Nincs sok ok az örömre Katalóniában. A Barcelona futballcsapata eddig veretlen ugyan a bajnokságban, de az ősi rivális Real Madriddal szemben elbukta a szezon eleji, kétmérkőzéses Szuper Kupát. A fővárosi visszavágón elszenvedett múlt heti vereség előtt egy nappal pedig a tartomány ötmilliárd eurós segítséget kért a madridi kormány által az országrészek kisegítésére létrehozott alapból, miután a pénzpiacokról már nem tudja ésszerű feltételekkel finanszírozni hitelfelvételét. A spanyol GDP csaknem ötödét termelő katalánoknak az idén mintegy 6 milliárd eurónyi kötvényük jár le, az adósságállományuk pedig 42 milliárdra hízott.
Nem Katalónia az első tartomány, amely a madridi kasszához járul. A 18 milliárd eurós segélyalapból – bár az még formálisan nem működik – Valencia már 3,5 milliárdot, Murcia pedig 700 milliót kért. Hétfőn pedig negyedikként Andalúzia jelentkezett be egymilliárd euróra, Valencia pedig 4,5 milliárdra emelheti igényét. A központi alapba 6 milliárd eurót ad az állami lottótársaság, a többit a madridi pénzügyminisztérium állja. Kérdés azonban, elég lesz-e a pénz, hiszen a 17 spanyol autonóm tartomány összesen 145 milliárd euró adósságot halmozott fel, amiből az idén 36 milliárdot kell visszafizetni.
A Művészeti és Tudományos Központ Valenciában
AP
A segítségért cserébe Mariano Rajoy néppárti kormánya költségvetési szigort kér, azt, hogy a tartományok idei hiánya ne haladja meg a GDP 1,5 százalékát. A katalánok elutasítják azonban, hogy újabb szigorításokat erőltessenek rájuk, mondván, ők csak a saját pénzüket kérik vissza, hiszen a közös kassza nettó befizetői. A Portugália gazdaságának megfelelő teljesítményű tartomány a GDP-jének a 9 százalékát, 18 milliárd eurót utal át Madridnak, amiből a kormány az ország szegényebb régióit támogatja. A katalán nacionalisták hasonló jogokat szeretnének, mint baszk társaik. Az 1978-as alkotmány – és az annak nyomán hozott törvények – értelmében a legnagyobb önállósággal Spanyolországon belül Katalónia és Baszkföld bír, ám az utóbbi tartomány szélesebb adókivetési jogokkal rendelkezik, ezért pénzügyi helyzete sokkal stabilabb, és egy főre vetítve nyolcadannyit fizet a madridi kalapba, mint Katalónia.
A gazdasági válság kezelése kiélezte a központ és a tartományok viszonyát, utóbbiak szerint ugyanis az autonómiájukat mindig is sokalló konzervatív Néppárt most a krízist kihasználva akarja szűkíteni a mozgásterüket. A tartományok a közkiadások 40 százalékát állják, ők fizetik például az egészségügyet és az oktatást. Luis de Guindos gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy segítenek, de számon kérik a költségvetési előírások teljesítését is, ami nem lesz egyszerű: a Fedea spanyol gazdasági kutatóintézet előrejelzése szerint a tartományok összesített deficitje az idén a GDP 2,2 százaléka lesz az elvárt 1,5 helyett. Persze úgy nehéz kiadást lefaragni, ha minden központi kívánalom láttán politikai beavatkozást kiáltanak, még akkor is, amikor a Rajoy-kormány az illegális bevándorlók egészségügyi ellátásának ingyenességét szeretné megszüntetni, kivéve a terhes nőket, a gyerekeket és a sürgős eseteket.
A regionális autonómia szélesítése a Franco-diktatúra utáni korszak stabilitásának záloga volt, de egyes értékelések szerint a militáns baszk és a békésebb katalán szeparatizmus leszerelése mellett felemás eredményeket hozott. Baszkföld, Katalónia, Galicia és Andalúzia megtalálta a helyét, de több tartományban a megkapott önállóság s a vele járó pénzügyi szabadság segítségével helyi politikusok sütögették a pecsenyéjüket. Ezt pedig a kormányzó Néppárt elég nehezen kérheti számon az ellenzékbe szorult szocialistákon, mert 11 tartományt az ő emberei irányítanak.
A hirtelen jött gazdagságból finanszírozott nagy infrastrukturális beruházásokat sok helyen inkább a büszkeség és a presztízs ihlette, mint a gazdasági megfontolás. Elrettentő példaként emlegetik az 1,2 milliárd eurós tartozást felhalmozó, ötmilliós Valencia tartományban az azonos nevű városhoz közel található Castellón repülőteret. A befolyásos helyi politikus, a néppárti Carlos Fabra által szorgalmazott légikikötő 150 millió euróból épült meg, s másfél éve hivatalosan át is adták, de üresen áll, még egyetlen menetrendszerű repülőgépet sem fogadott, mert a kifutópályáit nem építették elég hosszúra.
A tartományi főváros, Valencia mellett, Llíriában 26 millió euróból 120 ágyat és hat hipermodern műtőt tartalmazó kórházat húztak fel, melynek már három éve betegeket kellene ellátnia, helyette biztonsági őrök vigyázzák. Nem véletlen, hogy az EU-ban a görög után a második legmagasabb, 24,6 százalékos országos átlagot is meghaladó, 27 százalékos munkanélküliséggel küzdő Valencia kért először segítséget Madridtól. A tartományban található a Spanyolország-szerte vevőre váró 800 ezer új ingatlan csaknem negyede, és a megingott Bankia pénzintézetbe olvasztott – magukat a kipukkant ingatlanlufi finanszírozásában elspekuláló – regionális takarékpénztárak egyik legnagyobbika. De a könnyű hitelek éveiben minden régió elgaloppírozta magát, így épült az utóbbi években Spanyolországban 5 ezer kilométer autópálya, létesült 48 repülőtér – amelyek közül csak 11 nyereséges –, és lett hosszabb a gyorsvasúti hálózat, mint Franciaországban.
Már tavaly is a tartományok pénzügyi fegyelmezetlenségét okolták azért, hogy Spanyolország költségvetési hiánya a GDP 8,9 százalékára duzzadt, és az idén ismét ők hiúsíthatják meg, hogy a deficitet 6,3 százalékra sikerüljön leszorítani, amit Madrid a 100 milliárd eurós bankmentő EU-csomag fejében vállalt. A cél elérését persze az is fenyegeti, hogy mélyül a spanyol recesszió, a második negyedévben a gazdaság teljesítménye már 1,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kormányzati kiadások éves szinten 3, a lakosságiak 2,2 százalékkal estek, és júliusban az Európai Központi Bank (EKB) adatai szerint minden korábbinál több, 74 milliárd euró, a GDP 5 százaléka áramlott külföldre a bankbetétekből.
Ilyen körülmények között egyre többek szerint Spanyolország aligha ússza meg, hogy a bankmentő csomagon felül általános segítséget kérjen az eurózóna válságalapjától. Ezt Rajoy – aki ősszel előrehozott regionális választás elé néz politikai hátországában, Galiciában, valamint Baszkföldön – kétségbeesetten igyekszik elkerülni, nehogy a krízis súlyosbodása elsodorja a kormányát. Bízik a 65 milliárd eurós megszorítás hatásában – ennek részeként szeptember 1-jétől megemelték az áfát –, és abban, hogy az EKB a németek ellenállását legyűrve úgy dönt, piaci intervencióval tartja féken a spanyol és az olasz államkötvények hozamát.
GÁL KRISZTIÁN
