A pokol az után szabadult el április második hétvégéjén a mintegy tízezer lelkes Huankantouban, hogy híre ment, két idős asszony életét vesztette, amikor a rendőrség fel akart oszlatni egy tiltakozó demonstrációt a közeli vegyi üzemeknél. A tüntetők halálhírét máig nem erősítették meg - egyes értesülések szerint csak megsérültek -, és az állítólagos áldozatok kilétét még azok sem ismerik, akik határozottan tudni vélik, hogy emberéleteket követelt a rendfenntartó erők akciója. A hivatalos hírzárlat ellenére lassan kiszivárgott értesülésekből azonban többé-kevésbé összeállt a több ponton még mindig igencsak ellentmondásos kép arról, mi is történhetett a Sanghajtól délre fekvő Csöcsiang tartományban lévő faluban.

Mintegy 200 idős ember, többségük nő, március 24-én kezdett nonstop tiltakozó akciót a település szomszédságában még 2002-ben - a helyiek szerint a hozzájárulásuk nélkül az ő földjeikre - épített ipari parknál, amelyben tucatnyi, egyebek közt műtrágyát, gyomirtó szert és festéket előállító vegyi gyár működik. A falusiak ezekben az üzemekben látják minden bajuk fő forrását, az onnan kiáramló káros anyagoknak tudják be a rossz termést, a helyi folyó szennyezettségét és a csecsemők körében egyre gyakoribb születési rendellenességeket. A tiltakozók "Adjátok vissza a földemet, mentsétek meg gyermekeimet, unokáimat!" jelszó alatt, bambuszsátrakkal, útakadályokkal vették blokád alá az ipari parkot, ahova egyes hírek szerint egy újabb vegyi üzemet terveztek. A The New York Times amerikai napilap úgy tudja, hogy a hatóságok április 2-án ideiglenesen leállították a környezetszennyezéssel vádolt létesítményt, a múlt hét vasárnapjára virradó hajnalban azonban kivezényeltek a helybeliek szerint háromezer, a hivatalos adatok szerint pedig ezer rendőrt a demonstráció feloszlatására. Állítólag ekkor gázolt el egy autó két asszonyt, aminek hírére feldühödött falubeliek ezrei gyűltek egybe, és összecsaptak a rendfenntartó erőkkel.

A csata kimeneteléről egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot. A helyiek azt állítják, hogy többen, köztük rendőrök is, életüket vesztették, többtucatnyian megsebesültek, és a rendfenntartó erők harminc autóbuszát használhatatlanná tették. A Reuters brit hírügynökség kórházi forrásokból úgy értesült, hogy négy falubeli sérült meg, az iskola épületébe beszorított rendőrök közül pedig ötvenet - ötöt válságos állapotban - kellett kórházba vinni, a feldühödött tömeg tíz rendőrautót felborított és betörte ötven busz ablakait. A térség közigazgatási központjában, Tungjang városban kiadott hivatalos közlemény szerint viszont 128-an sebesültek meg, de halálos áldozatot nem követelt az összecsapás.

Az állami ellenőrzés alatt álló helyi sajtó tudósítása szerint a hatóságok nagy figyelmet szenteltek a környezetvédelemnek, kártérítést fizettek azoknak a parasztoknak, akiknek veszteséget okozott a vegyi üzemek károsanyag-kibocsátása, és a rendőrséget is csupán azért vezényelték ki a demonstráció szétoszlatására, mert attól tartottak, hogy "a közelgő hideg veszélybe sodorhatja az idős asszonyok törékeny egészségét". Huankantou lakosai viszont arról számoltak be, hogy azért indították a tiltakozó akciót, mert a falu vezetői - akiknek egyes hírek szerint gazdasági érdekeltségeik is vannak a sokat bírált üzemekben - nem voltak hajlandók nyilvános gyűlésen meghallgatni sérelmeiket, és a központi kormányzathoz intézett petíciójuk is eredménytelen maradt. A település elöljárója egyébként állítólag elmenekült, és - mint arról a The Guardian londoni napilap beszámolt - helyét egy bizottság foglalta el, e testület tagjainak névsorát azonban titokban tartják.

