Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Francia Polinéziában a fellebbviteli bíróság jóváhagyta az elsőfokú határozatot a Bora Borán rekedt, válófélben lévő magyar nő és kisgyermeke ügyében, miután a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság nem tudott dönteni arról, hogy Magyarországnak van kizárólagos joghatósága az ügyben - írta a Népszava.
A lap szombati számában a nő apja elmondta: a lehető legrosszabb forgatókönyv következett be így, a fellebbviteli bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a joghatósággal nem is foglalkozott.
Elmondása szerint a magyar-francia állampolgárságú, három és fél éves kisfiú és magyar édesanyja továbbra sem hagyhatja el Polinéziát, és érvényben marad az elsőfokú ideiglenes határozat, hogy a gyereknek egyik héten az apjánál, másik héten az anyjánál kell lennie. Az apát semmilyen anyagi felelősség nem terheli a nő megélhetéséért, az anya pedig külföldi állampolgárként nem dolgozhat.
Hozzátette: a nő döbbenten vette tudomásul az ítéletet, és Magyarországon élő családja, sőt az ügyben eljáró ügyvédek sem tudják, hogyan tovább.„
"Semmilyen jogi védelmem sincsen, nem tudom, hogy valaha hazakerülünk-e innen élve”- mondta a hvg.hu-nak még februárban a 34 éves Nyíri-Kovács Patrícia. A teljes cikket itt olvashatja!
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.