szerző:
MTI

Átfogó dohányzásellenes kampányt kezdett az Európai Bizottság kedden, a gyakorlatba ültetve ezzel az Európai Unió egyik legfontosabb jelenlegi közegészségügyi prioritását.

Európában a dohányzással összefüggő betegségek a halálesetek okozói között az első helyre kerültek: minden hetedik halálozás ilyenre vezethető vissza, a dohány a bizottság adatai szerint a 25 uniós tagországban összesen 650 ezer életet vesz el évente (világszinten 5 milliót). Különösen szomorúnak tartja ezt a brüsszeli végrehajtó szerv annak fényében, hogy elkerülhető betegségekről van szó.

Lesújtó emellett a dohányzás kívülállókra tett hatása is: a passzív dohányosok körében 15 százalékkal magasabb a halálozási arány még akkor is, ha ők maguk soha nem dohányoztak.

Az Európai Bizottság egészségügyi felelőse, Markosz Kiprianu ezért tájékoztatási és felvilágosító kampányt indított az unió 25 tagországában, elsősorban a gyermekeket és fiatalokat célozva meg azzal. A brüsszeli végrehajtó szerv azért is kapcsolódik aktívan a dohányzásmegelőzésbe, mert közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az uniós szintű fellépést az emberek is szükségesnek tartják. Az akcióba mindazonáltal bevonják a dohányzásellenes szervezetek európai hálózatát is.

A kampány során a huszonöt tagországban rendezett roadshow-kkal (kihelyezett multimédiás előadásokkal), televíziós hirdetésekkel, az elektronikus és írott sajtó bevonásával, illetve külön rendezvényekkel igyekeznek segíteni a megelőzésben, a leszokásban, a passzív dohányzás ártalmainak ismertetésében, és a dohányzás társadalmi okainak minden eddiginél mélyebb feltárását is tervezik.

Az EU már eddig is hozott intézkedéseket a dohányzás visszaszorítására, köztük reklámtilalmat, illetve annak kötelezettségét, hogy a dohánytermékeken tüntessék fel a szenvedély súlyos következményeit. Hamarosan minden dohánytermék csomagolásán képekkel is próbálnak elriasztani a dohányzástól, illetve Brüsszel arra sürgeti a tagországokat, hogy nyilvános helyen sehol ne engedjék a dohányzást.

A különböző kampányokkal az elmúlt két évtizedben már sikerült is jelentősen visszaszorítani a dohányzást az unióban. A 25 EU-tagállam közül 22-ben csökkent a dohányzók száma, különösen a férfiak körében. A legnagyobb arányú csökkenés a bizottság adatai szerint azokban az országokban következett be, ahol a legradikálisabb központi intézkedéseket hozták erre.

Magyarországon 1986-2003 között 49-ről 42 százalékra csökkent a dohányzó férfiak aránya, viszont a nőké 22-ről 29 százalékra emelkedett. 1997-ben a 15 éves lányok 28, a fiúk 36 százaléka, 2002-ben a lányok 26, a fiúk 28 százaléka mondta azt, hogy hetente legalább egyszer dohányzik.

Bizottsági adatok szerint a huszonöt EU-tagországnak évente 98-130 milliárd euróba kerül a dohányzással összefüggő betegségek kezelése, ami a teljes uniós jövedelem 1-1,4 százaléka. A bizottság azért is fellép, hogy szűnjön meg a dohánytermelők uniós támogatása, de ez több százezer termelő életében okozna elfogadhatatlanul nagymértékű rosszabbodást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

A nőknek jobban árt a dohányzás

A nők számára a dohányzás súlyosabb egészségügyi kockázattal jár, mint a férfiak számára, s a nikotinfüggőség több mint tíz évvel is megrövidítheti a szenvedély rabjává vált nők csoportjának átlag életkorát - derült ki egy holland felmérésből.

MTI Világ

Szigorú dohányzási tilalom vár a lettekre

A rigai parlamentben csütörtökön elfogadott törvénycsomag többek között teljes dohányzási tilalmat vezet be a munkahelyeken, valamint a tömegközlekedési eszközökön, beleértve a taxikat is.

Nem ígér sok jót, ha valaki rátolat egy vasúti átjáróra – videó

Nem ígér sok jót, ha valaki rátolat egy vasúti átjáróra – videó

Több mint 12 ezer lőfegyvert adtak le az új-zélandiak a christchurchi merénylet után

Több mint 12 ezer lőfegyvert adtak le az új-zélandiak a christchurchi merénylet után

Dinnyekáosz: a termelők már 500 forintos kilónkénti árakról beszélnek

Dinnyekáosz: a termelők már 500 forintos kilónkénti árakról beszélnek

Négy órára leálltak a számítógépes rendszerek az amerikai repülőtereken

Négy órára leálltak a számítógépes rendszerek az amerikai repülőtereken

Megváltoztathatja az iPhone-ok névadási gyakorlatát az Apple

Megváltoztathatja az iPhone-ok névadási gyakorlatát az Apple

Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki figyelmeztetett, ha nem a fideszes jelölt nyer, akkor „szopni fogunk”

Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki figyelmeztetett, ha nem a fideszes jelölt nyer, akkor „szopni fogunk”