Ősi várost fedeztek fel a régészek Peru északi részén, Barranca tartományában – számolt be róla a BBC. A 3500 éves Peñico nevű városról úgy tartják, hogy kulcsfontosságú kereskedelmi központként szolgált, amely összekötötte a korai csendes-óceáni partvidék közösségeit az Andok hegységében és az Amazonas-medencében élőkkel.
A Limától mintegy 200 kilométerre északra található lelőhely körülbelül 600 méterrel fekszik a tengerszint felett, és feltehetően Kr. e. 1800 és 1500 között alapították – nagyjából ugyanabban az időben, amikor az ősi civilizációk is virágoztak a Közel-Keleten és Ázsiában. A kutatók úgy vélik, hogy a felfedezés fényt deríthet arra, hogy mi lett az amerikai kontinens, sőt, valószínűleg az egész világ legősibb városának, Caral lakosainak a sorsa.
A kutatók által közzétett drónfelvételeken egy kör alakú építményt látni egy domboldali teraszon a városközpontban, kő- és vályogépületek maradványai között.
A helyszínen nyolc évig tartó kutatás során 18 építményt tártak fel, köztük templomokat és lakóépületeket.
A lelőhely épületeiben a kutatók ünnepi tárgyakat, emberi és állati alakokat ábrázoló agyagszobrokat, valamint gyöngyökből és kagylókból készült nyakláncokat fedeztek fel.
Ruth Shady, a Peñicóval kapcsolatos kutatásokat, valamint Caral ásatásait az 1990-es években vezető régész szerint a felfedezés fontos annak megértéséhez, hogy mi lett a Caral civilizáció sorsa, miután annak lakosságát a klímaváltozás megtizedelte.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
(A borítókép illusztráció.)