Az események sora azzal kezdődött, hogy egy csoport bűnöző elrabolta egy rivális banda kilenc emberét Chihuahua állam Villa Ahumada nevű településéről, és egy tanyára vitte őket. A hatóságok jelentést kaptak az esetről, és a kábítószer-bűnözés miatt éppen az utcára vezényelt katonaság a rendőrséggel közösen nagyszabású földi és légi akcióba kezdett. Rá is bukkantak a tanyára, ahol megtalálták hat kivégzett fogoly holttestét. A katonák üldözőbe vették a gengsztereket, és több tűzpárbajban felszámolták a csoportot. Ennek során életét vesztette 14 bandita és egy katona is. Három fogoly eltűnt.
Villa Ahumadát tavaly gyakorlatilag hatalmukba kerítették a kábítószer-kereskedők, miután megölték a város rendőrfőnökeit és két beosztottat, a többi húsz rendőr pedig félelmében otthagyta a szolgálatot. Ezután a hadseregre bízták a rend fenntartását, mígnem két hónapja ismét sikerült rendőröket toborozni oda. Mexikóban tavaly több mint hatezer ember vesztette életét kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményben.
Mexikóban 21 ember halt meg egy összecsapásban
Mexikó északi határvidékén 21 ember vesztette életét kábítószercsempészek és katonák összecsapásaiban helyi idő szerint kedden - közölték a hatóságok.