Az országban tizenegy napig közlekedési káoszt okoztak az államtól pénzügyi segítséget követelő gazdák azzal, hogy mezőgazdasági járműveikkel eltorlaszoltak több határátkelőt, autópályát. Ezeknek a blokádoknak a legtöbbjét már feloldották, mert a kormány 500 millió eurós segélyt ígért a szektorban dolgozóknak, de az ország északi részében és Kréta szigetén élő gazdálkodók még nem hajlandók felhagyni a tüntetéssel. A bolgár határon fekvő Promahonasz határátkelőhelyet kedden sem lehetett használni az útblokád miatt.
Krétáról érkezett Pireuszba az a több mint ezer gazda, akik traktoraikkal, egyéb gépeikkel együtt hétfőn, majd kedden is be akartak jutni Athénba, a mezőgazdasági minisztérium elé. A rendőrök hétfőn is csak gyalog engedték volna be őket a főváros központjába. Miután ebbe egy csoportnyi tüntető nem ment bele, összecsapások törtek ki, amikben többen megsérültek, és négy embert őrizetbe vettek.
Görög gazdák ismét összecsaptak a rendőrséggel Pireuszban
Tüntető görög gazdák ismét összecsaptak a rendőrséggel kedden az Athén tőszomszédságában lévő Pireusz kikötővárosban, és a rendőrök újfent könnygázt vetettek be az erőszakos demonstrálók ellen.