették”). Ezt a kormány úgy előzheti meg, hogy a 1,5 százalékos megtakarításba beleszámol minden olyan intézkedést, ami egyébként is csökkenti az energiafogyasztást.  Feltételezhetően ide tartoznak majd például az EU-s forrásokból megvalósuló energiahatékonysági beruházások, és ezekből ki is lehet majd mutatni annyi megtakarítást, hogy nem lesz szükség további intézkedésekre. Mindez nem tűnik ellentétesnek az irányelv betűjével, és talán elég is lesz arra, hogy Magyarország megússza a kötelezettségszegési eljárást, legalábbis ameddig gondosan évente kimutatja a megtakarításokat.

Csakhogy ez azzal járna, hogy kihagyjuk egy olyan szabályozási modell bevezetését, amely az EU több tagállamában (Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban) már bizonyította: olcsón és gyorsan képes elérni azt, hogy meginduljanak az energiahatékonysági beruházások. Hatalmas ügyfélkörükkel és rengeteg ügyféladatukkal az energiaszolgáltatók sokkal alkalmasabbak arra, hogy megtalálják a hatékony megtakarítási lehetőségeket, mint az állami szervek.

Az Irányelv arra bíztatja a tagállamokat, hogy ösztönözzék az energiahatékony közbeszerzést.  Ez szerepel ugyan a hazai jogszabályban, de sokkal részletesebben szerepel benne az, hogy mely esetekben nem kell mégsem energiahatékony termékeket beszerezni. Nagyon tehetségtelen köztisztviselő az, aki ezzel a listával sem tudja kikerülni az energiahatékonysági követelményeket. Közben például az Egyesült Államokban Barack Obama elnök épp most rendelte el, hogy 2020-ra az állami gépjármű-beszerzések 20 százalékát hibridautókból kell teljesíteni.

A hazai energiafogyasztás 2009 óta megállás nélkül évi 3 százalékkal csökken, és ha így folytatjuk, 2020-ra minden intézkedés nélkül jelentősen túlteljesítjük az Energiastratégiában vállalt (egyáltalán nem ambiciózus) energiafelhasználási célokat. De ez az alacsonyabb fogyasztás valószínűleg nem a hatékonyságnak köszönhető, hanem inkább az elvándorlásnak, elszegényedésnek. A nagyobb hatékonysághoz odafigyelésre, értelmes beruházásokra és ösztnözőkre van szükség.  Így a VEK és az energiahatékony közbeszerzés elmismásolásával ez a tervezet nem több, mint úgy-ahogy megírt házi feladat: elszalasztott lehetőség arra, hogy javítsuk az ország energiafelhasználásának hatékonyságát, és így új munkahelyeket teremtsünk, valamint csökkentsük az energiaimportot. Értem én, hogy a legfontosabb most az uniós pénzek elköltése, márpedig 2015 és 2020 között lesz is körülbelül 400 milliárd forint energiahatékonyságra. De a pénz nem minden, néha szabályokra, sőt vízióra is szükség lenne. És ez egyelőre hiányzik.

A szerző a Magyar Energiahatékonysági Intézet igazgatója