Csehországban meghosszabbítják a szükségállapotot
Már hetedszer kérte az egészségügyi miniszter a hosszabbítást.
Már hetedszer kérte az egészségügyi miniszter a hosszabbítást.
Chuck Schumer a választási törvények változtatásával kapcsolatban hozta fel Magyarországot és Törökországot negatív példaként.
Mario Draghi miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy oltás nélküli egészségügyi dolgozók legyenek kapcsolatban a betegekkel.
A tiltakozók hatalmas megmozdulást szerveznek szombatra, a fegyveres erők napjára.
A belgrádi kormányzat reagált arra, hogy a túlzsúfolt táborokban nehéz megtartani a távolságot, és a fertőzés is felütötte a fejét.
Az indoklás szerint, így már tudnak segíteni nem infektológus orvosok a koronavírusos betegek ellátásában.
Az elnök korábban traktorozást ajánlott a koronavírus ellen.
Két személyvonat ütközött össze az ország középső részén. Az egyik szerelvényben meghúzták a vészféket, mire a mögötte jövő beleszaladt.
Férfivá fel kell nőni, de nőnek születni kell, tartja a mondás, a valóságban azonban kicsit több a munkája az utóbbinak is, sőt. Bár a szavazati jogot megkaptuk, tanulhatunk, dolgozhatunk, és érzelmek alapján dönthetünk a házasság vagy a válás mellett, a helyzet ma sem teljesen rózsás. Mutatjuk, mindez hol tart most a való életben, és hol a filmek világában.
Többen nem tudtak kijutni az égő épületből.
A párt alelnöke szerint az volt a legnagyobb aggályuk, hogy az EPP korlátozta volna a képviselők jogait.
Az amerikai külügyminisztérium szerint a tesztelésekkel több ENSZ biztonsági tanácsi határozatot is megsértett az ázsiai ország.
A kormányfő az egyházi vezetőkkel arról állapodott meg, feloldják két este is a kijárási tilalmat, hogy a hívők el tudjanak menni templomba.
A szabadság napjának a megünneplésére készül a fehérorosz ellenzék, tiltakozó akciót szerveznek szombatra a főváros szívébe.
Az izraeli teherhajó a sérülése ellenére folytatni tudta az útját.
A miniszterelnök pártja hat képviselői helyet elveszített, de még így is a legnagyobb párt lesz a parlamentben.
A tizenkét szlovén régióból hármat ismét vörös besorolású területté nyilvánítottak, és ezekben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.
A Covishield elnevezésű, az AstraZenecaval lényegében azonos vakcinának a kivitelét függesztették fel.
A büntetését töltő orosz ellenzéki politikusnak fájdalmai vannak az ügyvédje szerint, akit nem engednek be hozzá.
A déli államok között elsőként ott nem lesznek kivégzések.