Elolvasná Stephen Hawking doktoriját? Itt a lehetőség
Mostantól bárki letöltheti Stephen Hawking 1966-ban készült doktori értekezését. A "Táguló univerzumok tulajdonságai" című disszertációt 24 évesen írta a Cambridge-ben végzett elméleti fizikus.
Mostantól bárki letöltheti Stephen Hawking 1966-ban készült doktori értekezését. A "Táguló univerzumok tulajdonságai" című disszertációt 24 évesen írta a Cambridge-ben végzett elméleti fizikus.
hvg.hu
Meghackelték szombat délután a cseh parlamenti választások eredményének követésére szolgáló weboldalakat.
MTI
Nagy többséggel az autonómia bővítésére szavazott Olaszország két gazdag északi régiójának lakossága.
MTI
Tom Steyer kaliforniai milliárdos ennyit fordít reklámkampányra, amelynek célja az amerikai elnök eltávolítása a hivatalából.
MTI
Abe Sindzó kormányfő pártja nyerte a japán választásokat az előrejelzések szerint.
MTI
A hivatalban lévő államfő közel járt ahhoz, hogy már az első fordulóban nyerjen, de aztán kiderült, mégiscsak szükség lesz második fordulóra.
MTI
A helyi sajtó már az Iszlám Államot, az ukránokat és brüsszeli hackereket is a gyanúsítottak listájára tette.
MTI
Milos Zeman cseh államfő vasárnap közölte, hogy az új kormány megalakításával Andrej Babist, a választásokon győztes ANO mozgalom elnökét fogja megbízni.
MTI
A rendőrség estére vetett véget a túszejtő akciónak.
hvg.hu
Filmre vitték a tenisztörténelem egyik leglátványosabb mérkőzését, az 1980-as wimbledoni döntőt, ahol az amerikai John McEnroe és a svéd Björn Borg élete meccsét játszotta. Kettejük rivalizálását máig emlegetik, pedig csupán négy évig tartott.
Nagy Gábor
Caruana Galiziát az autójába rejtett pokolgéppel ölték meg hétfőn.
MTI
A mostani járvány során a betegek túlnyomó többsége a bubópestisnél is sokkal súlyosabb tüdőpestist kapta el.
MTI
Trump Twitter-bejegyzés helyett videoüzenettel tisztelte meg őket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A kanadai miniszterelnök egyszerűen áprilisi tréfának nevezte a döntést.
hvg.hu
Puigdemont szerint Franco óta nem érte ilyen súlyos támadás a katalán alkotmányt, ezért összehívta a parlamentet.
hvg.hu
A választásokon győztes párt vezetője, Andrej Babis minden parlamentbe jutott pártot tárgyalni hívott, de egyelőre nem tudni, ki akar vele koalícióra lépni.
MTI