Konténerekbe rejtett kínzókamrát és börtöncellákat talált a holland rendőrség – Videón a rajtaütés

Még az előtt sikerült lépnie a hatóságoknak, hogy bárkit bezártak volna az alvilági börtönbe.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Konténerekbe rejtett kínzókamrát és börtöncellákat talált a holland rendőrség – Videón a rajtaütés

Konténerekben kialakított, rejtett börtöncellákat, illetve kínzókamrákat fedezett fel a holland rendőrség egy raktárban a belga határ közelében fekvő Wouwse Plantage településen – közölte rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva a helyi média kedden. A sajtó beszámolói szerint a nyomozók azt követően bukkantak a konténerbörtönre, hogy mintegy két héttel ezelőtt sikerült feltörniük az EncroChat nevű, titkosított telefonhálózatot.

A feltárt üzenetek alapján több mint száz embert állítottak elő Hollandiában, köztük hatot túszejtés és emberrablás gyanújával tartóztattak le. A gyanúsítottak emberek elrablásáról és foglyok kínzásáról beszélgettek. Az ő vallomásuk alapján találták meg a konténereket.

Andy Kraag, a holland rendőrség illetékes osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a raktárban elhelyezett konténereket még nem használták. A konténerek közül hatot börtöncellának alakítottak ki: hangszigetelték őket, a plafonhoz és a padlóhoz bilincseket erősítettek. Oldalukat olyan anyaggal vonták be, amely láthatatlanná tette volna a bent tartózkodókat a hőkamerák számára. A hetedik konténert a gyanúsítottak "kezelőhelyiségnek" nevezték, amelyet kínzásra vagy megfélemlítésre tervezhettek: fogorvosi szék, műtéti eszközök, fogók, fűrészek, szikék és ollók is voltak benne. 

A gyanúsítottak rendőrnek álcázva tervezhették elkövetni az emberrablásokat. A nyomozók golyóálló mellényeket, rendőri egyenruhákat, villogó kék fényű megkülönböztető jelzésre alkalmas lámpákat, valamint a forgalom terelésére alkalmas táblákat is találtak. Az NL Times emellett arról is beszámol, hogy egy második helyszínen kínai gyártású gépkarabélyokat és kábítószert is találtak.

A hatóságoknak sikerült azonosítania a meghiúsított emberrablások célpontjait is. Az illetőket figyelmzeztették, ők pedig elrejtőztek.

 

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.