A Kreml szerint Putyin beszélgetni, nem pedig kapitulálni hívta meg Zelenszkijt Moszkvába
A „meghívást” mindenesetre az ukránok elutasították.
A „meghívást” mindenesetre az ukránok elutasították.
HVG
HVG
MTI
A Pentagonban székelő tárca korábban 1789 és 1947 között viselte ezt a nevet.
HVG
A csecsemő semmit sem tudott enni, hasa mégis megdagadt, ezért vitték kórházba a szülei. Bár ritka, hogy egy deformálódott magzat ikertestvérébe épüljön bele, Indiában nem ez az első eset.
HVG
A tragédia másnapján is sok az érdeklődő, az áldozatok emlékére többen virágcsokrokat helyeztek el.
HVG
Az izraeli miniszterelnök nehezményezte, hogy a rendőrség nem volt képes feloszlatni a demonstrációkat.
HVG
Rongybabaként kapta fel a tapasztalt állatmentőt, akit kórházba szállítottak. Az állatot kilőtték.
A foglyok között egészségügyi dolgozók, idősek, betegek és gyerekek is vannak.
HVG
Radoslaw Sikorski korábban azt írta, hogy magyar kollégája a másik csapatban játszik, miután Szijjártó Péter részt vett a szerdai pekingi katonai parádén.
HVG
A szerda este történeteket nem fogják tudni elfeledni.
HVG
Donald Trump nem a fasizmust másolja, hanem egy új rendszert fejleszt ki, amelyben pénzzel gyakorolja a hatalmat. Játékában négy szabály van.
hvg360
Moszkva szerint a garanciák „nem Ukrajna biztonságának, hanem az európai kontinens veszélyeztetésének biztosítékai”.
HVG
A hatóságok szerint vannak külföldi érintettjei az immár 16 halálos áldozatot követelő tragédiának, az állampolgárságukat azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
HVG
Miért maradt távol a pekingi csúcstól Orbán Viktor? Kell-e félnie Amerikának a kínai katonai parádén felvonultatott fegyverek láttán? Miért tetszhet Kínának Donald Trump reagálása a pekingi csúcsra? Miért nem áll a palesztinok mellé sok ország, amely már elismerte Palesztinát, és miért áll mellé olyan, amely eddig nem? Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
A 2015-ös menekültválság egyéni tragédiái lassan feledésbe merülnek, a krízis viszont még ma is hat a kontinensen: a politikai erőviszonyok megváltoztak, a szélsőjobb mind nagyobb teret nyer, Moszkva ügyesen keveri a migrációs lapokat, az integráció lassan halad, Európa küzd.
Megszaporodtak azok az orosz érdekekkel is egybecsengő közlések, amelyek a Tisza Pártot igyekeznek lejáratni, illetve a magyarok Nyugat- és ukránellenes érzelmeit próbálják felkorbácsolni. Nagyon észnél kell lenni, melyik állítás megalapozott, és melyik csupán egy jól felépített fedősztori.
Az üzemeltető szerint egyelőre nem világos, mi vezetett a tragédiához, szemtanúk szerint azonban elszakadt a kocsit mozgató kábel.
HVG
A részletek még nem teljesen ismertek, de a szakértők már aggódnak a következmények miatt.
HVG
A jármű gyakorlatilag megsemmisült, a mentőszolgálatok a roncsok alól próbálják kiszedni a sérülteket, akik több tucatnyian lehetnek.
HVG
Andrij Szibiha reagált Putyin pekingi bejelentésére, miszerint kész lenne találkozni Zelenszkijjel.
HVG
Az 1875. szeptember 3-án az Osztrák Magyar Monarchiában született zseniális német-osztrák mérnök soha nem szerzett mérnöki diplomát, de korszakot meghatározó személyautók, versenyautók, katonai járművek, motorok tervezője volt. Neki köszönheti a világ a legnagyobb számban eladott autómodellt, a Volkswagen Bogarat, amely Hitler bogara volt. A náci párt tagjaként szolgálta Porsche a Harmadik Birodalmat. Le is ülte a magáét. Fia, veje, unokája is az autóipar meghatározó szereplői voltak.