Ha már diktátor, legyen dekadens
Az eredetileg tanárnak készülő Mugabe a pedagógusi életpályamodell új dimenzióit nyitotta meg azzal, hogy választott szerepéből, Zimbabwe éléről 37 éven át nem hagyta magát elmozdítani. A személyi kultusz és a kleptokrácia találkozásából igazán önelégült életet teremtett meg magának és a családjának, aminek az abszurditása még fájóbb, ha azt vesszük, hogy közben gazdasági roncsot csinált az országból.
Robert Mugabe igazán profi kötéltáncos – még úgy is, hogy most épp nagyot zuhant, és korábban száműzött egykori helyettese villámgyorsan a helyére lépett. Ki más venné a bátorságot, hogy arról beszéljen, bármilyen finom étel is van előtte, ő képes mozgósítani az önkontrollját, és nem teleenni magát, miközben zimbabweiek tömegei éheznek? A zimbabwei elnök egyszerre próbált kérkedni a vagyonával, és elrejteni azt, és egyszerre próbálta meg kizsákmányolni a zimbabweieket és a megmentőjük szerepében tetszelegni. Minthogy 37 éven át elmozdíthatatlan volt az elnöki posztról, elmondható, hogy elég hatékonyan egyeztette össze ezeket a szerepeket.
Zimbabwe, a brit gyarmati uralom alól véglegesen egy hosszú polgárháború után, 1980-ban felszabadult egykori Dél-Rhodesia megmentésének a legfontosabb momentumát a fehér ültetvényesek elűzésében és a földjeik elkobzásában jelölte meg Mugabe, ezt az ezredfordulón le is bonyolította, amibe aztán majdnem bele is rokkant az ország mezőgazdasága. Mugabe elnöksége tulajdonképpen válságok egymásutániságából állt, hiperinflációs világrekord közelébe sodorta az országot (a több százmillió százalékos éves infláció igazán figyelemre méltó összeomlásnak mondható), kivégezte az exportot, kamu-dollár alapokra helyezte a gazdaságot, Nyugaton gazdasági szankciókat provokált ki az ország ellen, és valamiféle gazdaságpolitikai csoda folytán elérte, hogy 1980 óta stagnáljon az egy főre eső nemzeti jövedelem.
Robert Mugabe tökéletesen illeszkedik azoknak a diktátoroknak a sorába, akik csúcsra pörgették az országuk kifosztását, miközben pofátlanul halmozták fel a milliókat, és nem sajnálták a luxust sem maguktól, sem a rokonaiktól. Ha a zimbabwei elnök materialista mennyországához szeretnénk közel jutni, érdemes a születésnapjain keresztül próbálkozni – ezek a világra szóló bulik kicsit bepillantást engednek abba a tejjel-mézzel folyó Kánaánba, amelyet Mugabe Zimbabwe mindenható uraként megteremtett magának.
Buli van!
A két évvel ezelőtti, 91. születésnapi ünnepségére például 20 ezer embert hívott meg, és mivel a Zimbabwében élők tudják a dolgukat, az egyik helyi farmer két elefántot, két bivalyt, két cobolyt, öt impalát és egy oroszlánt ajánlott fel az ünneplő tömegeknek, azzal a jókívánsággal, hogy a 120 ezer dollárnyi felajánlás járuljon hozzá a közösség jó hangulatához. Az állatvédők mindenesetre nem örültek.
A 92. születésnapja egymillió dollárba került, és az ünnepséget, amelyen 50 ezren vettek részt, élőben közvetítette a televízió. Mugabe pártja, a Zanu PF Jézus születésnapjával egy lapon emlegette Mugabe születésének napját, hiszen Jézus „azért született meg, hogy mindannyiunkat megmentsen, és Mugabe elnök is azért született meg 1924-ben, hogy mindannyiunkat felszabadítson”. A párt ifjúsági tagozata pedig egyenesen az alkotmányban akarta rögzítani, hogy az elnök születésnapja nemzeti ünnep legyen.
Idén, a 93. születésnapján sem fogta vissza kényeztetést – végül is ez az ünnepelt napja, és évente csak egyszer van. Azt viszont a választópolgárok egy része talán megkérdőjelezte, hogy az alkalom ért-e egy kétmillió dolláros bulit, miközben a zimbabweiek 72,3 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, és az ország ismét a hiperinfláció rémével néz szembe.
A zimbabwei átlagjövedelem havi 250 dollár körül mozog – már legalábbis a lakosság 30 százaléka esetében, csak ennyi embernek van ugyanis munkája. Közben minden nagyon drága, az alapélelmiszerek, mint a cukor, a tojás, az olaj, többe kerülnek, mint a környező országokban, ahol viszont az átlagjövedelem 19-szer magasabb, mint Zimbabwéban. Ebben a kontextusban igazán arcpirító egy ilyen szülinapi buli.
Mugabe pártjának, a Zanu PF-nek 800 ezer dollárral kellett volna beszállnia a buliba, de mivel nehezen tudta összeszedni ezt a pénzt, a helyiektől kezdtek el fejenként egy dollárt (közszolgáktól hármat) követelni az aktivisták, amiben kétségtelenül van valami feudális romantika. Emberi jogi csoportok különösen felháborítónak tartották, hogy a párt azoktól is megkövetelte a hozzájárulást, akik az aszálytól leginkább sújtott területeken éltek.
A Zanu PF egyik tisztségviselője természetesen hazugságnak minősítette a hírt, és azt mondta, a farmerek nem kényszerből adakoznak, hanem szabad akaratukból, azért, mert úgy gondolják, hogy „egy ikon születésnapjáról” van szó, és végső soron ők a „haszonélvezői Mugabe elnök vezetési képességeinek”.
