Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa ehhez hozzátette, hogy az unió által a helyszínre küldött megfigyelő csoport azonnal megkezdi a munkát, amint erre lehetősége nyílik, vagyis amint a megfigyelőknek lesz mit megfigyelniük. Barroso nyilatkozata utalt arra, hogy a megállapodás létrejötte az EU cseh elnöksége és az Európai Bizottság intenzív erőfeszítéseinek tudható be. A bizottsági elnök külön köszönetet mondott Mirek Topolánek cseh kormányfőnek, aki Kijev és Moszkva között ingázva hozta tető alá a megállapodást.
"Most már arra van szükség, hogy azonnal meginduljon a gáz az EU-ba. Sok EU-polgárt fenyegeti az a veszély, hogy gáz nélkül marad, a helyzet már régóta túlságosan is elfajult" - állapította meg Barroso. Az oroszok január elsején szüntették be az Ukrajnának szánt gáz szállítását, kétoldalú üzleti vita miatt. Ekkor még áramlott gáz az EU-ba Ukrajnán keresztül, de a szerződésekben lekötöttnél egyre kevesebb. Az oroszok azzal vádolták az ukránokat, hogy lopják az EU-nak szánt gázt. Azt ukránok ezt cáfolták, szerintük Moszkva manipulálja a dolgokat. Néhány nap elteltével az oroszok - a vezetékek egyre szemérmetlenebb ukrán megcsapolására hivatkozva - teljesen beszüntették az EU-nak szánt gáztovábbítást.
Az elmúlt napokban az EU azon dolgozott, hogy megállapodásra jusson mindkét féllel abban, miként lehet nemzetközi ellenőrzés mellett figyelemmel kísérni az uniónak szánt orosz gáz áramlását az orosz-ukrán határon. Ez a megállapodás vasárnap hajnalban az ukránok aláírásával írásban is létrejött, a gázszállítást azonban egyelőre nem újították fel. Ha ez is megtörténik, korábbi közlések szerint mintegy három nap kell ahhoz, hogy a gáz az oroszországi kiindulóponttól az EU-ba érkezzen. Mindez nem jelenti az orosz-ukrán gázvita lezárását, arról a két félnek még további tárgyalásokat kell folytatnia.
Brüsszel a gázszállítások azonnali felújítását követeli
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasárnap hajnalban nyilatkozatban üdvözölte, hogy immár írásbeli megállapodás született Oroszországgal és Ukrajnával arról, miként kísérjék figyelemmel az Európai Unióba irányuló gázszállítást, és egyben követelte a szállítás azonnali felújítását.
Volodimir Zelenszkijt is meghívták Budapestre október 23-ra
Fürcht Pált szerdán meghallgatja a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány István tárcája
Tálcán vitték ki a kristályt a fogyasztóknak – elharapódzik a drogprobléma a VII. kerületben
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Laptopokat loptak el a Megafon irodájából
Ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.