A régi nóta

Hiába lépte át a poszt betöltésére szabott 65 éves felső korhatárt hat éve Nguyen Phu Trong, egyedüli jelöltként mégis újraválasztották a Vietnami Kommunista Párt főtitkárának. A múlt heti pártkongresszus másképp is az ötévente megszokott mederben zajlott: a megnyitását óriási csinnadrattával, felvonulással ünnepelték, majd az érdemi események zárt ajtók mögött történtek. A veterán politikus maga is elismerte a 12. kongresszus 1500 küldöttje előtt, hogy magas kort élt meg, az egészsége sem a régi, tudása is korlátozott, és valójában le szeretett volna mondani. Majd hozzátette: csakhogy pártja feladatokat rótt rá, s úgy érezte, a kötelességének eleget kell tennie. Néhány hete még úgy tűnt, a szürke pártapparatcsik Trong erős riválisra talál a nála öt évvel fiatalabb Nguyen Tan Dung kormányfő személyében. Az alkotmány értelmében a miniszterelnöki posztról a második mandátumát követően hamarosan távozni köteles Dung – aki reformernek és Kína helyett az USA támogatójának számít – végül visszalépett, érzékelve, hogy a főtitkár befolyása még nem ad esélyt neki az ország valós vezetői tisztére.

A kínai mintát követve egypártrendszerű, ám az 1986-os ottani peresztrojka, a doi moi óta államilag vezérelt piacgazdaságú Vietnamban még mindig minden a pártkongresszuson dől el. Bár a 92 milliós ország ötévente választja meg az 500 fős parlamentet, a képviselők valójában szavazógépként hajtják végre a pártban elhatározott lépéseket. A kongresszus dönt a fontos állami posztokról is. A küldöttek megválasztják a 175 fős központi bizottságot, amely a 16 fős politikai bizottság összetételét határozza meg. Utóbbi testület jelöli ki a pártfőtitkár, a kormányfő, az államfő és a parlament elnökének a személyét. A főtitkárt kivéve mindegyiküket fél éven belül rutinszerűen jóváhagyják a képviselők.

A tízéves kormányfősége alatt a gazdaságban a reformszemléletet megerősítő, ám korrupciós botrányba is keveredett Dung nem nyom nélkül távozik. A pártkongresszuson a hozzá közel állóknak sikerült vezető pozíciókat megszerezniük. A központi bizottság Dung helyettesét, Nguyen Xuan Phucot jelöli új miniszterelnöknek, aki kíméletlen a korrupcióval szemben, ám messze nem olyan népszerű, mint elődje. A házelnöki posztra az eddigi helyettest, a szintén Dung szövetségesének számító Nguyen Thi Kim közgazdászt javasolják, s ő lesz az első nő ebben a tisztségben. Az államfő a jelenlegi állambiztonsági miniszter lesz, akinek tárcája felelős az emberi jogok megsértéséért, az ellenzéki aktivisták elhallgattatásáért, amiért a legtöbb kritika éri Vietnamot.

Ahogy a gazdaságban, a külpolitikában is mást képvisel az újraválasztott Trong és a trónkövetelő Dung. A kormányfő keményen kiállt a vietnami érdekekért a Dél-kínai-tengeren szénhidrogénkincset rejtő Paracel-szigetekért Pekinggel az utóbbi másfél évben egyre inkább kiélesedő vitában, a pártfőtitkár viszont lényegében szó nélkül hagyta Kína törekvéseit. Trong ugyanakkor partnernek bizonyult az egykori háborús ellenfél USA-hoz közeledésben. Barack Obama amerikai elnök tavalyi meghívására ő volt az első vietnami pártfőtitkár, aki Washingtonban járt. A kétoldalú kapcsolatok javulása mellett Vietnam részt vesz a Kína gazdasági térnyerésének visszaszorítására az USA által összekovácsolt Csendes-óceáni Partnerségben (TPP) is. A megállapodásban a termékek és szolgáltatások széles körében bontaná le a vámakadályokat egymás között 12 ország – az USA, Kanada, Mexikó, Japán, Ausztrália, Új-Zéland, Brunei, Malajzia, Szingapúr, Vietnam, Chile és Peru. A TPP-t a pártkongresszus támogatta, így hamarosan a ratifikálására is sor kerül.

A politikai és gazdasági nyitás ellenére a lakosság emlékezetében még élénken él a vietnami – ahogy a helyiek nevezik, az amerikai – háború. A konfliktus végének tavalyi 40. évfordulója alkalmából országszerte óriásplakátok jelentek meg, rajtuk a nevezetes pillanattal, amikor 1975. április 30-án a Szovjetunió által támogatott észak-vietnami kommunista rezsim hadseregének T–54-es tankjai áttörték az amerikai érdekszférájú Saigonban az elnöki palota kapuját. A két évtizeden át elhúzódó, a délkelet-ázsiai ország északi és déli részét szembefordító, szovjet–amerikai szembenállással súlyosbított polgárháború megítélése máig kétértelmű. A hárommillió vietnami és 60 ezer amerikai áldozatot követelő véres konfliktust az északiak amerikai agressziónak tartják, ami alól ők felszabadították a délieket. Utóbbiak viszont olyan polgárháborúként élték meg a történteket, amelyben az északiak rájuk támadtak.

A marxista–leninista ideológiát követő rezsim politikailag rövid pórázon tartja a lakosságot. Az ötvenes évek kelet-közép-európai időszakát idézik fel az utcákon feltűnő propagandaplakátok, amelyek lelkes, boldog úttörőket, dolgos munkásokat, masírozó katonákat ábrázolnak. Az utcakép amúgy is elég kontrasztos: a modern felhőkarcolók árnyékában, a nyugati luxusmárkákkal teli üzletek, kávézók – köztük az amerikai Starbucks-lánc tagjai – és elegáns vietnami éttermek mellett továbbra is szinte minden sarkon ott vannak az ínycsiklandó ételeket kínáló kis családi kifőzdék. A legfőbb közlekedési eszköznek még mindig a kerékpárok és a motorbiciklik számítanak, szervizelésükre pedig mindenütt találni apró műhelyt. Az autó azért sem elterjedt, mert csak az igazán tehetősek engedhetik meg maguknak, a kormány ugyanis 150 százalékos védővámot vet ki rájuk.

A néhai kommunista vezető, Ho Si Minh nevét viselő egykori Saigonban nagy becsben tartják azt a kevés épületet, amely a francia gyarmati időkből még megmaradt. A várost a hétköznapi beszédben még mindig Saigonként emlegetik, s ez az elnevezés a boltok portáljain is feltűnik. Délen az élet meglehetősen kaotikus, az ottaniak kedvesebbek, és csak az üzlet érdekli őket. Az északiak viszont inkább politizálnak, és kultúrával, illetve tudományokkal foglalkoznak. Az eltérő mentalitásban még az éghajlati különbségek is szerepet játszhatnak: északon négy évszak, délen viszont csak kettő, az esős és a száraz időszak váltja egymást. Az északiak inkább a kínai ízeket kedvelik, a déliek viszont mindent sokkal csípősebben készítenek el. A mobiltelefon viszont mind a két országrészben elterjedt, ahogy az internet-hozzáférés sem jelent problémát, hiszen a városokban szinte mindenhol van wifi. A fiatalok azok, akik túl akarnak lépni a múlt jelentette megosztottságon, a jövőbe tekintenek, az interneten kommunikálnak, külföldön tanulnak, és politikai elemzők szerint előbb-utóbb kihívást intéznek a párt még orosz és kínai kötődésű veteránjaival szemben.

TÁLAS ANDREA