Az országnak tizenhat előfeltételt kell teljesítenie a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez – mondta Adnan Terzic, a balkáni köztársaság miniszterelnöke.

Bosznia-Hercegovina lezárja egy 45 törvényből álló jogalkotási csomag kidolgozását, amelynek eredményeként 22 új intézmény jön létre. "Azt remélem, hogy a jelenlegi Európai Bizottság még mandátumának lejárta előtt zöld utat ad, és javasolni fogja a tárgyalások megkezdését" - mondta a politikus.



Terzic szerint "rossz politikai döntés" lenne, ha a NATO a jövő hónap végén esedékes isztambuli csúcstalálkozóján nem hagyná jóvá Bosznia csatlakozását békepartnerségi programjához. A csatlakozásért fellépő boszniai politikusok ugyanis ezt a célt érvként használhatják a hadsereg reformja mellett.



Terzic szerint kilenc évvel a háború után minden egyes nappal javul a helyzet Boszniában. A cél a megbékélés felgyorsítása. "Egy egész nemzedék harcolt ezért az országért, a legmélyebb nyomorúság közepette. Most ugyanennek a nemzedéknek a képviselői ülnek a tárgyalóasztal mellett, hogy a megbékélést szorgalmazzák" - tette hozzá a miniszterelnök.

(MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most

Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most

Meghalt Kurtág Márta zongoraművész

Meghalt Kurtág Márta zongoraművész

Videó: Hogyan ismerjük fel a kamuprofilokat?

Videó: Hogyan ismerjük fel a kamuprofilokat?

Hivatalos: Laura Codruta Kövesi lesz az Európai Ügyészség vezetője

Hivatalos: Laura Codruta Kövesi lesz az Európai Ügyészség vezetője

Kína Gorbacsovja lehetett volna, de kihúzta a gyufát Teng Hsziao-pingnél

Kína Gorbacsovja lehetett volna, de kihúzta a gyufát Teng Hsziao-pingnél

Sajátos nevelés egy keszthelyi gimnáziumban: nyilvános bocsánatkérésre köteleztek diákokat és egy tanárt egy műsor miatt

Sajátos nevelés egy keszthelyi gimnáziumban: nyilvános bocsánatkérésre köteleztek diákokat és egy tanárt egy műsor miatt