Markó Béla: Ukránvízió

Európa a Dalfesztivállal ismételten megmutatta, hogy milyen nagy becsben tartja az egyéni jogokat. Ám elkeserítő az az ellentmondás, amely az egyéni jogok tényleg felemelő értelmezése és a kollektív – etnikai, nemzeti – jogok görcsös elutasítása között immár huszonöt esztendeje újra meg újra megmutatkozik.


TGM: Béla, a kém

Kovács Béla szélsőjobboldali pártja nem érdemli meg egyetlen magyar állampolgár egyetértését vagy rokonszenvét se. Ugyanakkor Kovács Béla és párttársai is polgártársaink, politikai közösségünk velünk egyenrangú tagjai, és a joggal való visszaélés velük szemben is megengedhetetlen.



És itt az újabb orosz ügynök

"Győző" fn. célszemély lényegében egy éven át titkos tárgyalásokat folytatott "Cár atyuska" körével és a Roszatommal a paksi bővítésről.



A józan ész moratóriuma

A botrány nem az, hogy Fodor nem szavazta meg a kilakoltatási moratóriumot. Hanem hogy mindenki más igen.


Orbán kontra Tusk

Orbán Ukrajnának: Az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt. Akkor most minden törvényét visszavonja?


Vitázni a Jobbikkal?

Az Együtt-PM egyik politikusa lapunkban fejtette ki, hogy miért kívánnak vitázni a Jobbikkal. Most a Demokratikus Koalíció alelnöke válaszol.


Orbán, az első csatlós

Orbán Viktor megint ügyes volt. Úgyis olyan nyugi volt Ukrajnában, nekünk meg Trianon kell.





Lázár János a magyarok ellen

„Ha nem lehet az enyém, ne legyen senkié sem” – ezen a szellemi színvonalon él Lázár János, közhivatali funkcióját tekintve Magyarország második legfontosabb embere. A norvég civil pénzek ellen vívott fáradhatatlan harcának ez az egyetlen célja. Közben milliárdokat bukik az ország, ha pedig sikerrel jár, semmi mást nem ér el, mint azt, hogy Magyarország egy kicsit rosszabb hely lesz.