Lassan, de bizonytalanul

Careen Anyango egy évtizede szállít mangót Ugandából Kenyába. Az üzletasszony abban bízott, hogy a Kelet-afrikai Közösség (EAC) három évvel ezelőtt született közös piaca javítja a nyereségességét, de a profitjának egy részét elviszik az adminisztrációs költségek. A Malaba határátkelőnél a 90 kilogrammos zsákok után az ugandai és a kenyai oldalon is fizetnie kell amolyan vámot. A Kenyába exportált tojásra pedig még úgynevezett egészségügyi vizsgálatért is pénzt kérnek. A teherautó-sofőrök is panaszkodnak: a kenyai Mombasából az ugandai Kampalába vezető úton Malaba előtt egy tíz kilométeres szakaszon négy biztonsági ellenőrző poszt van, és mindegyiknél fizetni kell a rendőröknek, ha tovább akarnak haladni. Különben napokig várakozhatnak egy parkolóban, naponta 400 kenyai shillingért (mintegy 4 euróért). Hiába a vízummentesség, a másik országban boldogulásukat kereső munkások, tanítók a biztonsági ellenőrzések miatt kénytelenek hosszú sorokat végigállni.

Bár az összegek európai mércével elenyészőek, a térségben ezek is jelentősek. A kereskedők mindkét országban kikelnek az intézményesült korrupció ellen, amely akadályozza, hogy az öt országot – Ugandát, Kenyát, Ruandát, Burundit és Tanzániát – tömörítő szervezet valódi közös piaccá váljék. A 135 milliós lakosságot és 80 milliárd dolláros GDP-t számláló ötök 2010 nyarán írták alá az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlását garantáló megállapodást. A Kelet-afrikai Üzleti Tanács friss jelentése szerint mind az öt országban arra panaszkodnak az üzletemberek, hogy számos nem vám jellegű intézkedés – mint például út- vagy hídpénz –, a rendőrség és a bevándorlási hivatal részéről pedig több bürokratikus lépés akadályozza az integráció elmélyülését.

A korrupció az egész afrikai kontinensen komoly probléma – az Afrikai Unió szerint 148 milliárd dollár kárt okoz, ami a földrész GDP-jének negyede –, és ez alól az EAC sem kivétel. A Transparency International rangsora szerint Tanzánia, Uganda, Kenya és Burundi hármasra, illetve az alattira értékelhető a nullától tízig terjedő skálán, ami azt jelenti, hogy a 183 országot tartalmazó listán a lemaradók között szerepelnek.

Az átlagemberek mindennapi életét megkeserítő nehézségek ellenére a makrogazdasági számok azt mutatják, hogy ha a tervekhez képest lassan és ellentmondásosan alakul is az EAC közös piaca, az egész Afrikában példaként és gazdasági csodaszerként javasolt integráció számos előnnyel jár. A vámuniónak köszönhetően például az öt ország egymás közti kereskedelme 2005–2010 között majdnem a duplájára, 4,1 milliárd dollárra nőtt, azóta pedig további kétharmaddal bővült. A blokk áruforgalma a külvilággal ugyancsak megduplázódott az utóbbi hét évben, megközelítve a 40 milliárd dollárt.

A tagországokban átlagosan évi 3,7 százalékkal nőtt az egy főre jutó GDP 2005 óta – úgy, hogy a lakosság 24 millió fővel gyarapodott –, míg a fekete-afrikai átlag 3,2 százalékos volt. Az 1980–1990-es évekbeli több mint húszszázalékos inflációt sikerült egy számjegyűre szorítani. A külföldi befektetések értéke az utóbbi évtizedben több mint a duplájára, 1,7 milliárd dollárra nőtt. A külföldi – például kínai – érdeklődést a felfedezett ásványkincsek, így a kőolaj és földgáz kiaknázása fűti, de jelentős szerepet játszik a gazdasági növekedés és a hatalmas integrált piac is.

Az afrikai középosztály az utóbbi három évtizedben megháromszorozódott, és a kontinens 360 millió lakosának immár a harmada sorolható ide – az Afrikai Fejlesztési Bank szerint. Az EAC országaiban ezt a réteget 34 milliósra becsülik, ami a lakosság negyede. A szegénység azonban alapvető probléma. Miközben Ugandában két évtized alatt 2,3 millió embert sikerült kiemelni a nyomorból, a másik négy ország ilyesmivel nem dicsekedhet. A kenyai gyerekek harmada, a burundiakénak pedig a fele alultáplált. Az EAC elérte, hogy az alapfokú oktatáshoz minden gyermek hozzájuthat, de a többségük középiskolába nem jár. Látványosan nőtt a mobiltelefont használók száma, ma a lakosság közel felének van készüléke. Az infrastruktúra ugyanakkor elmaradott: miközben a kereskedelem 95 százaléka közúton zajlik, az utak 91 százaléka nem szilárd burkolatú.

A 2000-ben még csak Uganda, Kenya és Tanzánia részvételével életre keltett szabad kereskedelem, a 2005-ös vámunió, majd Ruanda és Burundi 2007-es csatlakozása után, két éve bejelentett közös piac nem valósult meg maradéktalanul, pedig az eredeti terv szerint az idén a monetáris uniónak is életbe kellett volna lépnie. Közös kívánalom, hogy az inflációt és a GDP-arányos költségvetési hiányt 5 százalék alatt tartsák, a gazdasági növekedés pedig haladja meg a 7 százalékot. A gyenge láncszem Kenya, amelynek gazdasága az utóbbi négy évben évi átlagban 3,5 százalékkal gyarapodott, szemben a ruandai 7,9, az ugandai 7,2 és a tanzániai 6,7 százalékkal. Az IMF szerint ezért – az euróválság tanulságait látva – először a fejlettség és a termelékenység közti különbségeket kellene csökkenteni, mielőtt a kelet-afrikai blokk túl hamar vezetné be a közös valutát.