A világtól elzárkózva élő Észak-Korea Kim Dzsong Il 67. születésnapját ünnepelte, az elsőt azóta, hogy a phenjani vezető a dél-koreai és az amerikai titkosszolgálatok értesülése szerint tavaly augusztusban szélütést szenvedett. Kim egészségi állapota azóta is élénk találgatások tárgya. Kijelölt utód hiányában az észak-koreai vezető esetleges cselekvőképtelensége megingathatja a belpolitikai helyzetet.
A születésnapi ünnepségek részeként az utakat, épületeket, hidakat a "szeretett vezér" számára nemesített vörös óriásvirággal, a Kimdzsongiliával ékesítették és számos rendezvényt tartottak. Phenjan főterén párok táncoltak nagy tömegben, jóllehet délutánra mínusz öt fokra süllyedt a hőmérő higanyszála, egy Kimdzsongilia-kiállításon pedig egyenruhás katonák és más látogatók fényképezkedtek, többek között egy virággal borított kis rakétamakett előtt.
Észak-Koreában hasonló - ha lehet még elvakultabb - személyi kultusz övezte Kim Dzsong Il 1994-ben elhunyt apját, Kim Ir Szent is.
A születésnapi események közben Észak-Korea cáfolta, hogy nagy hatótávolságú rakéta tesztelésére készülne; Phenjan "súlyos provokációknak" minősítette az effajta, Szöulból és Washingtonból érkező hírszerzési jelentéseket.
A KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség szerint űrkutatási fejlesztési munkálatok zajlanak, s nem rakétakísérlet van készülőben. Nemzetközi hírügynökségek mindazonáltal felhívták a figyelmet: Phenjan a múltban is űrkutatásról beszélt, amikor nagy hatótávolságú rakétáinak kísérleti indításait műholdak felbocsátásaként akarta beállítani.
A dél-koreai média a minap hírszerzési adatokra hivatkozva közölte, hogy Észak-Korea nagy hatótávolságú, Taepodong-2 típusú rakéta összeszerelését kezdte meg, s a hónap végén kísérletet hajthat végre vele.
A szeretett vezér születésnapját ünnepelte Észak-Korea
Kim Dzsong Il születésnapját ünnepelte hétfőn a sztálinista vezetésű Észak-Korea, ahol erős személyi kultusz övezi az ország "szeretett vezérét". A születésnapi események közben Észak-Korea cáfolta, hogy nagy hatótávolságú rakéta tesztelésére készülne.

Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította Budapest és a Balaton térségét a MÁV
Megbontotta a viharos szél az Országos Széchényi Könyvtár tetejét
Mastercard vagy Visa? A felhasználóknak is kényelmetlenséget okozhat a bankok döntése
Orbán: Ha Matolcsy holnap reggel bekopogna, akkor is szívesen látnám
Osztrák gazdasági elemző: Orbán Viktor lehet az EU titkos vámfegyvere
Trump elkezdte kiküldeni a leveleket a vámokról, Japánra és Dél-Koreára 25 százalékot vet ki
Csendes-ülős koncertet hirdettek, de tömeges tánctérré vált a Müpa színpada – ilyen volt az Africa Express
Az ukrán nagykövet egy csomagtartóból bukkant elő a XII. kerületben
NNGYK: Nem igaz, hogy visszavonták a szentesi műtők engedélyét, de operálni nem lehet bennük
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.