szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az egyházfő helyett José Ornelas fátimai püspök mondott imádságot az ukrajnai békéért.

A fátimai Mária-kegyhelynél elmélkedett Ferenc pápa szombaton délelőtt mintegy kétszázezer fiatalnak a portugáliai Ifjúsági Világtalálkozó egyik programjaként. Az egyházfő közelében beteg, illetve fogyatékos fiatalok, valamint bebörtönzöttek foglalhattak helyet.

A pápát katonai helikopter vitte Lisszabonból a tőle északkeletre lévő Fátima városba, amely - akkor még csak szegény faluként - Mária-jelenések helyszíne volt 1917-ben a katolikus egyház tanítása szerint. A többszázezer fiatal közül sokan már péntek este gyülekeztek a kegyhelyet körülvevő nagy szabad téren, és próbáltak minél közelebb elhelyezkedni a kis kápolnához, az éjszakát hálózsákban, a szabadban töltve. Mások hajnalban érkeztek.

Az eredeti program szerint a pápa előbb beszédet mondott volna papírra írt vázlatából, majd imádkozott volna a békéért a kápolnában lévő Szűz Mária-szobor előtt. Ehelyett fejből mondott beszédet és Jézus anyjáról elmélkedett. Az egyházfő helyett José Ornelas fátimai püspök mondott imádságot a békéért általában és különösen az ukrajnaiért.

Ferenc pápa már egy pénteki programján sem használta előre leírt szövegét, és ő maga mondta el utána, hogy ez azért volt, mert használhatatlan volt a szemüvege, szabad szemmel pedig nem akart hosszú szöveget olvasni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!