„Ha egy férfi rendszeresen brutálisan bántalmazza a feleségét, a nő segélykiáltására pedig egyszer az a rossz hírű szomszéd rohan át, akit különben lopással is meggyanúsítottak már, a bántalmazott nő nem azon aggódik majd, hogy a szomszéd vajon elviszi-e a tévéjüket vagy az ékszereket. Örülni fog, hogy a férje kezét valaki lefogja, az anyagiakról pedig ráér majd akkor gondoskodni, ha a közvetlen fenyegetéstől megszabadult.”
Ezzel a példával szemléltette a Nicolás Maduro regnálása alatt erőszakkal megfélemlített venezuelaiak mostani helyzetét Ricardo, egy Venezuelából Németországba költözött harmincas építész. Arról kértük a véleményét, hogy az Egyesült Államok fegyveres akcióval avatkozott be hazája belső politikai viszonyaiba, elrabolva az elnököt, Nicolás Madurót, amiben az USA motivációja sokak szerint csak a venezuelai olajkincs megszerzése volt.
Ricardo nincs egyedül pozitív véleményével.
Félrevezető lenne önmagában nézni az amerikai helikopterek támadásáról készült felvételeket, mert a történtekhez az az erőszak is hozzá tartozik, amit a megelőző 26 évben Hugo Chávez és Nicolás Maduro emberei saját honfitársaik ellen elkövettek
– mondta egy másik Európában élő venezuelai férfi, Gonzalo Tovar. Hozzátette: a légitámadásnál sokkal félelmetesebb lehetett a venezuelaiak többsége számára, hogy a hatalom fegyveresei éveken át mindenféle bizonyíték és jogalap nélkül elrabolhattak ellenzékinek tartott embereket az utcáról. Ő 2017-ben hagyta el a jogállami keretektől addigra teljesen elszakadó hazáját, ahol jogászként és jogvédőként már nem tudott tovább dolgozni. Emigrációját pedig arra is kihasználja, hogy ellenzéki munkát végezhessen.
„Végre megtörténik” – idézte fel a Caracas felett repülő katonai helikopterekről készült felvételek láttán támadt első gondolatát Carlos Széplaki, aki jelenleg Magyarországon él, de magyar felmenőiről árulkodó neve dacára ízig-vérig venezuelai, hazáját pedig 2021-ben hagyta el – politikai okokból. Ott akkorra már rendes élelmiszerhez jutni is alig lehetett, de ennél is elviselhetetlenebb volt a rendszer kritikusait fenyegető brutális elnyomás.
Ellenzékieket akkoriban nemcsak elraboltak és törvénytelenül fogva tartottak Maduro emberei, de sok esetben meg is kínozták őket
– erősítette meg a jogász által is mondottakat Széplaki. Ennek dacára – vagy éppen ezért – a távozása előtti években aktívan részt vett a Maduro-rezsimmel szembeni leghevesebb tiltakozásokban is, 2019–2020 során például egyhuzamban 200 napon át tüntetett – akkor úgy tűnt, hogy hiába. A rezsimmel szembeni küzdelmét azonban emigrációja után sem adta fel: Európában azóta is ellenzéki aktivistaként tevékenykedik az otthoni életét ellehetetlenítő rezsimmel szemben. Széplaki így nem is érzi magát annyira távol hazájától, amelynek ügyeit folyamatosan nyomon követi; az viszont nagy különbség szerinte, hogy otthon maradt barátaival szemben – akik ilyesmivel máig veszélynek tennék ki magukat –, ő nyugodtan elmondhatja véleményét a történtekről.
https://hvg.hu/360/20260103_Trump-Venezuelara-csapott-le-de-az-egesz-vilagnak-uzent-hogy-ne-merjenek-ujjat-huzni-vele
Ricardo egészen másképp áll európai életéhez. Ő 2009-ben, a Chavez-éra közepén kifejezetten egy jobb élet reményében költözött Európába – ahol még gimnazistaként töltött egy tanévet. Mára már testvére és édesanyja is emigrált a „bolivári szocializmus” hirdetése közben egyre feszültebbé és szegényebbé váló országból.
Ricardóra a venezuelai viszonyok még távolról, pusztán híreket olvasva is annyira nyomasztóan hatottak, hogy Európából már nem is igen követte a hazai eseményeket – igaz, volt, hogy élénkebben figyelte a fejleményeket, például Hugo Chavez 2013-as halálának idején, amikor feléledt benne a remény, hogy a karizmatikus politikussal egész rendszere is sírba száll, Venezuelára pedig jobb idők köszöntenek. Csalódnia pedig nem ekkor kellett utoljára, hiszen Maduro választási veresége, illetve a heves tiltakozások és a nemzetközi szankciók dacára is hatalmon maradt.
