Menedékkérők térítettek el egy olajszállító hajót

A török tulajdonban álló hajó 108 embert mentett ki a Földközi-tengerből, akik átvették az irányítást.

  • MTI MTI
Menedékkérők térítettek el egy olajszállító hajót

Menedékkérők egy csoportja térített el egy kereskedelmi hajót, amely Málta felé vette az irányt - közölte szerdán a máltai hadsereg.

Az El Hiblu 1 nevet viselő, török tulajdonban lévő olajszállító hajó 108 embert mentett ki a Földközi-tengerből. Amikor azonban a hajó alig 10 kilométerre járt a líbiai partoktól, átvették az irányítást a hajó felett, így a jármű jelenleg észak felé tart.

A teherhajón a legénységgel együtt mintegy 120 ember tartózkodik.

A máltai hadsereg szóvivője közölte a dpa német hírügynökséggel, hogy a máltai hatóságokhoz szerdán délután egy eltérített hajóról érkeztek jelentések, azóta folyamatos figyelemmel kísérik a helyzetet. A hadsereg szóvivője hozzátette, hogy a hajó észak felé tart, és várhatóan csütörtök reggel érnek máltai vizekre.

A hajóról utoljára akkor érkezett jel, amikor a kapitány riasztást küldött.

A máltai hadsereg katonai egységeket helyezett készenlétbe, valamint tájékozódnak a jogi helyzetről, ugyanis Málta közelmúltbeli történetében ez lenne az első eset tengeri kalózkodásra a Földközi-tengeren.

(Címlapképünk illusztráció.)

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.