Az elődök

A női választójogért harcoló szüfrazsettek egy évtized alatt jutottak el a radikalizmusig a mozgalom őshazájában, Nagy-Britanniában (nevüket a londoni Daily Mail napilaptól kapták). Az alapító, a brit Millicent Fawcett 1897-ben még hitt a békés eszközökben, ám 1905-ben két követője, Annie Kenney és Christabel Pankhurst akkoriban példátlan dologra szánta el magát. Elmentek egy manchesteri politikai gyűlésre, majd megkérdezték a szónokokat, szerintük jár-e a nőknek választójog. A meglepett liberális politikusok – egyikük Winston Churchill későbbi konzervatív miniszterelnök volt – nem válaszoltak, így a hölgyek kiabálva megismételték a kérdést, mire rendőrök vezették ki őket. A brit szüfrazsettek radikalizálódtak: gyújtogattak, robbantgattak, betörték az Oxford Streeten lévő üzletek kirakatait, és megtagadták az adófizetést. Sokan börtönbe is kerültek, ahol éhségsztrájkba kezdtek, és a hatóságok jó ideig nem tudták, mit kezdjenek a szokatlan jelenséggel.

A nőjogi aktivisták egyik legismertebb akciója az volt, amikor felrobbantották a hivatalban lévő kormányfő, David Lloyd George házának egy részét. Az erőszaknak az vetett véget, hogy amint 1914-ben kitört az első világháború, a szüfrazsettek közölték: mindenben segíteni fogják Nagy-Britannia hadi erőfeszítéseit. A nők fontos szerepet játszottak a győzelem kivívásában, és a londoni parlament 1918-ban megadta a választójogot a harminc évnél idősebb, ingatlantulajdonnal rendelkező nőknek. Két évvel később a XX. század elején szintén harciassá vált amerikai társaik kapták meg az általános választójogot a 19. alkotmánykiegészítésben.