szerző:
MTI

Hadrendbe állították Kína első repülőgép-hordozó hajóját, bár az egyelőre még nem vesz fedélzetére harci gépeket.

A kínai védelmi minisztérium keddi közleménye szerint az esemény nincs közvetlen összefüggésben a Dél-kínai-tenger egy lakatlan szigetcsoportjának hovatartozása kapcsán Japánnal kirobbant feszültségekkel.

©

Ennek ellenére az anyahajó rendszerbe állítása jelzi Kína törekvését, hogy haditengerészete képes legyen az ország partjaitól messze is tevékenykedni.

©

Kína 1998-ban Ukrajnától vásárolt meg egy 70 százalékban kész, ukrán fejlesztésű repülőgép-hordozót 20 millió dollárért. A 306 méter hosszú, fegyverzetétől megfosztott Varjag osztályú hajót a hivatalos közlés szerint úszó szállodának és kaszinónak szánták, de a hajó körüli szigorú biztonsági intézkedések miatt kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy Peking nem szórakoztatóipari célokra akarja hasznosítani a járművet, hanem arra, hogy saját anyahajót építsen.

A repülőgép-hordozóval idén augusztusban kezdték meg a tengeri próbautakat az évekig tartó felújítást követően. Az anyahajó a Liaoning (Liaoning) nevet kapta, annak az északkelet-kínai tartománynak a nevét, ahol állomásozik. Kína az orosz Szuhoj Szu-33-as harci repülőgép alapján fejleszti azokat a gépeket, amelyeket majd ezen a hajón rendszeresít.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Új biztosa van a felzárkózási roma stratégiának

Új biztosa van a felzárkózási roma stratégiának

A történészektől bírálatot, az államtól 350 millió forintot kapnak a Turán-kutatók

A történészektől bírálatot, az államtól 350 millió forintot kapnak a Turán-kutatók

Csúsztatásokkal teli hirdetésben alázza riválisait az LMP

Csúsztatásokkal teli hirdetésben alázza riválisait az LMP

Egy maffiaügy miatt korábban már ült börtönben az érsekújvári savas támadó

Egy maffiaügy miatt korábban már ült börtönben az érsekújvári savas támadó

Videó: A hangja elég meggyőző az új BMW M3-asnak

Videó: A hangja elég meggyőző az új BMW M3-asnak

Itt az első elektromos Aston Martin, ami 610 lóerős lett

Itt az első elektromos Aston Martin, ami 610 lóerős lett