Fekete, fehér, nemigen

Kis híján nem vett részt az angliai rögbi-világbajnokságon Dél-Afrika csapata, mert az Új Napirendért Ügynökség nevű, parlamenten kívüli ellenzéki párt megpróbálta megakadályozni az útját. Tshidiso Mokhoanatse pártvezér szerint ugyanis a válogatott összetétele nem képviselte híven az országot: a 31 játékosból álló csapatnak mindössze hét fekete tagja volt – ez a megjelölés Dél-Afrikában nem számít sértőnek –, holott a lakosság 77 százaléka e csoport része. Ezért bírósági feljelentést tett a Dél-afrikai Rögbiszövetség ellen, és egyben felszólította a Nemzetközi Rögbiszövetséget országa kizárására. A populista húzás ellen hevesen tiltakoztak mind sport-, mind politikai körökben, így a párt végül visszavonta a beadványt. A Springboks névre hallgató nemzeti csapat gond nélkül kiutazhatott Angliába, ahonnan bronzéremmel tért haza.

A legendás dél-afrikai szabadságharcos politikus és az ország apartheidkorszak utáni első államfője, Nelson Mandela erősen hitt a sport közösségformáló erejében, és a faji megkülönböztetés felszámolásának egyik eszközévé tette. „A sport reményt adhat ott, ahol egykoron kétségbeesés uralkodott. Bármely kormánynál hatékonyabb a faji ellentétek leküzdésében” – vallotta. Egy évvel elnökké választása után, az 1995-ös dél-afrikai rögbi-vb-n páratlan tettel bizonyította gondolatának helyességét. Már azzal is történelmet írt, hogy nem gördített akadályt a korábban kizárólag az elnyomó fehérek kiváltságának számító sportág világversenyének megrendezése útjába. A házigazdák diadalával véget ért döntő után a korábban az intézményes rasszizmus egyik gyűlölt szimbólumának számító zöld-arany Springboks-mezben adta át 65 ezer, szinte kizárólag fehér bőrű néző jelenlétében az újdonsült bajnokok fehér kapitányának, Francois Pienaarnak a kupát. A tömeg néhány másodpercnyi csendes döbbenet után kitörő lelkesedéssel ünnepelte nemcsak a válogatottat, hanem az elnököt is. Ez az eset ihlette Clint Eastwoodot az Invictus – A legyőzhetetlen című, 2009-es film megrendezésére.

A sportrajongónak számító ország még mindig sok tekintetben küzd a szomorú múlt örökségének eltörlésével. Akárcsak a gazdaságban, az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezette kormány a testedzésben is látni szeretné az ország etnikai összetételének visszatükröződését. Ezért útjára indította a Nemzeti Sport- és Rekreációs Programot, hogy 2020-ra minden állampolgár fajtól, nemtől és testi állapottól függetlenül egyenlő eséllyel férhessen hozzá aktív pihenéshez és tömegsporthoz, megteremtve egyben a sikeres élsport alapjait. Állítólag nemcsak a testnevelés társadalmi összetartó hatását szeretné kihasználni, hanem az egészséges életmódot népszerűsíteni kívánja, célt adni a fiataloknak, amivel az országot sújtó bűnözést is csökkentenék. Kimondott cél, hogy a sportolóknak és a sporttal foglalkozóknak legalább a fele színes bőrű, elsősorban fekete, de ezenkívül indiai, maláj, illetve kevert etnikumú legyen. Az élsportba, s így a válogatottak összeállításába a politikai vezetés eddig nem szólt bele, már csak azért sem, mert az olimpiai szabályzat ezt kifejezetten tiltja.

A politikai akarat ellenére lassú az előrehaladás. Az okok felderítésére Fikile Mbalula sport- és rekreációs miniszter 2012-ben 13 fős szakbizottságot hozott létre, az úgynevezett Jeles Személyek Csoportját. Első lépésként összeállították a legfontosabb feladatokat és célokat felsoroló chartát, amelyet azután öt szövetség írt alá, elkötelezve magát az átalakulás felgyorsítására. A dokumentum a rögbin kívül a labdarúgással, a krikettel, az atlétikával és a szintén népszerű hálólabdával (netball) foglalkozik. Az öt szövetség aprólékos felmérésben válaszolt a teljesítménnyel, a tehetségkutatással, a készségfejlesztéssel és a foglalkoztatottsággal kapcsolatos kérdésekre az iskolai testneveléstől a tartományi és nemzeti bajnoksági szintig terjedően. A vizsgálat a sportolók mellett kiterjedt az edzők, bírók és sportvezetők bőrszínére is. Kiderült, hogy az összes szempontot figyelembe véve az első helyet épp a rögbi érte el, ezt követi a krikett, a sereghajtó pedig az atlétika.

A kizárólag a sportolói összetételt tekintve a kép egészen más. A nemzeti, illetve tartományi bajnokságokban szereplő rögbi- és a krikettcsapatokban csak harminc százalék körüli átlagot ér el a színes bőrű játékosok aránya. Az atlétikában, a fociban és a hálólabdában más a helyzet, az arány 90 százalék feletti. Mbalula az eredményekkel mégis elégedetlen, és főleg azt sérelmezi, hogy az indiai és kevert etnikumúak aránya nagyobb mértékben nőtt a feketékénél, holott az ország 18 éven aluli lakosságának 84 százaléka ez utóbbi csoportba tartozik.

Míg a politikusok a statisztikákra hivatkozva és Mandela nemes elgondolását háttérbe szorítva igyekeznek megváltoztatni a dél-afrikai sportot, a laikus rajongók egészen másként gondolkodnak. Ők elsősorban izgalmas versenyt és kiváló teljesítményt szeretnének látni, a sportolók bőrének színe hidegen hagyja őket. Legtöbben a gyenge pénzügyi helyzetben és a szakmai alapok hiányában látják a fő problémát. Az állami iskolák sportlétesítményei – már ahol léteznek – sokszor siralmas állapotban vannak, és alig akad jól képzett testnevelő tanár. Szinte csak a magániskolák képesek komoly sportmunkával foglalkozni. Az utánpótlás másik bázisának számító ifjúsági sportegyesületek sem kapnak elegendő állami juttatást. Sokan attól tartanak, hogy a bőrszín háttérbe szorítja a tehetséget. „Nem bánom, ha a Springboks kizárólag feketékből áll, csak győzzenek!” – állította a HVG-nek Johan, aki korábban maga is rögbijátékos volt. „De az igazság az, hogy ez hagyományosan a fehérek sportja. Akárhogy erőltetik, kevés fekete honfitársunk érdeklődik iránta. Ők inkább a fociban jeleskednek, emellett remek atlétáink vannak közöttük, nem is beszélve a hálólabdás lányainkról” – folytatja.

A szurkolói reagálásra jellemző, hogy az Új Napirendért Ügynökség akciója hidegen hagyta az embereket. Azokon a napokon, amikor Dél-Afrika a rögbi-világbajnokságon játszott, a városok szinte hemzsegtek a Springboks mezét viselő drukkerektől, etnikai hovatartozástól függetlenül. „Fogalmam sincs a rögbiről – vallotta be Nokwazi, a húszas éveiben járó eladónő. – De szívvel-lélekkel drukkolok a mieinknek, mert büszke vagyok rájuk. Egyben Madiba emléke előtt is tisztelgek.”

POLGÁR GYÖRGY / JOHANNESBURG