Hogyan leplezzük le a köztünk bujkáló kommunistákat?
Bizottságot alakítana a Fidesz az ügynökügy feltárására.
Bizottságot alakítana a Fidesz az ügynökügy feltárására.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség ma döntött arról, hogy mit kezd az iratnyilvánosság ügyével – természetesen semmit nem kezdett, egy újabb bizottság felállításán kívül. Pedig ennek a többségnek módjában, illetve hatalmában állt volna minden más politikai erőtől függetlenül is úgy döntenie, hogy zöld fényt ad végre a nyilvánosságpárti törekvéseknek, de az eddigi tapasztalataink ismeretében nincs abban semmi meglepő, hogy másképp döntöttek.
Gulyás József
Hurrá, van haszna is a Fidesz gőzhengerének: eltiporta a szcientológiát. De ki tiporja el a pedofil világmaffiát?
Hol a Rajk-kiállítás, hol a Fliegauf-film okán. Kultúrharc a javából, s ez Orbán végzete.
PLT
Hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, ideje most már, hogy komolyan elbeszélgessünk az Önök problémájáról. Eddig is sokan, sokszor jelezték, finom célzással vagy dühös veszekedéssel, hogy valami nem stimmel.
Két év telt el úgy, hogy a demokratikus intézmények, a piaci szabadság és a józan ész elleni totális kormányzati hadviselés csak általános elégedetlenségre, kevéssé meggyőző utcai jelenlétre ösztönzött, de szervezkedésre nem, önálló programokra, forgatókönyvre nem, valamiféle racionális együttműködésre pláne nem.
Seres László
A legújabb ötlet az, hogy utasítjuk a mentőszolgálatot, csak pénzért vállalják a kormányellenes tüntetés biztosítását.
-W-
A katasztrófa évfordulóján a Greenpeace jelentést készített a nukleáris kockázatokról.
Jan Beranek
Miközben Mesterházy Attila arról ír, hogy pártjának "nem szabad engednie a populizmus csábításának", elnök-helyettese...
Seres László
A centrális erőtér obligát panelje, hogy Európa figyel és követ bennünket, unortodox csodareceptjeinkre vevő az egész...
PLT
Hoffmann Rózsának igaza van, amikor a diplomások kártékonyságáról beszéli. Az elmúlt évek során kevesen tettek nagyobb kárt az országnak, mint az átmenet zavaros húsz évében egyetemi végzettséget szerző illetők, akik az elmúlt években felelős pozíciókba kerültek. Az intézményesített korrupció ugyan nem írható csak az ő számlájukra, ám az a csapás, amelyet az ország mentális állapotára mértek, felmérhetetlen következményű. Kevés dolog demoralizálóbb ugyanis, mint látni, ahogy az egyetemekről kikerült ifjak mindenféle munkatapasztalat nélkül keresnek hirtelenjében milliókat, csak mert mérhetetlen mértékű lojalitással és mérhetetlenül alacsony önbecsüléssel rendelkeznek.
Stemler Miklós
Kordivat, hogy a politika gáz, a politikusok borzalmasak, ámde a purista civilek, a romlatlan néplélek, a gaz pártok...
Ceglédi Zoltán
Néhány nappal a szlovákiai választások előtt egyetlen dolog tűnik biztosnak: a Robert Fico vezette Smer veheti át a kormányrudat március 10 után. Ennek ellenére a kampány cseppet sem tét nélküli, sőt. Míg az év elején még úgy nézett ki, hogy a fő kérdés az, hogy a jobboldal meg tudja-e szorongatni a Smert, az azóta kipattanók ügyek miatt mostanra a tét immár az ország jövőbeli kormányozhatósága és a mérsékelt politikai elitek teljes leépülése lett.
Ravasz Ábel
Nagy hete volt ez a politikai castingnak, két jelentős előválasztási forduló is lezajlott. Az egyiket Mitt Romney nyerte, a másikat, a fontosabbat Dopeman.
A Heti Választ böngészve a Csapajev partizánja jut eszünkbe, akit utóvédnek hagytak az erdőben, s mikor éppen aknát...
PLT
Azt még nem tudni, hogy az Orbán-kormány blöfföl és időt húz-e az IMF/EU-megállapodással kapcsolatban. Az viszont viszonylag egyértelmű, mi történik az országgal, ha létrejön a megállapodás.
Tallián Miklós
Az első plágiumvád idején valószínűleg ijesztőnek tűnt számára Karl Theodor zu Guttenberg mindenhol felelevenített...
-W-
Schiffer Andrásnak az állambiztonsági múlt feltárásáról szóló javaslatát elkaszálva a Fidesz pontosan azt tette, amit 1994 óta megszakítás nélkül (többnyire az MSZP-vel karöltve) művelt: mentette mindazt, ami az ÁVH közvetlen utódszervének állományából és kapcsolati hálójából menthető és saját, közvetlen céljaira felhasználható.
Tokfalvi Elek