Dél-Afrika nem a legnagyobb ország a kontinensen – az a cím Szudáné –, ám 1,22 millió négyzetkilométeres területébe együtt beleférne Francia-, Olasz- és Spanyolország. Afrika csücskén, az Atlanti- és az Indiai-óceán találkozásánál összesen 2800 kilométeres tengerpartja van. Északról Namíbiával, Botswanával és Zimbabwével, keletről Mozambikkal és Szvázifölddel határos, és az országba ékelődik Lesotho királysága. A törzsi vonalakat követve Dél-Afrikát kilenc tartományra osztották, a legkisebb, de egyben leggazdagabb Gauteng, amely a főváros Pretoriának és a legnépesebb Johannesburgnak is otthont ad. A focivébé mérkőzéseit mind a 11 hivatalos nyelven közvetítik, ezek a nagy törzsek által használtak (sosza, zulu, szvázi, ndebele, szotó, pedi, cvana, conga, venda), valamint a hódítók hagyományozta, hollandból lett afrikaans, illetve az angol.
A világ legrégebbi archeológiai leletei és ősembernyomai közül számos Dél-Afrikában található, ahol a 15. század végén jelentek meg a portugálok. Ők nem gyarmatosítani akartak, csak az Ázsia felé vezető úton kikötőt létrehozni a mai Fokvárosnál. A 17. század közepén lábát megvető Holland Kelet-indiai Társaság viszont már hódítani kezdett és területszerző háborúkat vívott az őslakosokkal. A britek a 19. század elején érkeztek, és délről elkezdték kiszorítani a hollandok leszármazottait, a búrokat, akik két háborút is vesztettek. A britek is hoztak feketéket és ázsiai származásúakat diszkrimináló szegregációs intézkedéseket, az apartheidrezsimet viszont az 1948-as választáson győztes, a búrok mellett főleg német és francia származású fehéreket tömörítő afrikánerek alkotta Nemzeti Párt építette ki. A fajüldöző rezsim korszakát 1994-ben az első szabad választás zárta le, azóta az országot az egykor fegyveresen ellenálló gyűjtőpárt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) irányítja. A választási erőviszonyok okán az ANC elnöke egyben államfő is, akikből eddig négy volt: Nelson Mandela (1994–1999), Thabo Mbeki (1999-2008), Kgalema Motlanthe (2008–2009) és Jacob Zuma (2009–).
Dél-Afrika lakosságának 88,4 százaléka fekete, 9 százalék fehér és félvér, 2,6 pedig ázsiai származású. A 15 év alattiak aránya 32, a 35 évesnél fiatalabbaké csaknem 70 százalék. Az országban van a világon a legtöbb, ötmillió HIV-fertőzött, a lakosság tíz százaléka. Dél-Afrika a kontinens legerősebb gazdasága, a GDP tavaly 320 milliárd dollár volt – ez Dániának megfelelő nagyságrend –, amit főleg a nyersanyagszektor produkál. A világ platinakészletének háromnegyede itt található, de jelentős az urán-, arany- és gyémántkitermelés is.