A helyszíni jelentések szerint diadalittas faluban azért a megtorlástól is tartanak, bár egyelőre úgy tudni, a hajnali csatának nem volt folytatása, a rendfenntartó erők nem tértek vissza. Talán azért nem, mert a pekingi vezetés igyekszik elkerülni az 1989-es Tienanmen téri diáktüntetés véres szétveréséhez hasonló konfliktusokat - pedig egyre több tiltakozó akcióval van dolga. A hivatalos adatok szerint 2003-ban például az előző évhez képest 15 százalékkal, 58 ezerre nőtt az ilyen megmozdulások száma, és összesen több mint 3 millió embert vittek az utcára ezek a rendezvények. Gyakran vidéken vagy vidékiek tüntetnek, többnyire a rohamosan fejlődő nagyvárosok és az elmaradott falvak közötti különbség okozta feszültség, a mezőgazdasági területek iparosítását kísérő elégedetlenség és a kínai gazdaság látványos menetelését beárnyékoló, kiterjedt korrupció miatt.

A kínai sajtó szinte soha nem számol be a tiltakozó felvonulásokról, a hírzárlat azonban nem tökéletes. Az ismertté vált megmozdulások általában azzal végződnek, hogy a rendőrség békésen feloszlatja a tömeget. Persze ez nem mindig sikerül. Tavaly novemberben például legalább egy ember meghalt, amikor a rendfenntartó erők több tízezer parasztot kergettek szét Szecsuán tartomány egyik keleti megyéjében. Az utóbbi évek egyik legnagyobb tiltakozó megmozdulását egy erőmű építése ellen tartották, a beruházás miatt ugyanis százezer ember otthona kerülne víz alá. Egy hónappal korábban az ugyancsak szecsuáni Csungcsing városában egy kormányzati tisztviselő és egy hordár tettlegességig fajuló vitája okozott olyan felzúdulást, hogy 50 ezer ember vonult az utcára, rendőrautókat gyújtottak fel, hivatali épületekbe törtek be. Két éve az északkeleti Dandongban, egy szebb napokat is megélt nehézipari városban tartottak tüntetéssorozatot a munkanélküliek ezrei, Pekingben pedig több hónapnyi elmaradt bérük kifizetését követelő építőipari munkások sürgették a hatóságok fellépését hanyag munkaadóikkal szemben.

Egyszemélyes tiltakozó akciók is előfordulnak. Ugyancsak két esztendeje a Tienanmen téren például a felesége jelenlétében gyújtotta fel magát egy paraszt, hogy így tiltakozzon földje kisajátítása és a kapott állami kompenzáció csekélyke összege miatt. Nem jellemző ugyan, de előfordulnak etnikai zavargások is. Legutóbb Honan tartomány egyik városában csaptak össze a többségi han nemzetiségűek és a muszlim hui kisebbség tagjai, mert egy muszlim taxisofőr állítólag elgázolt és cserbenhagyott egy han lányt.

Egyes demonstrációkban a pekingi vezetésnek is kedve telik. Az utóbbi hetek Japán-ellenes megmozdulásairól (HVG, 2005. április 16.) tudni lehetett, hogy - bár ezt hivatalosan tagadják - nem tisztán a népharag mozgatja őket, hanem az állam is benne volt a szervezésükben. A tüntetésekkel egy időben ismét újságcikkek jelentek meg a kínai sajtóban arról, hogy egykori, japán laktanyákba kényszerített szexrabszolgák - ma 80 év körüli idős asszonyok - utaznak Tokióba, és az ott indított kártérítési perekben tesznek tanúvallomást a japán katonák 2. világháborús rémtetteiről. Arról is a tüntetésekkel egy időben lehetett olvasni a lapokban, hogy Csicsiharban újabb, mustárgázzal teli bombákra bukkantak, amelyeket szintén a japán hadsereg felejtett ott 1945 után (HVG, 2003. szeptember 27.).

Bár a tüntetések túlnyomó többségének a rendőrök vetnek véget, azt nem lehet állítani, hogy Kína kommunista vezetése a civil szféra tiltakozásának, véleménynyilvánításának minden módját elfojtaná. Peking lobbiváros, ahol nem csupán az ország különböző pontjain működő multinacionális és hazai cégek tartanak fenn érdek-képviseleti irodákat, hanem az egyes tartományok, közigazgatási terültek, városok is. A fővárosba naponta ezrével érkeznek olyan magánemberek, akik személyesen igyekeznek eljárni saját ügyükben az illetékes panaszirodákban. A különböző területekért felelős állami intézmények, a magánvállalatok és a lakosság között közvetítő hivatalok telefonon és e-mailben is fogadnak panaszokat, amelyek - nem túlságosan hatékony - rendezését többé-kevésbé figyelemmel is kísérik.

GECSE MARIANN / PEKING, POÓR CSABA