szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pozsonyi Nemzeti Emlékezet Hivatalának (ÚPN) internetes honlapján csütörtöktől az egykori tartótisztek névjegyzéke is olvasható az egykori csehszlovák kommunista államrendőrség, az StB több tízezer ügynökének évek óta szabadon hozzáférhető névsora mellett.

A 746 tartótiszt és StB-vezető többsége még ma is él. A legsúlyosabb bűnök elkövetőit a megfelelő bizonyítékok közreadása után várhatóan bíróság elé állítják - jelezte az ÚPN munkatársa, Miroslav Lehky.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Világ

Két lengyel alkotmánybírát ügynökmúlttal vádolnak

A lengyel parlament elnöke azzal vádolt meg két alkotmánybírót, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Az alkotmánybíróság éppen most vitatja meg az átvilágítási törvény alkotmányosságát.

MTI Itthon

Egyházi ügynöklista a Magyar Narancsban

Majsai Tamás református teológus, egyháztörténész 57 fedőnévből álló egyházi „ügynöklistát” tett közzé a hetilapban. A lajstromban szereplők többsége lelkész, protestánsokat éppúgy találunk köztük, mint katolikusokat.

MTI Itthon

A titkosszolgálat befejezte a kalóz ügynöklista vizsgálatát

Befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata az internetre feltett, 219 nevet tartalmazó "ügynöklista" ügyében, annak eredményeit átadták a rendőrségnek - erősítette meg egy napilap információját a nemzetbiztonsági szolgálatok magát megnevezni nem kívánó munkatársa.

MTI Világ

Csaknem teljesen ismertté vált a szlovák ügynöklista

Újabb 38 ezer nevet tett közzé pénteken az interneten a hírhedt csehszlovák államrendőrség, az StB aktáit dokumentáló szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN). Ezzel azonban még nem maradéktalanul teljes az ügynökök és megfigyeltek névsora, mert nyárig még a Prágában nyilvántartottak névsorát is közzéteszik.

Államosítanák a háziorvosi ügyeleteket egy fideszes javaslat szerint

Államosítanák a háziorvosi ügyeleteket egy fideszes javaslat szerint

Újabb két teremből zárták ki az SZFE hallgatóit

Újabb két teremből zárták ki az SZFE hallgatóit

Százezer adag influenzavakcinát adott át az államnak a Sanofi

Százezer adag influenzavakcinát adott át az államnak a Sanofi