A senki földjén

Naponta kétszer a cellájában, kiszámíthatatlan időpontban, a karjánál, a lábánál és a fejénél fogva egy székhez kötözik, az etetőcsövet az orrán és a torkán át a gyomrába vezetik, és azon keresztül táplálják, mit sem törődve a fájdalommal. Így írta le megpróbáltatásait a Kuba szigetén található guantánamói amerikai támaszponton raboskodó és éhségsztrájkot folytató Szamir Nadzsi el-Haszan Mokbel a The New York Timesban, amiért az amerikai napilap kapott hideget-meleget azoktól, akik úgy vélik, a börtöntáborban az USA terrorista ellenségei vannak, ők pedig megérdemlik a sorsukat. Mokbel azt állítja, Jemenből munkát keresni ment Afganisztánba, majd a 2001-es amerikai invázió után Pakisztánba menekült, ott fogságba ejtették, Guantánamóra küldték, ahol 11 éve és 3 hónapja tartják vádemelés nélkül.

Az USA a minap negyvenfős egészségügyi csoportot küldött a támaszpontra, ahol a 166 rab közül már legalább százan éhségsztrájkolnak kisebb-nagyobb elszántsággal. A tiltakozó akció február elején kezdődött, amikor a börtönőrök a szokottnál szigorúbban ellenőrizték a foglyokat, akik szerint a maradék méltóságukat is megsértették azzal, hogy – amit az amerikaiak tagadnak – tiszteletlenül bántak a Koránnal. Az éhségsztrájkhoz az után csatlakoztak egyre többen, hogy április közepén a rabok seprűnyelet ragadva csaptak össze az őket a közösségi térből magánzárkákba szorító őrökkel, akik gumilövedékeket használtak.

Az elkeseredettség igazi oka a kilátástalanság. A Kuba délkeleti csücskében lévő amerikai haditengerészeti támaszponton George W. Bush amerikai elnök 2002 januárjában nyitotta meg a börtönt, hogy oda a New York és Washington ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott támadás nyomán indított terrorizmusellenes háború „idegen harcosként” kategorizált elfogottjait vigyék. Erre éppen azért volt szükség, amiért a CIA titkos külföldi börtöneire vagy a – más országok mellett éppen Basar Asszad Szíriájába – kiszervezett kínzásos kihallgatásokra, hogy a területenkívüliség miatt a foglyokra ne vonatkozzanak a genfi konvenció és más nemzetközi egyezmények szabályai.

Guantánamóra 11 év alatt 779 rab érkezett, Barack Obama elnök 2009. januári hivatalba lépése óta egyetlen új fogoly sem, azóta csökkent 240-ről 166-ra az ott lévők száma, akik 23 országból származnak, és 26–65 év közöttiek. A Bush által 2006-ban felállított katonai törvényszékek eddig hét ítéletet hoztak, ebből kettőt másodfokon megsemmisítettek. Két, halálos ítéletet valószínűsítő ügyben folynak a tárgyalás előkészületei: az egyikben a USS Cole amerikai hadihajó elleni 2000-es támadás megszervezésével gyanúsított Abd el-Rahim el-Nasiri, a másikban a New York-i Világkereskedelmi Központ lerombolásának előkészítését magára vállaló Khalid Sejk Mohamed és négy társa a vádlott. A guantánamói igazságszolgáltatást beárnyékolja, hogy az ügyvédek és védenceik – jogilag garantált – konzultációját nemcsak az erre rendelkezésre álló szobában, de a tárgyalóteremben is lehallgatták, a védelmen dolgozók 540 ezer elektronikus levelét megszerezték, és „véletlenül” elküldték az ügyészeknek.

Obama a hivatali idejének harmadik elnöki rendeletével megtiltotta a terroristagyanús fogvatartottak kínzását, a negyedikkel pedig elrendelte a guantánamói börtön egy éven belüli bezárását, de ez utóbbi mostanáig sem sikerült. A washingtoni kongresszus ugyanis, ritka kétpárti egyetértésben, először azt akadályozta meg, hogy a foglyokat az USA területére vigyék, és ott állítsák bíróság elé, majd ellehetetlenítette, hogy ha bebizonyosodik, nem vádolhatók terrorizmussal, akkor hazájuknak vagy egy harmadik országnak kiadják őket. Az információk szerint – Mohameddel és társaival együtt – mintegy harmincan lehetnek, akik ellen vádemelésig juthatnak, további félszázan, akiket az amerikai hatóságok veszélyesnek tartanak, de nem tudják őket bíróság elé állítani, mert a terhelő vallomásokat részben kínzással vagy más, jogilag megkérdőjelezhető módon szerezték.

Az igazi problémát az a 86 rab jelenti, akit szabadon bocsáthatónak minősítettek, de nem tudják elhagyni Guantánamót. Nemcsak a kongresszus korlátozásai miatt, hanem mert Obama megtehetné ugyan, hogy elnöki hatalmával élve elengedi őket, de nem vállalja a politikai kockázatot. Az amerikai döntéshozók attól tartanak, ha szabadlábra kerülnek, terroristának állhatnak, ami hírszerzési értesülések szerint a volt guantánamói foglyok 16 százalékával biztosan, 11 százalékával valószínűleg előfordult. Ráadásul 56-an az al-Káida egyik új bázisának számító Jemenből származnak, ahová nem adhatnak ki szabaduló foglyot, amióta 2009 karácsonyán az Amszterdamból Detroitba tartó Northwest-gépet az alsónadrágjába rejtett pokolgéppel akarta felrobbantani a nigériai Umar Faruk Abdulmutallab, akiről kiderült, hogy az arab országban készítették fel. Pedig az eredetihez képest komfortosabbá tett börtöntábor fenntartása nem olcsó mulatság, mert a Kubával szembeni amerikai kereskedelmi embargó miatt mindent kívülről kell odaszállítani. A Pentagon évi 150 millió dollárt költ erre – és most kért 170 milliót korszerűsítésre –, ami foglyonként 900 ezer dollár. Miközben a Colorado állambeli Supermax maximális biztonságú börtönben ugyanez az összeg évi 70 ezer, egy átlagos szövetségi fegyintézetben pedig 30 ezer dollár.

NAGY GÁBOR