Puhuló szigor

Sikerre éhesen érkezik az EU brüsszeli csúcsértekezletére Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a nyugdíjreformok keresztülvitele miatt kitört sztrájkok nyomán zuhanó népszerűségén szeretne javítani. A hét évtizede példátlan gazdasági válságból megerősödve kikerülő Németország kancellárja, Angela Merkel pedig Berlin távlati terveinek szeretne megágyazni, egyben elfeledtetni a görög krízisre adott megkésett és nehezen kialkudott segítség szégyenfoltját. Minden adott hát ahhoz, hogy a kezdettől az európai uniós törekvések motorjának számító Franciaország és Németország kompromisszumot kössön, és ezzel eredményessé tegye az utóbbi évek egyik legfontosabb brüsszeli tanácskozását.

Túry Gergely

 Az eurózóna szabályainak a közös valuta 1999-es bevezetése óta legátfogóbb átalakításán dolgozhattak a pénzügyminiszterek, ám az EU gazdasági kormányzásának jövőjét a velük párhuzamosan Normandiában találkozó Merkel és Sarkozy különmegállapodása határozhatja meg. A franciák nyomására a németek a számukra alapvető fontosságú alapszerződés-módosítási folyamat megindításáért cserébe engedték fellazítani a korábban éppen általuk forszírozott szigorú fiskális felügyeleti rendszert. A franciák mellett elsősorban a spanyoloknak, a belgáknak és az olaszoknak kedvező elképzelés szerint a kormányoké maradhat a végső szó a költségvetési fegyelmet semmibe vevő tagállamok büntethetőségében.

A szakértők által az eurózóna világpiaci ellenálló képességét veszélyeztetőnek minősített alku lesöpörte az asztalról az Európai Bizottság (EB) eredeti javaslatát, amely kvázi automatikus szankciókra tett javaslatot (HVG, 2010. október 2.). A most konszenzust élvező szöveg szerint a tagállamoknak minden büntetési stádium előtt politikai döntést kell hozniuk a büntetőintézkedésekről, amelyek csak öt hónappal később lépnének életbe. A Merkel–Sarkozy-paktumra reagálva az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet közölte, az elfogadás előtt álló szabályok gyengék az eurózóna megóvásához. Szerinte nagyon eltérő előírások kellenek a 27 EU-tagra, illetve a 16 – januártól Észtországgal együtt 17 – eurót használó államra, de az utóbbiak kapcsán nem elég ambiciózusak a vállalások.

Túlértékelik a gazdaságpolitikai szankciók jelentőségét – vélte viszont a HVG-nek nyilatkozva Darvas Zsolt, a Bruegel brüsszeli elemzőintézet makrogazdasági szakértője. Szerinte a válság a rossz kormányzati pénzpolitika helyett sokkal inkább a pénzpiacok hitelezési kockázatainak aránytévesztéseiből eredt. A közgazdász úgy véli, ezért a büntetéseknél fontosabbak a pénzpiaci megelőző és ellenőrző mechanizmusok javítását célzó javaslatok. Azt is helyesnek tartja, hogy a jövőben a költségvetési fegyelem mellett a tagországok makrogazdasági teljesítményére is kiterjed az EB figyelme.

Berlinben azzal védekeznek, hogy az elfogadandó szabályok valóban gyengébbek ugyan az eredetileg javasoltaknál, de az automatikus szankciókat amúgy sem támogatja a tagállamok többsége. Merkel szerint ráadásul a franciák követeléséért cserébe szabad utat kaphatnak a jelenlegi 440 milliárd eurós európai válságkezelési mechanizmus 2013-as lejárta után végleges megoldást biztosító euró-pufferrendszerről szóló tárgyalások. Brüsszeli források szerint az államadósságukat finanszírozni képtelen államokat kisegítő programról szóló egyeztetésekre már a csúcson mandátumot adhatnak az állam- és kormányfők. A folyamat aztán a magyar EU-elnökség idején csúcsosodhat ki.

A végleges válságkezelő mechanizmus elfogadásához elengedhetetlen azonban a tavaly év végén, óriási nehézségek árán ratifikált lisszaboni szerződés újbóli módosítása. Az alapszerződéshez kapcsolt stabilitási és növekedési paktum szerint ugyanis a tagállamok nem segítik ki egymást, ha a bajba jutott ország nem tartotta be az uniós szabályokat. Ráadásul a németek és a franciák szeretnék a gazdaságpolitikájukban nem együttműködő országok tanácsi szavazati jogának felfüggesztését is felvenni lehetőségként, amihez szintén szükséges a szerződésmódosítás.

A HVG berlini kormányzati forrásai szerint a válságalap újítása az lenne, hogy a kormányok mellett a pénzügyi szektor is részt vállalna benne, és ezzel piaci alapon kényszerítenék az államokat higgadt fiskális politikára és hitelezésre a pénzintézeteket. A segítség feltételeit úgy határoznák meg, hogy semmiképpen se biztassák költségvetési lazaságra a tagállamokat. Ezek a kitételek a HVG értesülései szerint azért elengedhetetlenek, mert máskülönben nem tudnák az unió legnagyobb nettó befizető államát, Németországot rávenni a részvételre a krízisalapban.

Az alapszerződés módosításának esélyei kapcsán a német kormány úgy kalkulál, hogy jó kiindulópont a megegyezés a franciákkal. Ezt egészíti ki a konzervatív–liberális demokrata brit kormány azon ígérete, amely szerint az EU gazdaságát erősítő minden elképzelésről hajlandók tárgyalni, ha az nem jár újabb hatáskörök Brüsszelre ruházásával. A fiskális szabályok beillesztését összekötnék a horvátok csatlakozásához amúgy is szükséges alaptörvény-változtatással, illetve akár az íreknek és a cseheknek az előző változat ratifikációja érdekében tett ígéretek szövegbe foglalásával.

Az elképzelt módosítások a tagállamok nagy részének sincsenek ellenére. A válság nyomán a szabályok szigorítását elfogadni hajlandó légkört ezért is igyekszik kihasználni Berlin, amely arra számít, az egyetértés meggyorsíthatja a változtatások elfogadását és a ratifikációt, amire a tapasztalatok szerint legalább másfél év kell. Márpedig a folyamatot még a 2012-es francia elnökválasztás előtt le szeretné zárni Párizs, hogy a jelenlegi hároméves válságkezelő mechanizmust 2013 után felválthassa a végleges, megerősített rendszer. Hacsak a francia–német tandem alkuján felbátorodva a többi tagállam elő nem áll a maga szája íze szerint nélkülözhetetlen, alapszerződésbe foglalandó javaslataival.

FOLK GYÖRGY / BRÜSSZEL