Éberség, Nertársak!
Most, hogy az oroszok Ukrajnát fenyegetik, kitől kell félteni Magyarországot? Természetesen az amerikaiaktól.
Most, hogy az oroszok Ukrajnát fenyegetik, kitől kell félteni Magyarországot? Természetesen az amerikaiaktól.
Tokfalvi Elek
A majális, emberek, iszonyú hely. A Red Bull ad szárnyakat, nem az MSZP.
Aggasztó méretekben terjed Magyarországon egy végletekig leegyszerűsítő, egyben mélyen embertelen jelenség, a közéleti fiatalozás.
Hont András
A nomádhagyomány-őrző miniszter úgy írja át a történelmet, mint egy közönséges földpályázatot.
Tokfalvi Elek
Kifejezetten szeretném, hogy Sneider Tamás a köztársaság nélküli Magyarország parlament nélküli Országgyűlésének az alelnöke legyen. Egyszerűen így adekvát.
Seres László
Gerlóczy Márton közlekedni próbál a Nemzet Fővárosában.
Gerlóczy Márton
A civil polgári engedetlenkedőknek, történészek hadának nem hisz a kormány. Talán majd most a náciknak.
- esel -
Dr. M. Erika elkövető (a gyulai bíró) nem rosszabb a magyarhoni keresztyén-úri középosztály szánalmas átlagánál, szegény, félrevezetett, megtévesztett asszony, akinek ezt a sötét ballépését majd el kell titkolnunk unokái elől.
Egyértelműen távolodik a hagyományos baloldali-liberális iránytól az elmúlt hetekben az LMP. Először Schiffer András nevezte hisztériának a német megszállás emlékműve elleni tiltakozást, majd szintén Schiffer beszélt arról, hogy az LMP „eurokritikus” kampányt fog folytatni. Két dolog képzelhető el: az LMP vagy nem ismeri saját szavazóit, vagy abban bízik, hogy a szavazótáboruk lecserélődött. De még az előbbi esetben is lehet szerencséjük.
sabater
Mi a császárság legfőbb baja? A korrupció. És kinek adja az unió a pénzét? Egyenesen Orbán kezébe. Na erről kéne szavazni. Az Európai Parlamentben, hol máshol?
A "magyarországi zsidóság" nem fasiszta vagy kurucinfós szöveg, hanem gyűjtőfogalom. A Mazsihisz elnöke reagál.
Heisler András
Mivel fennáll a veszélye annak, hogy relatíve hamar napirendre térünk egy jórészt közpénzen felépített, Ceausescu-stílust idéző esztétikai nonszenszen, tegyünk fel (újra) néhány alapvető kérdést.
- esel -
Az április 8-i elhíresült Kálmán-Schiffer beszélgetés után kedd este sokan azt várták, jön a "visszavágó" az ATV-ben. Az LMP társelnöke azonban csak az EP-választásokról beszélt.
hvg.hu
Milyen lehetett közjogi méltóságként a felcsúti bunkóbazilika avatásán, égő pofával? Lehallgattuk.
Gomperz Tamás