Testvérharcok

Egyre jobban elmérgesedik Szaúd-Arábia és Katar viszonya, miután a Huffington Post amerikai internetes portál azt állította, hogy Rijád a szomszédja szárazföldi és tengeri határainak lezárásával fenyegetőzött. Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) minapi külügyminiszteri megbeszélésein állítólag Szaúd al-Fejszál, a sivatagi királyság diplomáciájának vezetője azt követelte Dohától, hogy szakítson meg mindenféle kapcsolatot az egyiptomi Muszlim Testvériséggel, és zárja be az al-Dzsazíra műholdas televíziót, továbbá két amerikai kutatóintézet – a Brookings és a Rand – helyi központját.

Ha a híresztelés igaznak bizonyul, az utóbbi hetekben felszínre került ellentétek igen élesek. Szaúd-Arábia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek az említett külügyi találkozó után hívták vissza nagykövetüket Dohából, és a jelek szerint a diplomáciai vita lezárásának rijádi feltételei teljesíthetetlenek. Katar a belügyeibe való beavatkozással vádolja ugyanis a hármakat, és az arab média egyik mértékadó intézményévé vált al-Dzsazíra megszüntetése olyan arculatvesztést jelentene a katari hatalomnak, hogy azt aligha engedheti meg magának.

Rijád és a nagykövetét már február óta otthon tartó Kairó azzal vádolja Katart, hogy az 1996-ban indított tévécsatorna révén beavatkozik a belügyeibe, és veszélyezteti a biztonságukat. Az al-Dzsazírán rendre műsoridőt kapnak ugyanis az Egyiptomból elmenekült vallási vezetők, köztük a Muszlim Testvériség egyik szellemi atyjának tartott Juszuf Karadavi, aki a szaúdi hatóságokat legalább olyan hevesen bírálja, mint az egyiptomi katonai irányítást. Egyiptomban a katari tévé több riporterét is lecsukták, de ahogy Kairóban, Rijádban is aligha csak a szólásszabadság kelt félelmeket.

Katar nyíltan támogatja a Muszlim Testvériséget, és a katonák által tavaly júliusban megdöntött Mohamed Murszi egyéves elnöksége alatt az emírség 7,5 milliárd dollár segéllyel támogatta a muszlim testvérek kormányát. Rijád az arab tavasz 2011-es kezdete óta próbálja megzabolázni az önálló külpolitikát folytató, a földgázexportjából pénzügyi forrással is bőven rendelkező, kétmillió lakosú Katart, de hiába. Szaúd-Arábia és a Kataron kívüli öbölbeli monarchiák nem szeretik a Muszlim Testvériséget, és általában az iszlamistákat, amiért megkérdőjelezik a dinasztikus hatalomgyakorlás létjogosultságát.

Rijád és Doha Szíriában is rivális, mert más-más felkelő csoportot támogat. Katar ott is főként a dzsihádista frakciókat segíti, amelyek ráadásul a Szaúd-Arábiát is fenyegető al-Káida terrorszervezet ideológiáját követik. Rijád azzal is félreérthetetlen lépést tett, hogy terrorista szervezetté nyilvánította a Muszlim Testvériséget, valamint az al-Nuszra Frontot, illetve az Iraki és Levantei Iszlamista Állam nevű mozgalmat – azt a két, Szíriában és Irakban harcoló szélsőséges szunnita csoportosulást, mely mögött Katart is sejteni lehet. A rend kedvéért a szaúdiak a Huti jemeni síita mozgalmat és a Hezbollah szaúdi síita csoportot is felvették a terroristák listájára. Utóbbi a rijádi hatóságok szerint kapcsolatban áll a libanoni Hezbollahhal – és mindkettő Iránnal is.

Az öbölbeli megosztottság nem pusztán arról szól, ki keverje a lapokat a térségbeli külpolitikában. Hanem arról az alapvető kérdésről is, milyen új rendszerek szülessenek jó három évvel az után, hogy elkezdődtek az arab politikai és társadalmi változások, melyek nyomán diktátorok buktak meg. Katar egyre önállóbb utat jár, részben azért, hogy kilépjen a szaúdiak árnyékából, részben pedig mert az új közel-keleti játszmákban az iszlamisták győzelmére „fogadott”. Szaúd-Arábia és a többi arab olajmonarchia viszont veszélyt lát a demokráciát teoretikusan elfogadó, választásokról beszélő iszlamistákban. Rijád és Abu-Dzabi – a 2011-ben megdöntött egyiptomi Hoszni Mubarak régi szövetségese – arra törekedett, hogy Murszi kormánya és vele az iszlamista rendszer megbukjon. A tavaly júliusi katonai hatalomátvétel óta Szaúd-Arábia, az Emírségek és Kuvait összesen 12 milliárd dollárt adott vagy ígért a gazdaságilag csőd szélére jutott Egyiptomnak.

Az öbölbeli ellentétek alááshatják az egymást egyébként „testvéreknek” nevező, hattagú GCC kohézióját is. Kuvait és Omán nem csatlakozott a nagykövet-visszahívási akcióhoz, és bár a mostanihoz hasonló nyílt konfrontációra még nemigen akadt példa, csetepaték korábban is voltak. Az 1979-es iráni forradalom után két évvel a síita ideológiaexport ellenében létrejött, Nyugat-barát szervezetben az öt kisebb állam számára mindig fájó volt a szaúdi dominancia. Rijádnak pedig rendre csalódást okozott, hogy nem sikerült egységesebb biztonság-, illetve külpolitikát kialakítani, nem is beszélve a vámunióról vagy a közös valutáról. Abdullah szaúdi király 2011 után egyre tudatosabban kezdeményezte a szorosabb együttműködést az arab tavaszra adott válaszként, illetve az iráni befolyás ellenében, de tavaly Omán azzal bőszítette fel a szaúdiakat, hogy segítette a titkos amerikai–iráni tárgyalásokat.

A hatalmas öbölbeli fegyvervásárlások ellenére a hatok továbbra sem lennének képesek magukat megvédeni, és szövetségeseik, elsősorban az USA segítségétől függenek. Az 1992-es szaúdi–katari határvillongások halálos áldozatokat is követeltek, Doha pedig összeveszett Abu-Dzabival is, amikor az 1995-ben megbuktatott katari emírnek Dubai adott menedéket. Szaúd-Arábia, Omán, illetve az Emírségek között is előfordultak határviták. Az iráni forradalom vagy az Irak elleni amerikai háborúk kapcsán egységet mutatott a GCC, kérdés, megmarad-e a stabilitás utolsó bástyája az arab világban.

Miután Szíriában és Irakban – ha eltérő mértékben is – dúlnak a harcok, Jemen és Líbia káoszba süllyedt, Libanont és Jordániát a szomszédok destabilizálhatják, az öbölbeliek az arab világ legnépesebb országa és egyik kulturális-szellemi központja, Egyiptom megmentésével próbálkoznak. Az Arabtec nevű dubai vállalat 40 milliárd dolláros üzletet kötött Kairóval egymillió otthon felépítésére, hogy csökkentsék a súlyos lakáshiányt. A beruházást az energetikában, a vegyiparban, az infrastruktúrában és a mezőgazdaságban továbbiak követhetik, ami azt jelenti, hogy az egyiptomi gazdaság beindításával öbölbeli pénzekből új rend születhet a Nílus menti országban, és akár a térségben.

KERESZTES IMRE