A hazai híreket egy ideje megint nem figyelő Ricardót édesanyja álmából ébresztve hívta fel az otthoni ismerősöktől kapott hírrel: az amerikaiak lecsaptak Maduróra.
Most megint reménnyel olvassa a híreket, és bár – az újabb keserű csalódást kerülendő – igyekszik realista maradni, határozottan bízik abban, hogy jelentős változások várhatók.
Maduro egy az országot foglyul ejtő terrorista bűnszervezet vezetője volt, aki európaiaknak alig elképzelhető körülmények közé juttatta a venezuelai népet, tömegeknek okozva elképesztő szenvedést – szögezte le már a beszélgetés elején a Washington által is hangoztatott alapvetést Carlos Széplaki. Szerinte már önmagában az a tény, hogy Madurót kubai testőrök védték, jól mutatja a „támogatottságot”, amit az elnök saját népe körében élvezett
Mint mondta, korábban a Venezuelában élő barátai is azt mondták neki, hogy egyszerű állampolgárként egyáltalán nem érzik fenyegetőnek az amerikai haditengerészet egységeinek közeledését, hiszen teljesen világos volt, hogy azok nem a venezuelai nép vagy az ország ellenében készülnek fellépni, hanem személy szerint Maduro és körei ellen.
https://hvg.hu/360/20251023_amerikai-flottafelvonulas-venezuela-celkeresztben-jogi-szurkezona-a-karibtenger-kaloza
„Az igazságszolgáltatás fölött érzett megelégedésem után frusztrált is, hogy az amerikaiak csak Madurót fogták el, míg a rendszer többi vezetőjét pozícióban hagyták. Később viszont az Egyesült Államok vezetőinek bejelentéseiből úgy vettem ki, hogy Washington nem tekinti befejezettnek az ügyet. Most abban bízom, hogy a lefejezett kormány az amerikaiak nyomásának engedve kénytelen lesz békésen átadni a hatalmat” – fogalmazott.
A legjobb forgatókönyv szerinte az lenne, ha a Nobel-békedíjas María Corina Machado vehetné át a kormányzást, de meggyőző magyarázatát látja annak is, hogy miért nem lehet hirtelen 180 fokos fordulatot végrehajtani.
https://hvg.hu/360/20251010_maria-corina-machado-nobel-bekedij-venezuela
„Maduróék felfegyverezték a favelákban élő megvezetett szegények tömegeit” – utalt Ricardo a colectivóknak nevezett kormánypárti paramilitáris szervezetekre, amelyek legelvakultabb tagjai félő, hogy akár polgárháborút is készek lennének kirobbantani, ha az ellenzék jutna hatalomra.
Félelmét Gonzalo Tovar is megerősítette. A jogász szerint a rendszerváltás sikerére leselkedő legnagyobb veszély éppen a colectivóknak is parancsoló aktuális belügyminiszter, Diosdado Cabello, aki az ellenzékiek elnyomásának fő felelőse volt Maduro mellett, és akinek agresszív személyiségétől nem lenne idegen egy ennyire vakmerő húzás sem.
A fegyveres harcok valós veszélye miatt most kimondottan lassú, óvatos átmenetre van szükség
– vélekedett Ricardo, azt is hozzátéve, nem hiszi, hogy egy a demokráciától és a jogállamtól évtizedeken át elszoktatott társadalom maga is egyik pillanatról a másikra újra demokratikussá válhat. A következő években a venezuelaiaknak is újra kell tanulniuk a szabad polgári normákat – indokolta másik megközelítésből is az átmenet szükségességét.
Ennek az amerikai vezetők által bejelentett háromlépcsős forgatókönyvét Tovar így foglalta össze: az első lépés Maduro elfogásával meg is történt, az éppen folyamatban lévő második lépésben a régi rezsim – amerikai nyomásra – megteremti a szabad választások elemi feltételeit, amilyen például a politikai szabadon engedése is, közben megtartják azokat a tárgyalásokat, amelyek során megállapodnak a hatalom átadásáért kért kedvezményekről, illetve az ellenzék is felkészül a kormányzás átvételére. Végül harmadik lépésként ténylegesen szabad választásokat tartanak, amelynek győztese évtizedek után újra legitim módon vezetheti az országot.
https://hvg.hu/360/20260108_hvg-a-rendszer-eros-emberei-venezuela-maduro-trump-delcy-rodriguez-jorge-rodriguez-diosdado-cabello-vladimir-padrino-lopez
A fokozatos rendszerváltás Ricardo szerint országon belül mindenekelőtt a hatalom vezérüktől megfosztott képviselőinek döntésein múlik, de mint hozzátette, a rezsim politikusainak is tudniuk kell, hogy az Egyesült Államok ellenében nem sokáig őrizhetik meg a hatalmat, vagyis meg kell találniuk a „legjobb kiszállási lehetőséget”. Ez Tovar szerint egyfajta politikai vádalku lehet, hiszen annak a terrorista drogkartellnek nyilvánított szervezetnek, amelynek vezetéséért Madurót New Yorkban bíróság elé állították, ők is tagjai voltak. Valamiféle büntetőjogi mentesség vonzó tárgyalási alap lehet számukra.