Mugabe a személyi kultusz további kellékeiről sem akart lemondani: az iskolák két napra bezártak, az állami újságban pedig 24 oldalon keresztül ünnepelték a vezért születésnapja alkalmából. Azt már csak divatérzékeny fricskának lehet venni, hogy Mugabe a saját képeivel díszített ruhában jelent meg a saját ünnepségén. Mit ér egy diktátor, ha nincs benne egy egészséges adag narcizmus?
A kortalan brand
A divat egyébként is fontos platformja volt a Mugabe iránti rajongásnak, különösen a fiatalok viselték előszeretettel a rajongói merchandise-nak is beillő, RG Mugabe feliratú sapkákat és pólókat. Mugabét a fiatal korosztály úgy vette, mint Che Guevarát. A termékeket forgalmazó cég egyik tervezője ezt azzal magyarázta, hogy ez a vevőkör odavan a brandekért, és Mugabe már önmagában brand: „Úgy gondoltuk, hogy ott a Versace, a Polo, a Tommy Hilfiger, az emberek felveszik ezeket a márkákat, miközben nem tudják, kik állnak mögöttük, és mi a történetük. Mi Mugabe elnököt és a történetét is ismerjük.”
Mugabe személy kultuszának fontos összetevője volt a kora, és valahol tényleg csodálni lehet azt, ahogyan 93 évesen is rendületlenül diktátoroskodott – legalább is egészen a szerdai lemondásáig.
Ennek megfelelően a vele készült interjúkból az derül ki, hogy a legkedvesebb témája az, hogyan tartja ilyen jól magát. A 90. születésnapján például azzal dicsekedett, hogy olyan energikusnak érzi magát, mint egy kilencéves fiú. Nyugaton talán már egy egész életmódbirodalmat építhetett volna fel erre, de ő szerényen csak a személyes példáját használja fel mások okulására. (Irigylésre méltó formája ellenére időről időre felröppentek hírek egészségi állapotának a romlásáról. Egy, a WikiLeaksen kiszivárogtatott 2011-es amerikai diplomáciai távirat szerint például 2008-ban végstádiumú prosztatarákkal diagnosztizálták, és úgy számoltak, hogy 2013-ban már halott lesz. Ő nyilván keresztbe tett ezeknek a számításoknak.)
Mugabe szerint a hosszú élet titka, hogy hajnali ötkor kel, nem iszik alkoholt, nem dohányzik, viszont mozog, jógázik, sok zöldséget és gyümölcsöt eszik, és, ahogy már korábban utaltunk rá, soha nem engedi meg magának, hogy jóllakjon. „Jól kell enned, de nem azért, mert annyira vonz az étel, hogy addig tömöd magad, amíg tele a hasad” – utalt a mértékletesség erényére. Amit viszont vagyoni helyzetére már nem nagyon tudott átültetni.
Robert Mugabe ugyanis vagyonos ember. Hogy mekkora a vagyona, azt senki sem tudja pontosan, mert egy jó része rejtve, egy másik része pedig külföldön van. Amit biztosan lehet tudni: a Mugabe család birtokában annyi értékes föld van, mint senki másnak Zimbabwében, és az ország gyémánttartalékait is hajlamosak voltak családi vagyonként kezelni.
A vagyonát több mint egymilliárd dollárra becsülik, és ebben van néhány kézzel fogható tétel is, mint például a Hararéban található, 25 hálószobás rezidenciája.
A WikiLeaksen kiszivárogtatott amerikai diplomáciai dokumentum 1,75 milliárd dollárra teszi a vagyonát, amely svájci és bahamai titkos számláktól kezdve skóciai kastélyon és hongkongi, malajziai és szingapúri ingatlanokon át a felesége gardróbjáig terjed.
És itt mindenképpen szót kell ejtenünk Robert Mugabe (és a zimbabweiek) legnagyobb kiadásáról, az elnök feleségéről és gyerekeiről.
Grace Mugabe 1996 óta a zimbabwei elnök nagyreményű felesége – úgy a politikai, mint az anyagi ambícióit tekintve. Az utóbbi nemcsak az ékszerekben és a designer cipőgyűjteményében nyilvánult meg, hanem az elképesztő költekezési szokásaiban is. Előszeretettel kereste fel London, Róma, Párizs legjobb üzleteit, és az őt övező legendák egyik fontos – meg nem erősített – sztorija, hogy egyszer 75 ezer dollárt hagyott egy boltban. Nyilván nem véletlenül ragadt rá a Gucci Grace gúnynév.
A pénzszórás iránti szenvedélyt minden jel szerint a gyerekeik is örökölték. Mugabe előző házasságából született fia repülőgépen hozatott be magának két Rolls Royce-t, a legkisebb gyerek pedig az Instagramon számolt be arról nemrég, hogy milyen jó dolga van: egy 500 dolláros Armand de Brignac pezsgőt öntött a gyémántberakásos, 60 ezer dolláros órájára, és erről videót is készített.
A buli viszont most véget ért. Robert Mugabe szerdán mondott le, hírügynökségi jelentések szerint önként. A Mugabe brandet ezzel komoly csapás érte, de a múltból még elő lehet ásni néhány relikviát, amelyből kiderül, mekkora buli diktátornak lenni:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Úgy halhat meg Mugabe, hogy elkerüli a büntetést
Zimbabwe lemondott elnöke állítólag nem megy külföldre, Zimbabwéban akar meghalni.
Bemenetelt a hararei stadionba Zimbabwe új elnöke – videó
Emmerson Mnangagwa korábban az ország alelnöke volt, és épp Mugabe menesztette őt ebből a tisztségből.
