szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Órákig állt a vasúti közlekedés az osztrák-olasz határnál, de egyelőre úgy tűnik, nincs vírusveszély a vonatokon.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Minden rendben van – közölte az osztrák belügyminiszter, miután kivizsgálták a Velencéből Münchenbe tartó vonaton fertőzés tüneteit mutató két utast. A két nőről kiderült, hogy nem a koronavírussal fertőződtek meg, a többi utas pedig jól van.

Amíg a vizsgálat tartott, addig nem csak ez a járat állt le az olasz-osztrák határon, egyetlen vonatot sem engedtek be Olaszországból Ausztriába.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kisebb tűz volt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban

Kisebb tűz volt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban

Ez az utóbbi idők legmenőbb számítógépe, a repülésrajongók imádni fogják

Ez az utóbbi idők legmenőbb számítógépe, a repülésrajongók imádni fogják

Tilos lesz az olimpián térdelve vagy felemelt ököllel tiltakozni a rasszizmus ellen

Tilos lesz az olimpián térdelve vagy felemelt ököllel tiltakozni a rasszizmus ellen