A 25 éves nőt szerda este életveszélyes állapotban szállították kórházba. Kedd este egy 38 éves iráni diák gyújtotta fel magát az előkelő Knightsbridge negyedben lévő, városrésznyi francia nagykövetségi épületegyüttes előtt; testfelületének 40 százaléka égett meg. Az iráni ellenzékiek az ellen tiltakoznak, hogy a francia hatóságok az Iráni Népi Modzsahedek Szervezete nevű fegyveres csoport számos tagját őrizetbe vették, arra hivatkozva, hogy tevékenységük veszélyt jelent Franciaország biztonságára.
Teheránban szerda éjjel a tömeg ezúttal nem a szokásos helyszínen, az egyetemi központban, hanem egy másik városrészben verődött össze. A tüntetők többsége most sem szállt ki autójából, attól tartva, hogy ezzel a jelenlevő rendfenntartó erők, illetve szélsőséges muzulmán milicisták atrocitásainak tennék ki magukat. A rendőrök több környező utat lezártak. Az autós tüntetők a kormányzat elleni tiltakozásuk jeléül dudálásba kezdtek, és jelentős közlekedési dugókat okoztak. (MTI)