Holland kormányfő: A kormány hibákat követett el a védekezésben
Mark Rutte szerint túl nagy hangsúlyt fektetett az emberek saját felelősségére és túl keveset a kötelező intézkedésekre.
Mark Rutte szerint túl nagy hangsúlyt fektetett az emberek saját felelősségére és túl keveset a kötelező intézkedésekre.
MTI
A 81 éves I. Bartholomaiosz jól van, az összes oltást megkapta korábban.
MTI
Az orosz külügy szerint terrorcselekmény történt, a lembergi rendőrség vandalizmusként kezeli az ügyet.
MTI
Petro Porosenkót hétfőn gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel.
MTI
A frissen megfertőzötteknél jelenleg naponta körülbelül háromezer esetben mutatják ki az omikront, szemben az egy héttel ezelőtti hétszáz esettel.
MTI
Nyikolaj Stremszkijt több gyermek megerőszakolása és más erőszakos cselekmények miatt ítélték el.
hvg.hu
Egy komp gyulladt ki Jhalakathi közelében.
hvg.hu
A karácsonyi misén a koronavírus miatt érvényben lévő korlátozások okán nem lehetnek ott a külföldről érkezők.
MTI
Egy Botswanából érkező férfi mintájában mutatták ki.
MTI
Kim Potter az esküdtek szerint bűnös Daunte Wright halálában.
MTI
Tilos lesz az olyan termékek bevitele az Egyesült Államokba, amelyek abból a kínai tartományból származnak, ahol ujgur kényszermunkásokat dolgoztathatnak.
MTI
Idegengyűlölő, rasszista, szégyenteljes – ilyen reakciókat kapott Orbán Viktor miniszterelnök és Kovács Zoltán államtitkár Boszniából, amiért kihívást és biztonsági nehézségeket emlegettek a nagyszámú muszlim lakosság miatt.
hvg.hu
Moszkva nem akarja megtámadni Ukrajnát, de nem ad garanciát arra, hogy nem indít offenzívát keleti szomszédja ellen, az Oroszország és a Nyugat közötti viszony megromlásáért a NATO felelős, a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij bűnöző, a független civil szervezeteket pedig nem nyomják el – ezek a fő üzenetei Vlagyimir Putyin orosz államfő szokásos év végi maratoni sajtótájékoztatójának. Arról nem beszélt, hogy akar-e indulni a 2024-es államfőválasztáson.
Vlagyimir Putyin szerint Oroszország számára elfogadhatatlan a NATO további keleti bővítése, például Ukrajna felvétele. Az orosz államfő hozzátette, a nemzetközi helyzet romlásáról a Nyugat tehet, hiszen nem Oroszország visz rakétákat Kanada és az USA határára.
Vlagyimir Putyin orosz államfő az éves moszkvai sajtókonferenciáján azt mondta, 2014-ben „véres államcsíny” révén jutottak hatalomra a Viktor Janukovics ukrán államfőt leváltó ellenzékiek.
Katalóniában még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be.
MTI
MTI
hvg.hu
A világ több pontján, egymástól függetlenül zajló vizsgálatok alapján úgy tűnik, sokkal fertőzőbb, de enyhébb lefolyású lehet az omikron-variáns a koronavírus korábbi mutációinál.
hvg.hu
Nem sokkal az amerikai bejelentés után az oroszok is kijöttek egy új Covid-gyógyszer engedélyeztetésével.
MTI
Az utóbbi hetekben több tízezer fővel növekedett az orosz-ukrán határ közelében felvonultatott orosz haderő létszáma. Amerikai források szerint elképzelhető, hogy Oroszország egy jövő év eleji invázióra készül.
MTI
MTI
hvg.hu