„Reménytelinek” – összegzi egy szóban Carlos Széplaki, hogy érzi magát Maduro elfogása óta. Abban bízik, hogy a vezér lekapcsolása a bűnöző rezsim minden tagja számára világos üzenetet jelent, és emberei annak tudatában, hogy az Egyesült Államok rájuk is lecsaphat, hajlandók lesznek a hatalom békés átadására. Szerinte az amerikai flotta kitartó jelenléte a Karib-tenger déli részén, illetve a szankcióikat kijátszani próbáló olajtankerek elfogásai is azt bizonyítják, hogy Washington Maduro elfogása után is készen áll – ha kell – további akciókat végrehajtani. Ennek elrettentő hatásában bízik Gonzalo is.
Sok elemzőhöz hasonlóan Széplaki is azt hangsúlyozza, hogy az olajból Maduro alatt sem sok haszna volt országának. Egyrészt mert a nyersolaj-kitermelés drámaian visszaesett a Chavez-féle államosítások és az amerikai olajcégek távozása után – emlékeztetett Carlos –, másrészt mert a venezuelaiak fekete aranyán az államosítások után is főleg külföldiek profitálhattak. A magát baloldaliként meghatározó és erősen Egyesült Államok-ellenes rezsim politikai alapon jelentős olajtámogatást biztosított Kuba számára, szövetségi politikája jegyében pedig aránytalan kedvezményeket adott orosz, kínai és iráni partnereinek is.
Ha a kitermelt olajból ezután sem jut több haszon a venezuelai társadalomnak, de az amerikai cégek visszatérésével legalább a kitermelés mértéke növekszik, a venézek akkor is jól járnak – mérlegelte a kilátásokat Széplaki, akinek van is oka az optimizmusra, hiszen hazája számára elképzelni sem tud rosszabb helyzetet, mint ami elől ő elmenekült. Mint mondta, a venezuelaiakat lerongyoló Maduro-rezsim még az ország legtermészetesebb javait is meg tudta rontani: ő például
azóta undorodik a mangótól, hogy az utolsó otthon töltött időszakában már mindhárom napi étkezését a fákról bárhol ingyen leszedhető gyümölcsből kellett biztosítania; hiába dolgozott és tanult is, boltban alapvető élelmiszerekhez sem lehetett már hozzájutni.
Carlos Széplakinak meggyőződése, hogy ezek után a venezuelaiaknak csak előnyük lehet abból, ha az ország újra az Egyesült Államokkal kerül szoros gazdasági kapcsolatba.
Hasonló alapokon nyugszik Ricardo szilárd optimizmusa is: az amerikai olajcégek visszatérése szerinte is önmagában – bármilyen további politikai változás nélkül – olyan gazdasági löketet jelentene Venezuela számára, amire a társadalom – szinte szó szerint – ki van éhezve. Hozzátette, szerinte eleve tévedés, hogy az Egyesült Államok cégei jogosulatlanul akarnak profitálni Venezuela olajából, elvégre a kitermeléséhez nélkülözhetetlen beruházásokat nagyrészt éppen ezek a cégek valósították meg.
https://hvg.hu/360/20260109_202602-venezuela-olaj-trump
Ugyanakkor azt sem tartja valószínűnek, hogy az Egyesült Államok kormányzata tartósan tolerálná a drogkereskedelemhez ezer elszakíthatatlan szállal fűződő rezsimet. Szerinte a csempészhajókkal szembeni kíméletlen fellépés egyértelműen arról árulkodik, hogy Washingtonban ezt vörös vonalnak tekintik.
A politikai változásoknak pedig már most is egyértelmű jeleit látja: ilyen például a venezuelai nemzetgyűlés elnökének múlt hét végi bejelentése nagy számú politikai fogoly szabadon engedéséről, illetve az ügyvivő elnök bejelentése a Venezuela és az Egyesült Államok között 2019-ben megszakított diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele. Bár ezek a fejlemények önmagukban is a rendszer gyengeségét és a nyomással szembeni engedését mutatják, Ricardo reményei szerint mindez csak kezdete az átmenetet jelentő lépések hosszú sorának.
https://hvg.hu/vilag/20260105_Fulke-podcast-Nagy-Gabor-Donald-Trump-Venezuela-ebx
Nyitókép: A Venezuela elleni amerikai katonai beavatkozást ünneplik Chilében élő venezuelaiak Santiagóban 2026. január 3-án (Fotó: MTI / AP / Esteban Felix)
